MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Szedő Antal: A magyar levéltárügy néhány időszerű kérdése. • 1965. [LK 1965/2. 197-208. p.]

202 Szedő Antal hivatalok, intézmények esetén egyes csoportok vagy osztályok is működhetnek olyan Önállósággal, hogy ésszerű az általuk létrehozott és megszervezett iratanyagot külön fondnak tekinteni. Az ilyen módon országosan egységes alapelvek szerint tagolt levéltári anyagról belátható időn belül elkészülnek a fondjegyzékek (egységes tagolásukat országosan külön bizottság ellenőrzi). Ugyanezen tagolásnak megfelelően kell majd átdolgozni korábbi leltárainkat és a repertóriumainkat is. A modern levéltárelmélet nagy fontosságot tulajdonít az ún. útmutatóknak (németül Übersicht über die Bestände, franciául Guide). Ezek igen hasznos segédletek: végeredményben egy levéltár vagy annak egy osztálya valamennyi fondiát és állagát ismertetik, szűkszavúan, de tartalmasán, kitérve a legfontosabb levéltártörténeti és hivataltörténeti adatokra is. Eddig Magyarországon ilyen segédletek nem jelentek meg, bár a Helytartótanács Levéltáráról Felhő Ibolya és Vörös Antal kollégánk tollából megjelent ismertető leltár és Bónis György kollegánknak az Esztergomi Prímási Levéltárról szerkesztett útmutatója ide tartozik; utóbbi részletezése azonban sokszor még a repertóriumokra emlékeztet. Meg kell még emlékeznem egy érdekes kísérletről: Kosáry Domokos kollégánk újra sajtó alá rendezi egy régebbi művét, az 1825 előtti magyar történet bibliográfiáját. Az új kiadásban már felsorolja az egyes történeti korszakokra, eseményekre vonatkozó levéltári anyagot is. Egy levéltár munkáját főképpen azon lehet lemérni, hogy anyagát menynyiben lehet felhasználni. Ezt elsősorban a segédletek teszik lehetővé (itt kell megemlítenem, hogy közeljövőben kiadásra kerül a magyar levéltárakban található kéziratos térképek és a legfontosabb feudáliskori összeírások katalógusa: ezek központilag kidolgozott, általánosan érvényes szempontok alapján készültek az egyes levéltárak munkájával), de nem utolsó sorban a levéltárosok tudása, felvilágosítási készsége is. Persze minden kutatót nem lehet kielégíteni. Nem egyszer őrültek is megjelennek valamilyen bolondos igénnyel. De még több az olyan igény, hogy a kutató helyett a levéltáros dolgozzon, főleg ha a kutató tanulatlan, nem tud nyelveket stb. Az utóbbi években a kutatók és a kutatási esetek száma bizonyos megállapodást mutat. Évente kb. 2600 kutató fordul meg a magyar állami levéltárakban és ezek kb. 20 000 esetben folytatnak kutatást. Ezenkívül további kb. 10 000-en fordulnak évente ügyes-bajos dolgaikban a magyar levéltárakhoz, főleg igazolásokat keresve. Ujabb időben sok középiskolás diák is jelentkezett kutatóként. Ezt azonban elvileg ellenezzük; a középiskolás diák nem ismeri a forrástant, így nem is tud kutatni. A középiskolás diák tanulmányozza a levéltár kiállításait és kiadványait, de ne jelentkezzék mint kutató. Engedjék meg, hogy ezek után egy pár, a levéltárosok tollából az elmúlt években megjelent kiadványt említsek meg. Mi arra törekszünk, hogy a levéltárakban elsősorban forráskiadványok, leltárak és hivataltörténeti tanulmányok készüljenek. A forráskiadványok készítésénél erős riválisaink a történészek; leltárak és hivataltörténeti tanulmányok készítését azonban szívesen átengedik a levéltárosoknak. Az újabban megjelent forráskiadványok közül a legérdekesebb kétségtelenül a Szinai Miklós—Szűcs László szerzőktől megjelent Horthy Miklós titkos; iratai című kiadvány. Nemcsak a közzétett levéltári anyag magyarázza a könyv sikerét (Horthy és Hitler levélváltása többi között), hanem az igen