Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT

A selejtezés

- llv vioh Miklós gjnjteményével néhány évtizeddel később a MagyarNemzeti Múzeumba kerültek, ma pedig az °rszágos Levéltár Városi és kamarai iratok cimü gyűjteményének felbecsülhetetlen forrásértékű iratai. Ám a levéltár - vagyis a történelmi szempont -, valamint az irattár - vagyis az ügyviteli szempont - eltérő voltának szomorú következményeit még évszázadunkban is ismételten tapasztalhattuk, Amikor felismerték, hogy az addig kevésre becsült irattári iratoknak jelentős történeti forrásértéke van, ugy vélték, hogy a selejtesés munkájába a történetírókat kell bevonni, ők állapítsák meg a selejtezés általános alapelveit. .Csekhogy ez az elgondolás sem vezethetett kellő eredményre, minthogy a történetírók csak saját szempontjaikat akarták érvényesíteni, s ami érdeklődési körükön kivül esett, kiselejtezhetőnok tartották. A kiselejtezhető, illetőleg a ki nem selejtezhető iratok körének megállapítására idők folyamán szabályzatok kerültek, igy például anyakönyveket, alapítvány- és kiváltságleveleket, családjogi vonatkozású iratokat, jegyző- és irattári segédkönyveket, töiténeti, művelődéstörténeti, közjogi iratokat, a megyei közoktatásra, közegészségügyre, vízügyre, közlekedési eszközökre vonatkozó iratokat nem volt szabad kiselejtezni. Ám az elkészített szabályzatok oly tág meghatározásokat tartalmaztak, hogy selejtezni jóformán csak szabályellenesen lehetett. Ehhez járult, hogy a selejtezők általában nem rendelkeztek kellő Ítélőképességgel annak elbírálására, hogy az irat kiselejtezhető-e avagy nem, A selejtezést munkaidőn kivül teljesítménybérben végezték, s a selejtezőknek az volt az érdekük, hogy minél rövidebb idő alatt minél több iratot adjanak át a papírgyűjtő kereskedőknek, A szabályzatok egyébként csak az államigazgatási szer-