Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT

A selejtezés

- 116 közében lövő irat tárgyóra xronatlcft^*«s<>ea

w j, p-cu^ok+iv c-^n pontok sohason ktiszöbö-T-bütők ki teljesen, ám az objektív szempont, az ügykörjegyzék határt és korlátokat szab a selejtezőnek. A legfontosabb, hogy egy selejtezési munka megindítása előtt a munkát elvégzőket részletes utasításokkal lássák el, részletesen kioktassák őket. A levéltári irodalomban ismételten felmeiül az értékminimum kérdése. Ez azt jelenti, hogy egyes, jelentéktelen iratképző szervek iratanyagát teljes egészében ki lehet selejtezni, ezekre a levéltári törvények védelme nem terjed ki. Ennek alapján a tanácsi levéltárak csak a Művelődésügyi Minisztérium által kijelölt szerveket tartják nyilván, dc cz a nyilvántartás a helyi igények és az egyes szervek helyi jelentősége szerint bővithető, Mig a nyilvántartott szerveknél a selejtezés ellenőrzése szurópróba útját történik, a többieknél csak arra szöritkzeik, hogy a selejtanyag tételes felsorolásánál megvizsgálják, nincs-e benne olyan iratanyag, amely a siserv nyilvántartásba való vételét indokolná. Az értékminimum megállapításánál azonban igen gondos tanulmányozást kell végezni, vajon a kiselejtezondőnek itélt iratanyagban foglaltak tényleg teljes mértékbon visszatükröződnek-e valamely magasabb szintű iratképző szerv anyagában. S kétségtelen, hogy az értékmimimum alatt lövő szervek iratanyagában is lehetnek olyan személyi stb. iratsorozatok, amelyek megőrzésére feltétlenül szükség van. /Például iskolai anyaikönyvek,/ Azonban gondoskodni kell arról, hogy az értékminimum alatti szervek iratanyagából is maradjanak fenn "tiszta" fondok, s amelyek a késő utókorral meg tudják ismertetni az ilyen szervek munkáját, hatáskörét.