LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Garadnai Zoltán: Közművelődési kerekasztal a Magyar Nemzeti Levéltárban. Levéltári Szemle, 64. (2014) 4. 80-91.

Hírek 81 Nem lehet ugyan az arányokat megállapítani, de a közművelődés szintén egy folyamat része, így egyenrangú a többi levéltári feladattal, de jellegéből fakadóan is változó faktort jelent és évente eltérő súlyt kaphat. Ebből következően mindenkinek fel kell készülnie arra, hogy a feladatok változnak, vagyis a közművelődési tevékenységet nem lehet teljesen előre tervezni, és ez nem a vezető elsődleges feladata. Hangsúlyozta, hogy olyan kollegákkal szeret együtt dolgozni, akiknek önálló ötletei vannak, autonóm személyiségek, így önszerveződő csoportokból épülhet fel egy rendszer. Kiss Imre, a vendéglátó Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója kijelentette, hogy az együttműködés a levéltárosokkal természetes, és szeretnék folytatni az eddig elkezdett munkát, mivel a közgyűjtemények a kultúra közvetítésének eszközei. Elsődleges szempont, hogy miként tudjuk megszólítani az egyes látogatót, ebben vannak általános, illetve intézményspecifikus elemek, de az együttműködés révén növelni lehet a hatékonyságot. Erre az együttműködésre nyitottak. Az elnöklő Fülöp Tamás, megyei főigazgató-helyettes (MNL) megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a szakmai tapasztalatcsere elsődleges célja az, hogy a közművelődési területen egyre több tapasztalatot szerző levéltárosok megismerkedjenek egymással, kicseréljék a véleményeket, ismereteket, és lehetőség szerint segítsék egymást. Elmondta, hogy az összejövetel egyúttal a továbbképzést is szolgálja. A Magyar Nemzeti Levéltár Magyarország legnagyobb közgyűjteményeként kiemelt feladatának tekinti a levéltárak által őrzött kulturális örökség sokrétű megismertetését, a közművelődés, az oktatás fórumain keresztül történő hasznosítását. A levéltár tisztában van azzal, hogy a közművelődési, oktatási, kultúra-közvetítői tevékenység a 21. században a levéltárak egyik megkerülhetetlen alapfeladatává vált, a klasszikus levéltári munka és a magas színvonalú tudományos tevékenység mellett. Nem véletlen azonban, hogy a levéltárak egészen más gyökerekkel és hagyományokkal rendelkező világa lényegesen később és korlátozottabb módon tudott csatlakozni ahhoz a széles tömegeket megszólítani képes közművelődési folyamhoz, amit a múzeumok vagy a könyvtárak már szinte rutinszerűen végeznek. A közgyűjtemények körében a levéltáraknak továbbra is megvannak azok a sajátos adottságaik, olykor korlátaik (pl. nem, vagy alig rendelkeznek kiállítóterekkel, konferenciatermekkel, foglalkoztató helyiségekkel), amelyekkel mind a mai napig számolni kell, de a levéltáros társadalom megújulási képessége, a társadalmi igények változásával kapcsolatos érzékenysége és a szakma iránt elkötelezett új generációk szemléletváltása lehetővé tette, hogy fokozatosan meghonosodjanak az új kultúraközvetítő formák. Ma már azonban a lelkesedésen és elköteleződésen túl erős igény és szükség mutatkozik a további módszertani elmélyülésre, az új infokommunikációs eszközök által kínált technikák és eljárások kidolgozására: „Meg kell tanulnunk, hogy a különböző korosztályokat miként lehet megfelelő módon megszólítani, hogyan lehet érdeklődésüket felkelteni és fenntartani, és fel kell mérnünk, hogy a társadalom különböző rétegeinek, illetve az oktatási rendszernek milyen igényei fogalmazódnak meg a levéltárakkal szemben. Miként szükség van arra is, hogy a levéltáros szakma meg tudja fogalmazni, képes legyen definiálni saját szerepét, küldetését e területen is.” Hangsúlyozta, hogy a levéltárak közművelődési, tanórán kívüli oktatási tevékenységének kiszélesítése nem csupán a fenntartó felől érkező elvárás, hanem egyre inkább a társadalom, az oktatási rendszer, és a felhasználók irányából is érkező igény. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az elkövetkezendő EU fejlesztési időszakban megnyíló pályázati, forrásszerzési lehetőségek által kijelölt irányok is döntően az oktatás, a képességfej-