MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Mikó Zsuzsanna: A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának 2012. évi szakmai beszámolója. Levéltári Közlemények, 84. (2013) 269-312.
Beszámoló A projekt során a pótmunkák értéke, valamint a tervhez képesti egyéb módosulások (csökkenések) értéke kiegyenlítették egymást, így szerződésmódosításra nem került sor. A gépterem tényleges használatba vételéhez szükség volt külön elektromos betáplálás biztosítására, amelyre külön közbeszerzési eljárás lefolytatását követően került sor. Ezt követően a gépterem teljes üzembe helyezése 2012. október 27-én megtörtént. Elektronikus levéltár projekt szoftver és hardver elemeinek szállítása, valamint kapcsolódó szolgáltatások teljesítése tekintetében lezajlott az eljárás. Az ún. generálszállítói eljárásban megjelent a részvételi felhívás, melyre kilenc társaság nyújtott be jelentkezést. Az értékelést követően a Konzorcium négy társaság jelentkezését minősítette érvényesnek és kérte fel ajánlattételre. A tárgyalásos szakasz lezajlott, elkészült az ottani megállapodásoknak megfelelő végső ajánlattételi felhívás és műszaki dokumentáció. A végső ajánlatok beadási határideje 2012. július 20. volt. Ezt követően a Bíráló Bizottság elvégezte az ajánlatok vizsgálatát, döntési javaslatában - különböző hiányosságok miatt - az AQUIS Informatika Zrt., Getronics Magyarország Kft. és a Bull Magyarország Kft. ajánlata érvénytelenségének a megállapítását, és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt.-nek az eljárásban nyertesnek történő nyilvánítását javasolta. 2012. augusztus 17-én - az NFÜ KFF minőségbiztosítási tanúsítvány birtokában - megtörtént az eredményhirdetés. Az AQUIS Informatika Zrt. és a Bull Magyarország Kft. előzetes vitarendezést kezdeményezett, melyek megválaszolása megtörtént. (Sajnos) A Bull Magyarország Kft. 2012. szeptember 6-án, az AQUIS Informatika Zrt. pedig a 2012. szeptember 7-én jogorvoslati kérelmet nyújtott be Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, amely a Bull Magyarország Kft. kérelmének a tárgyalását 2012. október 3-ra, az AQUIS Informatika Zrt. kérelmének a tárgyalását 2012. október 11-re tűzte ki. A lezajlott tárgyalásokon mind a Bull Magyarország Kft., mind az AQUIS Informatika Zrt. visszavonta jogorvoslati kérelmét, így minden akadály elhárult a generálszállítói eljárás sikeres lezárása elől: a nyertes ajánlattevővel a T-Systems Magyarország Zrt. -vei (IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. jogutódja) 2012. október 18-án aláírásra került a vállalkozói szerződés. A nagy teljesítményű eszközök beszerzése az előzetes terveinknek megfelelően zajlott le: az eljárásban öt ajánlattevő tett ajánlatot. A hiánypótlásokat követően két ajánlattevőt kértünk fel elektronikus árlejtésre. Az elektronikus árlejtés sikeresen lezajlott és azt eredményezte, hogy az eljárás értéke az előzetes költségbecslésünknek megfelelően alakult. Az elektronikus árlejtés révén a kezdeti árajánlatokhoz képest közel 50%-os árengedményt értünk el. Az ORACLE beszerzése eltérően az előzetes tervektől nem önálló eljárás keretében, hanem a generálszállítóiban valósul meg (a végső ajánlattétel műszaki követelményei között). A PC és notebook beszerzés eljárás sikerrel zajlott le, amelynek keretében 10 db asztali és 5 db notebook számítógép került beszerzésre, az eszközök kijelölt felhasználók számára történő átadása megtörtént. Megállapítható, hogy az eszközöket normál piaci áron szereztük be, de a nagyteljesítményű eszközökéhez hasonló költségmegtakarítást nem értünk el (nem terveztünk elektronikus árlejtést). 310