LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Szabad György: A helytörténet és az országos történet viszonyáról: a levéltárak tudományos dolgozói számára 1971 nov. 4-én tartott előadás rövidített szövege. • 1973. [LSZ 1973/1. 34-38. p.]

35 amiről feltételezi, hogy "odafent" szívesen hallják. És ennek az eljárásnak a szinte végzetes következményei nem korlátozódnak a helytörténetre, hanem a primitiv kölcsönhatások révén visszaütnek az országos vonatkozású történetírásra is. Hiszen általa nemcsak az összfejlodéssel foglalkozó művek felismerései, hanem esetleges félreismerései is "visszaigazolást", helytörténeti megerősítést kaphatnak. A helytörténetet és az országos történetet egyaránt előrelendítő kölcsönhatás . helyett sajátos circulus vitiosus alakulhat ki, ha az "odafent" játszott dallamra, mint iránymutatóra figyelő helytörténész már az anyaggyűjtésnél, ill. válogatásnál kontraszelektív szempontokat érvényesít, és az így felhalmozott anyagát a primitiv dedukciós eljárás módszerével dolgozza fel, hiszen általa nemhogy segítené az összfejlodéssel foglalkozó történészt, inkább gátolja abban, hogy eljuthasson a szükséges önkorrekcióig. A mechanikus munkamegosztás és az arra alapozó primitiv dedukció együttesen így funkción áltathat olyan alapjában hamis kölcsönhat ás rend szert, ami egyaránt van kárára mind a helytörténet, mind az országos történet fejlődésének. A helytörténet és az országos történet közti munkamegosztás mechanikus felfogásának további változata az, amit méltán szokás provincializmusnak nevezni, s ami hosszú időn át a dedukciós változat mögé szorult, hogy újabban - mintegy ellenhatásként is arra - lassú újjáéledést mutasson. Ez az újjáéledés összefügg azzal a történetírásunkban korántsem ismeretlen mozzanattal, hogy egyesek az indokoltan kiküszöbölésre itélt tegnapi leegyszerűsítéseket tegnapelőtti leegyszerűsítésekkel akarják felváltani. Pedig, ha a történettudomány - és ez vonatkozik minden ágára, a helytörténetírásra is - valóban tudományként akar funkcionálni, nem hintamozgást kell végeznie különböző leegyszerűsítések pólusai között, hanem a bonyolult valóság mind elmélyültebb vizsgálatával kell a módszeresen kialakított általánosítások mind magasabb szintjeire törekednie. A provincializmus indítékai a helytörténetirásban a vulgáris lokálpatriotizmustól a nagyobb összefüggések megismerésének lehetőségét tagadó szkepszisig terjednek. Megnyilvánulásának legfőbb jellegzetessége, hogy az általa befolyásolt kutató az oksági láncot csak az általa vizsgált község, gazdaság, tájegység, illetve megye határáig hajlandó követni, távolabbi összefüggéseket nem, vagy csupán formálisan vesz tudomásul. Ennek az izolált vizsgálati eljárásnak gyakori jellegzetessége az is, hogy teljesen nélkülözi a külső viszonyítási pontokat, mellőzi a mennyiségi, minőségi egybevetés lehetőségeit. A provincializmusba süllyedt helytörténész ezért például vagy fel sem ismeri a kapitalizmus kori egyenlőtlen fejlődés érvényesülését az általa vizsgált területen, vagy - ha a tények mégis rádöbbentik - meghatározóit nem a nagyobb összefüggések világában keresi (pl. a termelési struktúra átalakulásában, az áruforgalom súlypontjainak áthelyzodésében, stb.) hanem a maga által izolált mikrokozmoszban pl. a lakosság "kivételes" szorgalmában, a kizsákmányolás "helyi kivételesen" magas fokában stb. Azaz olyan felszíni jelenségeket abszolutizál, amelyeknek meghatározottságát nem látja (a maga területére szűkülve nem is láthatja), és nem is kutatja. Mind a primitiv dedukciót alkalmazó, a helytörténetirást a sematizmus melegágyává változtató, mind az induktív kiindulásból az oksági lánc megszakításával terméktelen provincializmusba torkolló eljárás mélyén a helytörténet és az országos történet kapcsolatának a mechanikus munkamegosztás valamiféle változatára alapozó szemlélete húzódik meg. A kívánatos megoldás egyfelől ennek a mechanikus munkamegosztásnak és a ráépülő leegyszerűsítő eljárásoknak az elhárítását feltételezi, másfelől olyan módszer érvényesítését, ami eleve összhangban áll a helytörténetirás tudományos funkciójával. A helytörténet,amint az más alkalommal kifejtést nyert, a történettudomány olyan szakágának tekinthető, amely a helyi keretek között kialakult szerves összefüggések módszeres vizsgálatára hivatott. Ez a tárgyalt munkamegosztás vonatkozásában azt jelenti, hogy az országos történetnek nem az adott helyen történt országos jelentőségű esemény megismerése érdekében kell a helytörténethez folyamodnia, de nem is csupán mechanikus összegezésre váró adatokért (noha ez utóbbi is indokolt lehet), hanem elsősorban olyan, a mindenoldalú okozati összefüggéseket feltáró fejlődésvizsgálatokért, amelyek csak a helyhez kötött, szerves kötelékekkel egybefűzött gazdasági, társadalmi képletek mozgásterében végezhetők el. Példák sora tanúsíthatja ezt. Csak helytörténeti kutatás tisztázhatja például a legtöbb esetben teljes egyértelműséggel azt, mikor jelenti a kormányszéki szintre jutó, irtáselvonást jogosan felemlegető panasz a parasztkézen volt földterület tényleges csökkentését, s mikor azt a sajátos rotációt, amely a parasztság feudális kizsákmányolását az aliódium kialakítás érdekében úgy fokozza, hogy a már müvelhetővé tett irtás elvonásával egyidejűleg újabb irtandó területhez juttatja. Hasonlóképpen csak a helytörténeti kutatás