SZAKMAI KÉPZÉS

Levéltári - Réfi Oszkó Magdolna: Levéltárosképzés: tanácskozás 1982. november 8-án a Hadtörténeti Intézetben. • 1983. [LSZ 1983/1–3. 217-225. p.]

A fentiekkel szorosan összefügg bírálata az egyetemi számonkérés módjáról és értékéről. Tapasztalata szerint produkciószemlélet uralkodik, „a számonkérés a felelet külső jegyeinek értékelésére szűkül, nem a megértést, hanem a felmondást díjazza." Hozzászólásának egyik leglényegesebb részében az oktatók-hallgatók munkakapcsolatát elemezve a következőket mondotta: ,,Az egyetem szó oktatók és hallgatók közösségét jelenti. Tanáraink ... és mi, hálgatók ... olyan találkozót adtunk egymásnak, amelyben a kiváló szakemberek, tudósok és a levéltárakban több-kevesebb idő óta dolgozó levéltárosok — lényegében az elmélet és a gyakorlat szakemberei — kerültek közeli kapcsolatba egymással. A magyar levéltáros társadalom kis lélekszámát tekintve, azt hiszem, ez nem is lebecsülendő dolog. Történtek is kísérleteke sajátos együttműködés kialakítására. Mégis azt kell megállapítanom, hogy a párbeszéd, a szakmának nagy veszteségére, többnyire ... elmaradt." Csak a nem látók és nem hallók, az elméletet arisztokratikus gőggel fetisizálok számára lehet természetes a párbeszéd hiánya. E téren cselekedni: közérdek! Mivel ,,. . . az együttműködés az utánpótlás nevelésének záloga. Ettől is függ, hogy milyen lesz az ezredforduló magyar levéltára, amelyért az oktatók, a hallgatók és a szervező, ellenőrző, értékelő vezetők — mindannyian felelősek vagyunk." Az ún. levéltár kiegészítő szakon szakképesítést nyert kollégák közül Halász Imre, (Zala megyei Levéltár) mondta el friss tapasztalatait, aki néhány hónappal korábban — 1982 nyarán — kapott oklevelet az ELTE-n. Megerősítve a korábban elhangzottakat, az egyetemi oktatás legnagyobb hibájának tartja, hogy figyelmen kívül hagyja „a kinek, mit és mennyit" oktatási elvet. így: — aránytalanságok mutatkoztak az egyes tárgyak között, — átfedések, ismétlések voltak, vagy éppen — „fehér foltok" maradtak egy-egy tárgyon belül. Javasolta, a kiegészítő szakon fordítsanak különös gondot mindenekelőtt a történeti segédtudományok és a paleográfiai ismeretek elsajáttíttatására, még akkor is, ha ez esetenként a levéltártan egyes tárgyai rovására történne. Például a levéltári kutatószolgálat, közművelődés, ügyfélszolgálat tárgyak óraszáma csökkenthető lenne a nyelvtanulás órakeretének emelése érdekében annál is inkább, mivel „a hálgatók valamennyien gyakorló levéltárosok, akik — főleg a megyei levéltárakban — ezekkel a feladatokkal naponta találkoznak." Ugyanez mondható el a gyűjtőterületi tananyagról is. Az oktatási tárgyak-témák gondosabb Összehangolása jelentős időt szabadítana fel a latin és német nyelvismeret bővítésére, szélesítésére. Ez lehetne az a terület, melyhez a továbbképzés is kapcsolódna. Egy olyan továbbképzési rendszer kidolgozását javasolta „ahol latin vagy német — esetleg mindkét — nyelvből egymásra épülő foglalkozások keretében minden irattípust és írásmódot megismerve képezhetné tovább magát a levéltáros." A terv megvalósításához a Művelődési Minisztérium Levéltári Osztályának támogatását és a Levéltári Szekció segítségét kérte. Jancsó Éva (Budapest Főváros Levéltára) új - hiányt pótló — kezdeményezésről számolt be. 1982 szeptemberében kétéves „házi" paleográfiai tanfolyam indult levéltá-223