MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Varga János: A Magyar Országos Levéltár öt esztendeje, 1981–1985. • 1986. [LSZ 1986/4. 3-18. p.]

itt mindössze egyik restauráló részlegünkben galéria kiképzésére, reprográfiád osztályunk megfelelőbb kiépítésére, valamint néhány új gép beszerzésére tellett. Gépparkunk egészének immár halaszthatatlanná vált cseréjére azzal öszszefüggésben nem kerülhetett sor, mert a főhatóság azon tervének realizálása, amelynek értelmében mikrofilmezési tevékenységünket :két és félszeresére, konzerváló és restauráló munkánkat pedig jelentősen kellett volna emelnünk, a jövőre maradt. Pedig olyan gépünk is van, amelyben az eredeti alkatrészekből már alig valami található. Technikai eszközeink elavultsága és amortizációja, párosulva az időnként fellépő alkatrészhiánnyal és nyersanyagbeszerzési nehézségekkel, immár nemcsak fenyegeti intézményünk rendeltetésszerű működését, hanem arra is volt példa, hogy bizonyos vonatkozásban megbénította azt. Csak illusztrációképpen: az ügyfeleink számára végzett xeroxoztatást két alkalommal is huzamosabb időre kényszerültünk leállítani, mert a már nem gyártott típushoz vagy pótalkatrészt, vagy festéket nem sikerült idejében beszereznünk. Ebben a vonatkozásban kihúzott ugyan a bajból a Soros-alapítvány útján szerzett új xeroxgép, technikai apparátusunk teljes felújításának azonban ez nem járható útja, ha egyszer forintfedezettel nem rendelkezünk hozzá. Elégedetten számolhatunk be viszont arról, hogy a tárgyalt időszakban létesítettük — szakterületünk önbecsülésének jeleképpen — a korábbi levéltári munka tárgyi eszközeit gyűjtő, illetőleg bemutató emlékszobát. Ugyanezen ciklus alatt újítottuk fel kiállítótermünket és állandósítottuk a csoportos látogatók számára évenként váltakozó tematikájú időszaki kiállítások rendszerét. Az első kiállítást Batthyány Lajosnak szenteltük; ezt sorban az Anjou-kori pecséteket, a feudális kor kéziratos térképeit, a Táncsics Mihály életét, majd a foglalkozásokat ábrázoló címeresleveleket tárgyazó kiállítás követte. A hazai érdeklődők száma évente hatszáz és ezer közt mozog, és sikernek könyvelhető el, hogy egy részüket immár törzsközönségnek tekinthetjük. Külön elismerésként fogjuk fel, hogy akadt ország, amelynek levéltárosai a mi példánkon felbuzdulva honosították meg hazájukban a hasonló jellegű kiállítások szisztémáját. Öt év alatt öt külföldi és huszonhárom hazai kiállítás számára tártunk fel, kölcsönöztünk és jórészt feliratokkal ás magunk láttunk el a témára vonatkozó dokumentumokat. Értékeinkbői ízelítőt kaphattak a látogatók a schallaburgi reneszánsz-, a marburgi Szent Erzsébet-, az NDK-beli Luther-, az olaszországi Garibaldi-, az ausztriai Savoyai Jenő-kiállításon. Itthon a Bethlen Gábor, az Árpád-házi uralkodók jelvényei, a visegrádi találkozó, a Bornemisza Péter, a magyar könyvtörténet, a pannonhalmi graduale és a Buda Visszavívása témájú kiállítások voltak a rangosabbak, amelyeknek megrendezésében munkánkkal és anyagunkkal közreműködtünk. A Magyar Országos Levéltár iratanyaga — a reprodukciókat természetesen nem számítva —- öt év alatt 1012 iratfolyóméterrel gyarapodott. A szaporulat felér egy kisebbfajta levéltár anyagmennyiségével, a növekedés ütemét tekintve pedig, annak ellenére, hogy gyűjtésünk csupán a felszabadulás előtt keletkezett dokumentumokra korlátozódik, a levéltárak mezőnyének közepe táján helyezkedünk el. Az újonnan átvett iratanyag 95%-a illetékességből került őrizetünkbe. Ennek töredéke már nálunk levő irategyüttesekbe illeszkedő, különböző korokban működött szervek irattárába tartozó egyedi dokumentum, zöme nagyobb irategyüttesekből tevődik össze. Az utóbbiak közül értékességük miatt többek közt említésre méltók a már érintett MÁV-anyagon kívül a budai várpalota tervtára, a Magyar Állami Operaház, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Hangya-szervezet, valamint az Országos Bírósági Vegyészeti Intézet anyaga. A további 5%-nyi gyarapodás — néhány ajándékképpen kapott, 5