IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
Kutatási szabályok - Horváth J. András szerk.: A levéltári kutatószolgálat ma - kérdések, feladatok, tendenciák. Kerekasztal-beszélgetés. LSZ 58. (2008) 2.
és alapos munkát végezve kutatott hónapokon át. Ez a kutatótípus ma a kutatók 25-30 százalékát jelenti csupán. A hagyományos feltáró munka háttérbe szorult. A kutatások rövid ideig tartanak és célirányosak. Azaz egy-egy konkrét kérdésre, személyre, témára keresnek azonnali információt. Az adatszolgáltatás került előtérbe. A kutatók többsége felkészületlen, nincs előképzettségük; van aki azt se tudja mi a különbség könyvtár és levéltár között. Vannak ún. „trendi témák”. Én is alátámasztom a társadalomtörténet iránti fokozott kutatási érdeklődést: nőpolitika, ifjúságpolitika, egyházpolitika, ezen kívül különböző szakmák története, illetőleg intézménytörténet és üzemtörténet. A családtörténet csak annyiból érdekes, hogy elsősorban a különböző biográfiai adatokra kíváncsiak, s ez ügyben nagyon sok megkeresés érkezik; különböző kiadványok névmutatóihoz keresnek információkat, akár kollektívák, akár egyszerűen érdeklődők. Horváth: Lényeges dolognak tartom, hogy áttekintéssel bírjunk akár statisztikai jelleggel, akár egyéb módon a kutatási esetekről és ezekből következtetéseket vonhassunk le, amelyek aztán egy visszacsatolásban kihatnak mind a gyűjtőterületi munkára, mind az anyagfeldolgozásra. Fontos lenne időközönként valamiféle országos összesítés is, ami orientálja a levéltárosokat. Annak idején Baraczka kolleganő rendszeres jelleggel összeállította az OL kutatóforgalmi elemzését, s még a háború előtt is készültek az OL-ban ilyen jellegű felmérések, amelyek meg is jelentek a Levéltári Közlemények hasábjain. Azt is meg merem kockáztatni, hogy ez talán a minisztériumnak is feladata lehetne; annak érdekében, hogy képünk legyen arról, hogy egyáltalán kik használják a levéltárat. Reisz: É s akkor azt is meg lehetne kérdezni, hogy és mire használják ezek a kik. Horváth: Igen! Reisz: Én szeretem a számokat, mert sokszor többet elmondanak, mint az elméleti eszmefuttatások. Az egyik kérdés az, hogy pontosan milyen adatot is akarunk vizsgálni. Nyilván azokat a mondatokat vagy címeket, amelyeket a kutatási kérelemkor megadnak a kutatók, és ezt hogyan adják meg. Vajon vizsgáljuk-e, hogy vajon van-e célzott címválasztás, van-e benne dilettantizmus, van-e benne trükk? 2007-ben 13 320 kutatási kérelem volt országszerte, s tudják azt a kollégák, hogy hány volt elutasítva? Egy se! Nagy kérdés, hogy tulajdonképpen akkor ez most kérelem valójában vagy egyszerűen egy regisztráció? Horváth: Nincs engedélyezés. Reisz: Nincsen elutasított kutatási kérelem, mégis biztos tudnak a kollégák, főleg a nagy gyűjtemények, saját tapasztalataikból olyat mondani, ahol mondjuk a levéltáros kolléga, abban az esetben, hogyha valaki a színháztörténetre kutat, akkor pl. a filmszínházakra vonatkozó dokumentumokat már nem adja ki, mondván, hogy arra nem kért kutatási témát. És ilyenkor inkább egy átfogó témát szoktak javasolni a kutató számára. A magyar történelem kezdetektől napjainkig vagy valami ilyesmit és innentől kezdve nagyon nehéz lesz értékelni az adatokat. Az is kérdés persze, hogy akarunk-e egyáltalán ezekkel az információkkal valamit kezdeni - zárójelben jegyzem meg: a mi dolgunk-e az, hogy mi most ezt elemezgessük és öntevékenyen elmozduljuk valahogy? Horváth: A mi érdekünk, nem? Reisz: Mindenképpen, de amúgy miért is csináljuk mi ezt? Nyilván azért, hogy viszszahasson arra, amit most csinálunk. Azt persze nem tudom, hogy meddig mehetünk el a kutatói stílusváltozásokból fakadó következtetések levonásában. Mert úgy vélem, hogy ha egyszer rálépünk egy ilyen útra, akkor nem tudunk arról nagyon könnyen lejönni. Ezért mondtam azt, hogy mi az üzemszerű működésben kell, hogy gondolkodjunk. A mi 28
