SZAKMAI KÉPZÉS

Levéltári - Réfi Oszkó Magdolna: Levéltárosképzés: tanácskozás 1982. november 8-án a Hadtörténeti Intézetben. • 1983. [LSZ 1983/1–3. 217-225. p.]

A középiskolások közgyűjteményi tagozataiban kapnak ugyan némi tájékoztatást a szakmáról, azonban ez főként az irattárosi munkára terjed ki. Külön kérdés, ki miért megy levátárszakra? Legtöbb jelentkezőnek családjában, környezetében nincs levéltáros, és sokan csak azért választják, mert más, népszerűbb szakokról kiszorultak. Ezért azután, az egyetemet elvégezve — mint évfolyamtársai közül sokan — elhagyják a pályát. Nagy hiánya továbbá a képzésnek, hogy nem fordít gondot a modern adathordozók, a korszerű levéltári technika oktatására sem. Somfai Balázs (Veszprém megyei Levéltár) a levéltárosképzés levelező tagozati tapasztalatairól beszélt. Az ELTE BTK levelező tagozatán 1979-ben húszan szereztek levátárosi szakképzettséget. Közülük öten országos, tizenegyen területi levéltárakban, négyen pártarchívumokban dolgoztak. Hat félév során, szemeszterenként háromszor három napon szorgalmi időszakban ismerkedtek az alábbi tárgyakkal: — levéltártan (levéltárak története, irattan, iratrendezés, segédletek, kiadványkészítés, levéltári technika, ügyfelszolgálat), — a magyar állam szervezetének és intézményeinek története, — latin forrásszöveg-olvasás (nyelvgyakorlat), — oklevél- és iratolvasási gyakorlat, — Magyarország történeti földrajza, — történeti statisztika, — állam- és jogtudományi alapismeretek, — diplomatika, — a gazdasági szervek iratai, — pecsét- és címertan, — levátári gyakorlat (országos, területi és szaklevéltárakban). Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból nagyon szükségesnek és hasznosnak tartja a le vél tártant. Az intézmény történeti tárgyak ugyancsak alapvető jelentőségűek. Sajnos az említett tárgyak oktatásában — korban és nagyságrendben — jelentős aránytalanságok voltak. Hasonlóan „feltűnő a központi, a területi és a helyi szervek ismertetésére szánt idők közti aránytalanság". Úgy véli, hogy „ez utóbbiak, pl.: a vármegyék vagy a mezővárosok, érdemükön alul szorultak háttérbe, néha egészen a megemlítétlenségig." Szólt arról, hogy az egyetemi oktatásban, tapasztalata szerint nemcsak az aránytalanságok, de az egyes tárgyak közötti sorrendbeli következetlenség, az átfedések, különféle szélsőségek komoly akadályai az eredményes munkának. Legkirívóbb példaként említette a diplomatikának az igen részletes oktatását, de a legújabbkori iratokról alig hallottak valamit. Nehéz színvonalas teljesítményt elvárni a hallgatóktól, ha az említetteket súlyosbítja — a krónikus tankönyv- és jegyzethiány, — a sokszor teljesíthetetlen követelmények (pl. az előírt szakirodalom), — a gyakran célszerűtlen időkeretek (pl. esetenként egy-egy oktatási egységre fél évnél kevesebb idő is elegendő lehet), — az elavult oktatási módszerek (pl. nyelvtanulás, szövegelemzés), — a levéltári gyakorlattól — a valóságtól — lemaradt tartalom. 222