LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Tudományos feltárás, forráskiadványok - Avar Anton: Az Országos Levéltár címereslevél-gyűjteményének feldolgozása és digitalizálása (2011-2014). Levéltári Közlemények, 85. (2014). Levéltári Közlemények, 85. (2014) 183-261.

Avar Anton: Az Országos Levéltár címereslevél-gyűjteményének feldolgozása és digitalizálása

Haraszti testvéreknek 1405. április 15-én tett címeradománnyal,12 mely az első festett címeres, habár még birodalmi formában kiállított magyar armális, és különösen a sajnos mára elveszett, már csak publikációk13 révén ismert 1409. február 24-én kelt Garázda-armálissal - melyben már a bal felső sarokban volt látható a festmény - tulajdonképpen megjelent a magyar címereslevélnek az egészen a 20. századig fennmaradt formája.

A fentiek fényében most már meghatározhatjuk a címereslevél fogalmát is, mint valamely arra jogosult közjogi méltóság által kibocsátott, privilegiális formában14 kiállított oklevél, melyben valamilyen, címerrel kapcsolatos adományt tesznek.

Egyszerűbb volna azt írni, hogy „melyben címert adományoznak", de nem tehetjük, mert ezenkívül még igen sokféle címerrel kapcsolatos adomány fordulhat elő, például címer megerősítése, megújítása, bővítése, módosítása, átruházása, elismerése, és mivel ezekben is megfestették a címert, ezeket is címereslevélnek kell tekintenünk. A kora újkori és újkori magyarországi és erdélyi címereslevelek szinte kizárólagos jellemzője emellett, hogy a címeradomány nemességadománynyal, illetve ahhoz kapcsolódó adományokkal (nemesség megerősítése, megújítása, rangemelés stb.) jár együtt, tehát a címer a középkori értelmezéssel szemben az adományozás önálló tárgyából gyakorlatilag a nemességnek automatikus velejárójává válik. A középkorban a címerhasználat és a nemesi jogállás nem járt szükségszerűen egymással, ahogy a Tripartitum is írja: „a fejedelemtől valakinek engedélyezett czímer nem szükséges kelléke, hanem csak javára szolgál a nemességnek. Magában véve ugyanis a czímer adományozása nem nemesít valakit".15 Mohács után azonban változott a felfogás, ami a legjobban magukból a címereslevél-szövegekből világlik ki, melyekben a címert a nemesség jelvényének (arma seu nobilitatis insignia) mondják, mintegy arra utalva, hogy valakinek az ilyetén állapotát a címer birtoklása jelzi mindenki számára. Mivel a korábbi időktől eltérően, az újkorban már birtokadomány nélkül nemesítettek, az ilyen, sok esetben csupán címereslevéllel rendelkező nemeseket armalistáknak nevezték. Ezek száma annyira megnövekedett - miközben sokszor jobbágy telkeken éltek - hogy az 1647:XXVI. te. kimondta, hogy „a czimerleveles nemeseket, szökevényeket, egyházi nemeseket, szabadosokat és másokat, a kiknek nincsenek kapuik, a vármegyék adóztassák meg".16

12 MNL OL DL 64122.

13 Többek között Barabás, 1895.1. 345. (teljes szöveg); Schönherr, 1894.; Áldásy I. No. VI.

14 Azaz, mivel örökérvényű adományról van szó, királyi függőpecséttel, és a 15. század közepétől a király aláírásával megerősítve. Ennek ellenére tudomásunk van legalább három olyan címereslevélről, melyek pátens formában, tehát rányomott pecséttel kerültek expediálásra, és mindhárom 1405 előtt, még a műfaj kialakulása során keletkezett. Az egyik Kolos fia Kolosnak I. Károlytól kapott, már említett oklevele, a másik Kassa szintén említett címereslevele, a harmadik pedig Zsigmond királynak 1401 április 24.-én a Semsey családnak adományozott armálisa (MNL OL DL 84 811). Mindhárom oklevél megjegyzi a datatio előtt álló záradékban, hogy majd az újbóli bemutatáskor lesz kiállítva a végleges, privilegiális példány, tehát ezen oklevelek ideiglenes jelleggel készültek, gyakorlatilag ígérvénynek tekinthetők.

15 Tripartitum I. rész, 3. cím, 6. §.

16 A törvényeket a Corpus Juris Hungarici alapján vizsgáltuk.

185