LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Szabad György: A helytörténet és az országos történet viszonyáról: a levéltárak tudományos dolgozói számára 1971 nov. 4-én tartott előadás rövidített szövege. • 1973. [LSZ 1973/1. 34-38. p.]

37 A helytörténész nem kevéssé éppen azzal, hogy időben és térben mindig viszonyításra törekszik, küzdi le annak veszedelmét,hogy a konkrétság provincializmusba, a kívánatos általánosítás sematizmusba csapjon át. Belső viszonyítással, így pl. egy adott város korábbi és későbbi adóösszeírásainak egybevetésével kitűnően lehet ábrázolni a társadalmi struktúrában bekövetkezett válvozásokat, bemutatni a fejlődés irányát, meghatározni ütemét. De külső viszonyítás nélkül, más városok, nagyobb tájegységek, sőt - végső soron - országos és kontinentális adatokkal való egybevetés nélkül csak korlátozott érvénnyel lehet az adott város fejlődését kellőképpen értékelni és értelmezni. Hiszen csak megfelelő külső viszonyítás lehet az alapja annak, hogy a vizsgált település fejlődését ne csupán saját korábbi üteméhez mérten, hanem általánosabb érvénnyel is gyorsnak, lassúnak vagy éppenséggel átlagosnak.minősíthessük a kérdéses periódusban. A viszonyítás fontos, talán éppen az egyik legfontosabb eszköz a helytörténet és az országos történet kapcsolatrendszerében magának a kölcsönhatásnak a funkción áltat ás ára is. Helytörténeti vizsgálatok nélkül például aligha lehet érdemit mondani arról, hogy mit jelentett az áttérés a virilista rendszerre az 1870-es években a különböző szintű helyi önkormányzatok társadalmi összetételének megváltozása vonatkozásában. De ennek az antidemokratikus szabályozásnak az általánosabb jelentőségét is akkor tudjuk igazán felmérni, ha egyfelől a változás helyi következményeit - belső viszonyítás segítségével - hosszabb időtávon át vizsgáljuk, másfelől, ha azt is számbavesszük, hogy hatott a megye virilista átszervezése, sőt hogyan hatott vissza - az államberendezkedés jelleg változása révén - a virilizmus országos bevezetése az illető község vagy város közigazgatásának, lakossága politikai lehetőségeinek és tudatviszonyainak egykorú és távlati fejlődésére. A helytörténet és az országos történet viszonyának vonatkozásában az előadásban felhozott példák kiválasztása természetesen nagyon esetleges volt, pusztán az eltérő módszerek alkalmazásának illusztrálását szolgálta. Ugyanakkor a példák arra is utalnak, milyen nagy szerepe van a monografikus megközelitésnek a helytörténeti munkában is. És ez talán megérdemel egy kis kitérőt. Kétségtelen, hogy a helytörténeti szintézisek, a mindenoldalú szerves összefüggések feltárására épülő községtörténetek, gazdaság-, üzem- és intézménytörténetek, városmonográfiák és az ezekre alapozó tájtörténeti összefoglalások: megalkotása a helytörténeti kutatómunka legfontosabb célja. De nem mindig közvetlenül elérhető célja. Túlzottnak tűnik, hogy gyakran olyan települések esetében is, amelyeknek a történetét korábban érdemileg még nem kutatták, első feladatként átfogó községtörténeti szintézis megirására vállalkoznak. Ismeretesek az ilyen célkitűzések inditékai. Kivánatos azonban, hogy - amennyiben hiányoznak a szükséges kutatási és feldolgozási előzmények - a szakemberek merjenek ellentmondani a rövid távon kellő színvonalon aligha teljesíthető ilyen igényeknek. A hirtelen támadt és egyébként nagyon is örvendetes szomjúságot helytörténeti ismeretekre, ha egyelőre többet kellő tudományos szinten még nem nyújthatnak, csillapítsák helytörténeti adattárral, részletvizsgálatok eredményeivel. Ezek alapot is nyújtanak a továbblépésre, és egyúttal meggyőző bizonyítékot szolgáltatnak arra is, érdemes kivárni és elősegíteni azt, hogy hirtelenül összerántott álszintézisek helyett monografikus vizsgálatokra alapozott helytörténeti feldolgozások jelenjenek meg. A helyi igények, ambíciók kielégítése semmilyen vonatkozásban sem indokolhatja, hogy a helytörténész lelépjen arról az alapról, ami munkáját tudományossá teszi, a valóságfeltárás igényének alapjáról. Neki kell megértetnie a helytörténeti megbízások helyi megformulázóival: a történész feladata nem az, hogy gyorsan a kedvükre valót, hanem az, hogy módszeresen a valóságot hozza fel a múlt tárnáiból. A helytörténésznek ennek biztosítása érdekében nem ritkán vitába kell szállnia a múltbeli küzdelmek lefitymálóival, de azokkal is, akik a helytörténetet pusztán a haladó tettek krónikájává akarják tenni, illetve emlékgyüjtő lokálpatriotizmusba akarják fullasztani. Meg kell értetnie velük, hogy a történelem eredőjét tekintve haladó folyamat ugyan, de nem minden szakaszára és nem minden elemére kiterjeszkedően az. Nemcsak az ország, hanem minden község történetében is vannak árnyékos fejezetek, retrográd mozzanatok. A történész feladata nem elhallgatásuk, nem is mentegetésük, hanem magyarázatuk. S ha erre képes a helytörténész, úgy biztos, hogy nem fog csalódást okozni. Hiszen végső soron éppen a valóság feltárása nyújt egyedül biztonságot a csalódások ellen. De ne féljen a helytörténész a valóság feltárásától más vonatkozásban sem. Bukkanhat értékre pl. az összfejlődésben már a hanyatlás szakaszába jutott társadalmi közegben is. De ha az szakszerű viszonyitások során valós értéknek bizonyul, nem válik elfogult lokálpatriótává, hanem éppen értékmentővé felmutatása által. Hiszen annak, aki a valóságot tárja fel