LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Tudományos feltárás, forráskiadványok - Avar Anton: Az Országos Levéltár címereslevél-gyűjteményének feldolgozása és digitalizálása (2011-2014). Levéltári Közlemények, 85. (2014). Levéltári Közlemények, 85. (2014) 183-261.

Avar Anton: Az Országos Levéltár címereslevél-gyűjteményének feldolgozása és digitalizálása

Mária Teréziától kapott ugyanolyan tárgyú adománylevélért megállapított öszszeg negyed részének, 385 forintnak a kifizetését.182 A két bizonylat nagyszerűen illusztrálja az 1751. évi százszázalékos áremelést: a teljesen azonos tárgyú adományért 1766-ban az 1739-es taksának nagyjából a kétszeresét, 1540 forintot kértek, és úgy tűnik, engedélyezték a részletfizetést is.

V.c. Publicatio - a kihirdetés

Az újkori címer- és egyéb adományok sajátja, hogy az érintett vármegye vagy vármegyék közgyűlésén ki kellett azokat hirdetni, és csak akkor léptek hatályba. A kihirdetés intézménye tulajdonképpen nem a megadományozott, hanem annak volt földesura javára szolgált, mégpedig arra, hogy tudomást szerezhessen arról, ha valamelyik jobbágya az ő megkerülésével nemességet szerzett volna. A középkori címeresleveleknél épp ezért gyakorlatilag nem fordult elő kihirdetés, mivel a címeresleveleket az esetek túlnyomó többségében már eleve nemesi jogállású személyek kapták, ami így senkinek a jogait nem csorbította. A földesúr ilyetén érdekeit védi az 1622:XVII. te. 1. §-a, mely szerint „czimeres nemesleveleket pedig jövőre a jobbágyházakban lakó parasztoknak, az ő földesuraik ajánlata és beleegyezése nélkül, ne adjanak", mivel a nemesítés, mivel az illetőnek a jobbágyterhek alóli kivételével járt, kárára volt a földesúrnak, így az ő beleegyezése szükségeltetett hozzá. Az idézett törvénycikket megerősíti, illetve kiegészíti a nemesítések és a címerek adományozásának módját meghatározó 1630:XXX. te., melynek 5. §-a szerint „az ármális leveleket abban a vármegyében kell kihirdetni, a melyikben tudniillik azoknak a megnyerője, köztudomás szerint lakik". A későbbiekben - a 18. századra -, ha máshová költözött, az adományos származási helye és az új lakhelye szerinti vármegyében is kihirdették az adományt. A kihirdetési kötelezettség és a folyamodásról szóló fejezetben említett vármegyei ajánlási kötelezettség tehát együttesen - elvben - igen nagy befolyásolási lehetőséget adott a vármegyei nemesség kezébe az új nemesítéseket illetően.

Erdélyben az ezzel azonos tartalmú törvénycikk a II. Rákóczi György fejedelem által 1653-ban összeállíttatott törvénykönyvben található, amely a magyarországi törvénnyel szemben azt is kiköti, hogy a címeradományt az országgyűlésen való kihirdetésen kívül az adományos lakhelye szerinti vármegyében vagy székben egy éven belül ki kell hirdetni, különben erejét veszti.183

Itt meg kell jegyeznünk, hogy a köztudatban élt egy olyan, ezzel kapcsolatos megkötés is, amely szerint a kihirdetésnek az adományozást követő egy éven belül meg kellett történnie, különben az adomány érvényét vesztette volna. Ennek azonban törvényi alapja nem volt, és az 1630:XXX. tc-ben sem szerepel ilyesmi. Az elméletet minden bizonnyal a Tripartitum azon passzusára alapozták, amely szerint a királyi adomány, ha egy éven belül nem kezdik meg használatát, érvényét veszti.184 Ez azonban a címereslevelekre nem

182 MNL OL R 64 -1. tétel - No. 781/b.

183 CJH Erdélyi törv. I. könyv, III. rész, 7. cím, 1. art.

184 „elvész a kiváltság, ha valaki nem él a kellő idő alatt a neki adott és engedett kiváltsággal" -251