LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Bezerédy Győző: A községi krónikaírás megszervezése Baranyában. • 1973. [LSZ 1973/1. 39-51. p.]
BEZERÉDY GYŐZŐ: 39 A községi krónikaírás megszervezése Baranya megyében A Baranya megyei Tanács 1971. március 19-i vb ülésén született meg a határozat a községi krónikairás intézményes bevezetéséről. A megyei vb ülésen az előterjesztést a Baranya megyei Levéltár igazgatója tette meg. Az előterjesztés a következőket hangsúlyozta: "Községtörténeti szinten az események elsikkadnak, hacsak sajtócikk, vagy akta ("Ügy") nem lesz belőlük. Ez is esetleg túl szűk, szakmai jellegű, más esetben a valóságot megszépítő vagy éppen torzitó, de semmiképpen sem szintetikus képe a jelenségnek. A falutörténeti szinten a kortársi feljegyzés, az objektivitásra és szintetizálásra, a dolgok és történések dialektikájának bemutatására törekvő, majd azt elérő krónika felbecsülhetetlen forrásává válik a történettudománynak, a tudományos kutatásnak. A jövő történelem kutatói de a gazdasági és különösen az agró-fejlődés gyakorlati vezetői részére is kimeríthetetlen forrást fognak képezni e krónikák, mert olyan jelenségeket, jelenség sorokat, sőt azok okait és rugóit, összefüggéseit képesek feljegyezni, amelyek sem a közigazgatás mechanizmusából származó irásos anyagban, sem a publicisztikában sem egyéb (statisztikai stb.) hivatalos forrásokban nem kerülnek rögzitésre." Az előterjesztés a továbbiakban leszögezi "a krónika-irásnak az élet széles vetületét kell adnia, ábrázolnia az egymást követő évek sorrendjében... a gyakorlatban a falusi élet tervszerűbbé formálásában segithet". Az előterjesztés alapján a vb a következő határozatot hozta : 44/1971. (ül. 19) VB. sz. határozat a községi krónikairás bevezetéséről. 1. A Végrehajtó Bizottság a községi krónikairást aktuális községpolitikai és kulturális feladatnak tekinti, ezért 1972. január 1-től a krónikairást a megye minden nagyközségi és községi tanács vb folyamatos feladatává teszi. A krónikát községenként kell vezetni, de a feladatért önálló, illetve közös tanácsú községek végrehajtó bizottságai felelősek. A nagyközségi, községi tanácsok végrehajtó bizottságai hatásköri területükön gondoskodjanak megfelelő személyekről, akik a krónikairást végzik és a szükséges anyagi fedezetet is saját költségvetésük keretében biztosítják (naplófüzet, papir, dosszié, fotó s egyéb dokumentumok gyűjtése, stb.) A krónikát két példányban vezessék és minden év első tanácsülésén az előző évi községkrónikát tárgyalják meg. Az igy hitelesített krónika egy példányát a tárgyévet követő március 30-ig küldjék meg a megyei Levéltár igazgatóságának, a másik példányt pedig a községi tanács vb őrizze meg. Határidő: 1972. január 1. illetve folyamatos Felelős : valamennyi nagyközségi és községi tanács vb elnöke 2. A Végrehajtó Bizottság megbízza a megyei Levéltár Igazgatóságát, hogy a községi krónikairást szervezze meg, folyamatosan irányítsa és ellenőrizze. Dolgozza ki a krónikairás tematikáját és módszereit. Gondoskodjék továbbá a megyei Levéltárba beérkezett anyag szakszerű lektorálásáról, őrzéséről, segédlettel való ellátásáról. A Levéltár igazgatója a krónikairás megszervezésére, lektorálására, elvi és módszertani irányitására tudományos munkaerőt állítson be. A vb erre a Levéltárban rendelkezésre álló havi 1000.- Ft béralap kiegészítésére 1971. április 1-től 1200. - Ft havi béralapot engedélyez. A megyei levéltár igazgatója a járási hiva-