LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - G. Jáger Márta: "Európa modellje és Magyarország": Somogyi Levéltári Nap '92 • 1993. [LSZ 1993/3. 94-96. p.]

levéltárban folynak 56-os kutatások a Soros Alapítvány támogatásával és az 56-os Intézet megbízásával. A résztvevők megállapodtak abban, hogy szükséges lenne az állandó információcsere, aminek a koordinálására a Pallium vállalkozhatna. A szekcióülés második részében pedig Szögi László ismertette a magyar állam­alapítás 1100. évfordulójának megünneplésére tervezett nagyszabású kiállítást és kiadványt. A magyar történelem legérdekesebb dokumentumait szándéko­zunk bemutatni egy színes, exkluzív kiadványban. Körlevélben kérik fel a le­véltárakat bemutatandó dokumentumaik összeállítására. A szekcióülés lezárása­ként Odor Imre szekcióülés-vezető elnök megköszönte a Csongrád Megyei Le­véltár jól megszervezett munkáját, amellyel vendégül látta az ország levéltá­rosait. A másik szekcióülés Körmendy Lajos vezetésével ülésezett a számítástech­nika levéltári alkalmazásáról. összességében elmondhatjuk, hogy nagyon hasznos és jó volt a levéltári kollégákkal találkozni és eszmét cserélni. A három nap sok élménnyel és új is­merettel ajándékozta meg a résztvevőket. Szükségünk van a megbeszélésekre, a véleménycserékre. A következő vándorgyűlésig szívesen emlékezünk a május végi szegedi napokra. R. Rácz Katalin „Európa modellje és Magyarország" (Somogyi Levéltári Nap *92) A hagyományok tiszteletben tartásával immár a XVI. alkalommal rendezett le­véltári napot a Somogy Megyei Levéltár. A levéltár igazgatója, Szili Ferenc köszöntötte a mintegy 300 főnyi részt­vevőt, a megye történelemtanárait, a közgyűjteményi intézmények munkatár­sait, népművelőket és a régióból érkezett levéltáros kollégákat, valamint a ren­dező szervek, a Somogy Megyei Önkormányzat, a Megyei és Városi Könyvtár, a Pedagógiai Intézet, a Pannon Agrártudományi Egyetem és a Somogyi Alkotó Értelmiségi Klub képviselőit. A Levéltári Napot Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg. Elismeréssel szólt arról, hogy ezt a rendezvényt az elmúlt tizenöt évben a szakma legjobbjai tisztelték meg részvételükkel. Ez az alkalom ma már egy tu­dományág ünnepévé vált. Hangsúlyozta: a köz szolgálatát vállalóknak minden­kor fontos feladata, hogy a tudomány és a kultúra számára a szükséges feltéte­leket a legnehezebb körülmények között is biztosítsák. A kultúra és a tudomány a politikát is szolgálja, de óvni kell attól, hogy a mindenkori politika kiszolgá­lója legyen. A Levéltári Napon Európa modellje és Magyarország címmel Kosáry Do­mokos akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tartott előadást. Bevezetőjében hangoztatta, milyen fontos a vidéki szakmai értelmiség egyre élénkülő aktivitása. Bizonyítéka annak, hogy a magyar kultúra és a történelem 94

Next

/
Thumbnails
Contents