LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Dobos Gyula: Levéltári Nap Szekszárdon. • 1995. [LSZ 1995/4. 98-100. p.]

bepillantást adtak a város két v^ágháború közötti történetébe, a politika, az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a művelődés, az egészségügy, a kultúra és a hitelélet tükrében a szerzők által fontosnak tartott részletek, vagy keresztmetszet felvázolásával. Dr. Gaál Zsuzsa A városiasodás konfliktusai a két világháború közötti Szekszárdon címet választotta előadásának, amelynek fő váza a következő volt. Szekszárd 1935-ben vált rendezett tanácsú várossá, jó negyedszázad múlva pedig komo'y mozgalom indult a megyeszékhely városi státusának feladása érdekében. A Vendel István vezette képviselőtestület ui. a háború utáni években olyan kölcsönökből finanszírozott beruházásokba kezdett, aminek terhei a gazdasági válság idején a szekszárdi polgárok jó része számára elviselhetetlenek voltak. A magas vízdíjak és aszfalttartozások miatti elégedetlenségből a kisgazdapárt próbált politikai tőkét kovácsolni a városi adminisztráció ellen keltve hangulatot. A takarékossági intézkedések elkerülhetetlenekké váltak, előbb a városi tisztségviselők létszámát, majd pedig a különféle pótilletmények mértékét csökkentették. Dr. Szilágyi Mihály ipartörténeti érdekességeket tárt a hallgatók elé. Az ipari nyersanyaglelőhelyektől és vasúti fővonalaktól távolfekvő, túlnyomórészt szőlőtermesztésből élő városban csak két középüzem: a naptárgyártó Molnárféle Nyomda és a Selyemgyár működött (mindkettő a Monarchia időszakában jött létre). A mintegy 80 iparágban tevékenykedő, 800 kisipari műhelyben, főként egyedül vagy 2—3 segéderőt alkalmazó mesterek többsége jövevény, jórészt német, szerb, szlovák. Zömmel a mezőgazdasági termeléshez igazodó bognár, kádár, kovács és a lakosság szolgáltatási igényeit kielégítő cipész, fodrász, pék, mészáros és szabó iparos élt a városban. Tanult szakmájából legfeljebb a íele tudott megélni, ezért tavasztól őszig kukorica-részesművelésből teremtette elő évi kenyerét. Többségük szőlőt is művelt. Viliminé dr. Kápolnás Mária A bortermelés válsága című előadásából kiderült, hogy a Trianon utáni Magyarországon arányaiban megnőtt szőlőterület és a Monarchia piacainak elvesztése súlyos borértékesítési válságot okozott, amely egzisztenciálisan érintette Szekszárd csaknem egész lakosságát. Ezért a korszak alapkérdése: a város vezetése és a gazdatársadalom tud-e kiutat találni, megoldást lelni erre a nyomasztó problémára? Az egyik lehetőségnek a termelés csökkentése, a másiknak az állami ellenőrzésű pinceszövetkezet felállítása kínálkozott. Nagyon sok fortéllyal, ügyességgel és kitartással lehetett valamelyest enyhíteni a súlyos helyzeten, de nem sikerült visszaszerezni a bortermelés korábbi kiemelkedő jövedelmezőségét. Dr. Kovács Sándor, a Szekszárdon folyó elemi iskolai oktatásról vázolt fel plasztikus képet. A két világháború közti iskolarendszer az Eötvös-féle népiskolai törvény alapján alakult ki. Sajátossága, hogy 1937-ig szerves része volt az óvodai hálózat is. Ekkor kerültek át az óvodák a VKM felügyelete alól a BM felügyelete alá. Szekszárdon az 1920-as évek elején öt elemi iskola működött: a római katolikus felekezeti iskola a Béla téren, és a Béri Balogh Ádám utcában közös igazgatás alatt; a Pázmány téren 1842-től az újvárosi római katolikus iskola; a Kálvin téren a református elemi iskola, a Séd patak utcában az izraelita felekezeti iskola és egy magániskola Kajosné Tihanyi Mária vezetésével, amely 1923-ban szűnt meg. A két világháború között elsősorban Klebersberg Kuno kultuszminiszter iskolaépítési programjának köszönhetően nőtt az elemi iskolák száma. Az említett római katolikus iskolák mellett VKM segítséggel alakult az „Isteni Megváltó" apácarend és az ózsákpusztai iskola. A református egyház a Bezerédj utcában nyitott új iskolát, ide jártak az evangélikus hívek gyermekei is. Csatáron pedig egy községi elemi népiskola nyitotta meg kapuit a külterületi lakosságnak. Az iskolák tárgyi feltételei igen hiányo-99