Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT

A selejtezés

A selejtesés A levéltáros feladata az iratok megőrzése, biztonságé körülmények közötti megóvása, s a jelen és a jövő számára az iratbanlevő forrásértékek megtartása. Első pillanatra tehát a selejtezés, az iratok megsemmisítése, ellentétben áll a levéltár és a levéltáros hivatásával. Ha azonban a kérdést mélyebben vizsgáljuk, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a selejtezés is levéltárosi feladat, sőt sulypontilag az, mert annak megállapítás ra, hogy mit és mikor lehet kiselejtezni, a levéltáros a legilletékesebb. A selejtezés a levéltáros talán legnehezebb és legfelelősségteljesebb munkája, mert egy rosszul rendezett iratanyagot át lehet rendezni, egy hibásan készített segédletet lehet módosítani, de e kiselejtezett anyag végérvényesen megsemmisült. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az irattermelés világszerte évről évre mind nagyobb mértékben növdszik. A kulturális intézmények és lehetőségek számának növekedése, a technika fejlődése, uj meg uj gyárak és vállalatok létcsülése nemcsak az iratképző szervek abszolút számának növekedésével jár együtt, hanem a már meglevő különböző rendű és funkciójú szerveknek irattermelése éppen az újonnan keletkező szervekkel kapcsolatban is növekszik. Az évről évre növekvő számú ügyiratot befogadni nemcsak a levéltárak, hanem már az irattárak sem képesek, s be kell látnunk azt is, hogy a keletkező iratok nem kis részének nincs forrásértéke. Nyilvánvaló, hogy minden iratmegsemmisítés megalkuvás, hiszen teljesen biztonsággal nem lehet megállapítani, hogy egy ma értéktelennek és érdektelennek minősített iratnak az utókor szemében nem lesz-e forrásértéke /például egy