LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Szabó Attila: II. Nemzetközi Levéltári Napok a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltárában. • 1995. [LSZ 1995/1. 98-101. p.]

A délutáni program keretében elsőként Pók Judit levéltáros „A megyei autonómia és a közigazgatás a reformkor végén" címmel tartott előadást. Részletesen elemezte az 1840—1848 közötti magyar vármegyerendszer funkcióit, amelynek lényege az, hogy a vármegye mint közigazgatási, igazságszolgáltatási és jogalkotói (statútumalkotói és követállítási) feladatokat ellátó régió rendelkezett az állam működésének legfőbb ismérveivel. Az előadó bemutatta a megye szerepének erősítési és gyengítési törekvéseit, vagyis a municipalisták és a centralisták küzdelmeit, majd részletesen ismertette Szabolcs vármegye reformkor-végi igazgatását, autonómiáját, elsősorban a követválasztások, követutasítások, tisztújítások elemzésével. Balogh István nyugalmazott levéltárigazgató „Szabolcs megyei közigazgatása 1848—1871" című előadása szerves folytatása volt az előzőnek. A megyét szinte minden korban meg akarták reformálni, sokszor meg akarták szüntetni. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején a régi tisztikarral funkcionáltak a megyék. Az abszolutizmusban a megyehatárokat eltörölték (Szabolcs megyét szétdarabolták több részre), az alispáni és a főispáni hatáskört megyefőnöki funkcióban egyesítették. 1861-ben tíz hónapig működött a régi alapokon a megye. Végezetül a megyei igazgatás kiegyezés-kori megszervezését ismertette az előadó, benne részletesen elemezve az autonómiát, a népképviseletet, a tisztségviselők származását. Kiss András nyugalmazott kolozsvári levéltáros „Egy válság tünetei és következményei 1657—4661" címmel tartott előadást, melyben a XVII. századi erdélyi-partiumi lengyel és tatár betörések körülményeit ismertette. Az előadó bemutatta II. Rákóczi György uralkodásának utolsó éveit, Erdély helyzetét a térségben, a rendek és az önkormányzatok mozgásterét, valamint a terület demográfiai változásait. Pl. Kolozsvár ezután lett egyszerű nemesi város, és ekkor telepedtek le határában, a korábbi szász majorokban a hóskátok. Igen jól hasznosíthatók a téma kutatásánál a szász városok korabeli irategyüttesei, ugyanis a szász levéltárak szinte minden iratot megőriztek. (Besztercén található Erdély legnagyobb misszilis anyaga). Urlich Attila muzeológus betegsége miatt nem tudott eljönni, de „Szabolcs és Szatmár vármegyék XVI—XVII. századi pénzforgalma levéltári források és pénzleletek alapján" című dolgozatát felolvasták. A XVI. század pénzforgalmára elmondható, hogy a tallér lett a legfontosabb pénz, és erősödött a mindenre kiterjedő spekuláció, felhalmozás. Sok nemesfém hagyta el a két vármegyét, ami aprópénz hiányához is vezetett. Megfigyelhető, hogy jóval kisebb volt a forgási sebessége a ,,jó" pénzeknek és az emberek a „rossz" pénztől igyekeztek megszabadulni. A megyék sajátos helyet (Nagyvárad és Debrecen közt) foglaltak el a három részre szakadt Magyarország régióinak metszéspontjában, ami tükröződött a forgalomba került pénzek sokszínűségében is. A határterület pénzforgalma leginkább a hódoltsági részekhez hasonlított. Pál Antal Sándor marosvásárhelyi levéltáros nem tudott megjelenni, de írását „Pecséthasználat az erdélyi és partiumi vármegyékben a XVIII. században" címmel felolvasták. A vármegyékben a XV. században terjedt el a pecséthasználat, korábban a szolgabírák a saját pecsétjüket használták. Később a 2—4 szolgabíró a pecsétjét egyszerre nyomta rá az iratra és azok együtt alkották a megyei pecsétet. A következő változatban pedig megjelentek az önálló, címeres megyei pecsétek, a legkorábban (1490-ben) Hunyad vármegye pecsétje. Erdélyben a székelyek a középkorban egy közös pecsétet használtak és a székek csak a XVI. században váltak a vármegyékhez hasonlóvá. A vármegyék, székek tömegesen a XVIII. században (utolsónak Csík 1793-ban) kaptak címeres pecsétet. A rendezvény második napjának első előadását Kujbusné Mecsei Éva levéltáros tartotta „Gazdálkodásirányítás Nyíregyházán (A betelepüléstől az 99