SZAKMAI KÉPZÉS

Levéltári - Menne-Haritz, Angelika: Levéltárosképzés a XXI. századnak. • 1993. [LSZ 1993/4 66-85. p.]

véltárosi gondolkodásnak és a szakmai döntések következményei kiszámításának képességét ebben a képzési formában nemigen lehet megszerezni. A levéltártudományi kutatással kapcsolatban álló képzéssel szemben a döntő különbség nem annyira az időtartamban, mint inkább a szakma felfogásában van. Az ilyen oktatási formák „munkahely-mentalitása" megfelel annak az elképzelésnek, mely szerint a levéltáros szakma nem más, mint azoknak a szabályoknak és normáknak rutinszerű, technikai alkalmazása, amelyeket a képzés során kell megtanulni és begyakorolni.47

A munka céljára vonatkozó elképzelések, a meglátások, a szakmai etika más, levéltáron kívüli értékrendszerekből adódnak: a történeti kutatás szubjektív érdekeiből, egy város általános kulturális igazgatásának szükségleteiből vagy egy cégnek saját, történeti alapokon nyugvó testületi identitása iránti érdeklődéséből. Ilyen körülmények között a levéltárban végzett munkát, belül ugyanúgy, mint kívül, egyszerűen foglalkozásnak tekintik, ami nagyon távol áll a professzionális szintre emelkedéstől. A pragmatikus szemlélet, mint a munka melletti tanfolyamok eredménye, konzerválja az eddig alkalmazott eljárásokat. Nem tud megváltozott követelményekre reagálni, következésképpen inkább feladja önmagát, vagyis inkább más diszciplínáktól vesz át módszereket, mintsem továbbfejlesztené saját alapjait. Akkor aztán a levéltártudománynak valóban eléggé korlátozott a létjogosultsága. Nem látszik szükségesnek a levéltártudományi kutatás, mert teljesítőképessége és hasznossága nem értékelhető. Ezzel szemben a munkábaállást megelőző képzés, amely a szakma tárgyait, szoros kapcsolatban a le véltár tudományi kutatással, fejleszteni tudja, a szakmai alapok vonatkozásában a hivatás iránti felelősségtől áthatott, tudományos szemléletet ad, erős konszenzusteremtő képességgel a szakterületek és levéltártípusok határain átnyúló szakmai identitás kérdéseiben. Az elméleti alapok biztonsága segít a napi problémák közepette új kérdéseket magabiztosan megközelíteni és új megoldásokat találni. A levéltáros szakmához olyan képzés kell, amely a leendő végzősöket alkalmassá teszi a levéltártudomány nélkülözhetetlen alapelveinek keretei között a szükséges újításokra. A kapcsolat a levéltártudományi kutatással a képzés hatékonyságának és a szakmai azonosulásnak a próbaköve. Ha megszűnik a kölcsönös ösztönzés és ellenőrzés a kutatás és a gyakorlati munka között, akkor fennáll a munkahely-mentalitás eluralkodásának, vagyis pragmatikus tendenciák túlsúlyra jutásának veszélye, s ezáltal a levéltárosképzés más szakmai képzések függelékévé válik. A szakképesítést nyújtó továbbképzés szakmánk jelenlegi állapotában nélkülözhetetlen feladat. Hátrányait el kell viselni annak érdekében, hogy a levéltári anyagot szakszerűen tudjuk gondozni. De minden ilyen tanfolyamot és rendezvényt azok elégtelenségének tudatában kell felkínálni. Ezek ideiglenes megoldások, amelyek a valódi szakképzést nem pótolhatják. A legmagasabb prioritást kell biztosítani elegendő képzési lehetőség megteremtésének, olyanokénak, amelyek tartalmukat, de ugyanígy szervezetüket és a levéltártudományi kutatással való kapcsolatukat nézve is, igazi szakmai képesítést adnaS. A jövő kérdéseire egy autonóm levéltártudomány találja majd meg a válaszokat. Képviselői azok a levéltárosok — férfiak és nők — lesznek, akiket arra képeztek ki, hogy amit tanultak, új helyzetekben alkalmazni tudják, új problémákra új megoldásokat találjanak. Ilyen módon fognak hozzájárulni egy szaktudomány fejlődéséhez, amely még távolról sem érte el a határait, ellenkezőleg, kimondottan érdekes jövőt láthat maga előtt. Ehhez olyan levéltárosokra van szükség, akiknek nem más diszciplínákban kell szakmai identitást keresni, hanem a felelősséget saját szakmájukért tudatosan és büszkén vállalják. Fordította: Buzási János 82