LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Kiállítások - Bakos Katalin: A magyar tervezőgrafika kezdetei: üzleti nyomtatványok kiállítása az Országos Levéltárban. • 1999. [LSZ 1999/3. 69-74. p.]

azonban mindannyiuk természetes naivsága és jóízlése, szakmai hozzáértése a múlté: helyüket a mívességtöl elszakadt, a hirtelen nagyra nőtt üzemek perifériáin lézengő dilettánsok veszik át. Ábrázolásaikon körzövel-vonalzóval szerkesztett, hivalkodó gyárépületek és borbélycégtáblák stílusában festett emberalakok jelentek meg. A tervező, aki e dilettánst leválthatná, a század vége felé még nincs sehol."

79 Haiman György egy abszolút esztétikai mérce jegyében szóló, kissé elfogult szavai a 19. században kialakult historizmus, eklektika negatív sajátságait írják le. B. Nagy Anikó, fiatal művészettörténész-kutató - a Budapesti Történeti Múzeum báli meghívóit, csomagolásait, reklámlapjait, hirdetéseit, kottacímlapjait, bank alapítóleveleit, kéményseprő céhek díszes újévi lapjait vizsgálva - azt az új minőséget is meglátta, amelyet ezek a nyomtatványok magukkal hoznak, minden bukdácsoló újat keresés mellett: „Trivialitás és emelkedettség, haszonelvűség és átszellemültség, stílusidézet és reális helyszínábrázolás szolidan simulnak össze... Ebben a furcsa korszakban az osztrák és a magyar címer egyazon hierarchikus szinten állhatott a keménygallérral, Atlasz a zoknitartóval, mert a korszak éppen ezt az egyensúlyt kereste. Ezek a tárgyak egy szüntelen adaptációs törekvésről tanúskodnak. A kor művészei azt firtatták, hogyan lehet vadonatúj, soha nem volt polgári igényeket a folyamatosság látszatát keltve, annak minden méltóságával átitatva szolgálni."

80 Ő a Budapest Történeti Múzeum báli meghívóit, csomagolásait, reklámlapjait, hirdetéseit, kottacímlapjait, bank alapítóleveleit, kéményseprő céhek díszes újévi lapjait vizsgálja és elemzi részletesen A historizmus művészete Magyarországon c. kötetben. Méltatását megérdemli a kiállításnak több dokumentuma, de különösen Pataki József Műintézetének számlafejléce. Ezen a litográfia szabad rajzolatával kialakított dús növény ornamentikába szövődnek bele a nyomdászmesterséget szemléltető figurák, baloldalon a nyomdaprés előtt, jobboldalon rajztáblával. A feliratok az indákra tekeredő szalagokon jelennek meg. Pest-Buda városcímere dombormű formában szintén az indakeretben bújik meg. A keretelés Pest, a Lánchíd és a Duna látképét veszi körül. Nyilvánvaló, hogy nemcsak a mesterség dicséretéről és a nyomda városánakjelzéséről van szó, hanem a rajzoló hazafias érzelmeit is hangsúlyozza. A férfialakok és a jobboldali nő és gyermek is magyaros ruhát viselnek. A Lánchíd, az épülő Pest-Buda büszkesége hamar a polgári fejlődés, a gazdasági fellendülés, a hazafias érzés szimbóluma lett a nyomtatványokon. A grafikus a hagyományos allegorikus keret-formába kortárs alakokat és reális helyszínt illesztett. A nemzeti érzés hangsúlyozásával toborzott megrendelőket. A kiállítás azt szemlélteti, hogyan alakult ki a 19. századi hagyományok nyomán egy új, önálló eszközeit még kereső műfaj, a tervezőgrafika. A terület egy szűkebb csoportján, az üzleti nyomtatványok példáján követhetjük ezt nyomon. Láthatjuk itt a Haiman György által említett ízléses mestermunkákat: a céhleveleket, melyeken épületdíszítő-elemek keretezik a céh székhelyéül szolgáló város képét. A kezdetben német, gótbetűs feliratot magyar sorok váltják fel, egyaránt arányos, jól olvasható elhelyezésben, ritmussal. A pesti lámpagyújtók újévi üdvözlőlapjain a régi Városháza jelenik meg, tőle függetlenül, szimmetrikusan kétoldalt helyezkednek el, pontosan ábrázolt munkaruhában és eszközökkel a mesteremberek. Csupán a lap alját keretezi indaornamentika. Ugyanilyen témájú lapok a század közepétől díszesebbek, ha úgy tetszik egyúttal kuszábbá válnak, didaktikusabban Haiman György: A Kner család és a magyar könyvművészet. Corvina Kiadó, Budapest, 1979. 8.1. B. Nagy Anikó: A historizmus mulandó emlékei, a nyomtatványok. Alkalmazott grafika a XIX. század második felében, in: A historizmus művészete Magyarországon. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993. 269.1. 70