LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - A levéltárak közreműködése az iskolai oktatás segítésében. (1974.05.07-1974.05.09-i nyíregyházi igazgatói értekezlet 1. napirendi pont) • 1974. ápr. [51629/1974 X. LIG = MOL XIX-I-7-o-levéltárigazgatói értekezletek]

maradnak, mivel levéltárain;: tulny.mc többiég^ nom rendel­kezik azokkal a feltételekkel /- elsősorban elegendő létszá­mú személyzettel és mejf^lelő nagyságú, jól felszeralt előa­dói helyiséggel amolyek az óra rondó:-.!"---g m-gtartásához szükségesek,. Örvendetes,, hogy az uj levéltári épületek /pl. a fővárosi és a szegedi/ tervezői az eddig elkészitett és el­fogadott tanulmányterveikben iskolai osztály >. f gadására al­kalmas előadóteremre is gondoltak* Addig is, amig a levéltárfonntartók a levéltárban tartan­dó {rák feltételeit megteremtik, levéltári anyagra épülő hely­történeti óra a levéltár épületén kivül is tartható. Erre két lehetőség kínálkozik. Az egyik, ha a levéltár s az előzetesen kiválasztott iratok xeroxmásolatait elviszi az iskolába s azokat - kellő előkészítés után az iskolai óra keretében ma­ga mutatja be a tanuléknak. A másik lehotőség, ha egy-egy té­makörhöz kapcsolódó helytörténeti órát /pl.: az első világhábo­rú/ 9 közművelődési intézmények nem h/*lön-kűlön, hanem együtte­sen, egy alkalommal rendezik meg, vagy a múzeum, vagy a könyvtár \ épületében. Ez utóéival elérhető lonne egyfelől a közművelődé­si intézmények együttműködése, másfelől a tanulóknak nem kelle­ne egy-egy téma megbeszélésére külön-külön felkeresni a könyvtá­rat, levéltárat és a muzeumot, hanem valamelyik közgyűjtemény legmegfelelőbb helyiségében egyetlen alkalommal /- azaz a ren­delkezésre álló kevés idő maximális kihasználásával -/, a szak­omberek aktiv közreműködésével tekinthetnék meg az adott téma­körre vonatkozó tr'rgyi emlékeket, könyvöket és levéltári irat­reprodukciókat .

Next

/
Thumbnails
Contents