LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2012. évi vándorgyűlése (Molnár László). Levéltári Szemle, 62. (2012) 4. 66-68.

H/rek A délutáni program során két kultúrtörténeti sétán vettünk részt. A Szent-Györgyi év kap­csán először a Déri Miksa Ipari Szakközépiskolába látogattunk, ahol Németh Géza műszaki igazgatóhelyettes szakszerű és lelkes vezetésével megtekintettük Szent-Györgyi Albert egykori szolgálati lakását és intézetét, mely ebben az épületben működött, és ahol 80 évvel ezelőtt pap­rikából izolálta az aszkorbinsavat, vagyis a C-vitamint. Terveik szerint itt egy kisebb múzeumot, illetve emlékszobát is berendeznek. Innen visszatértünk a belvárosba, ahol a klebelsbergi idők nagy egyetemi építkezéseit jártuk végig szegedi kollégáink nem kevésbé értő kalauzolásával. Vándorgyűlésünk utolsó napján még hat előadásra került sor. Osváth Zsolt (BCE Entz Fe­renc Könyvtár és Levéltár) egy kollégiumokkal kapcsolatos gazdag képgyűjteményt mutatott be, miközben széles áttekintést adott az intézmény diákszállásainak fejlődéséről is. Török József professzor (PPKE Hittudományi Kar) a korai jezsuita papnevelő intézetek sajátos történetéről beszélt. A számos érdekesség közül kiemelendő, hogy csak a gazdag szülők fizettek tandíjat, a szegény diákok ingyen tanulhattak. Akit azonban nem szenteltek fel a tanulmányok befejezté­vel, köteles volt megtéríteni a tanítás díját. Mindenkinek járt délben és este egy meszely (0,344 1), ünnepnapokon egy icce (0,8 1) bor, a borbély pedig félévente tett látogatást hajmosás és nyí­rás céljából. S^emerey Tamásné (NYME Soproni Levéltára) a zavarba ejtően gazdag selmeci diák­hagyományokról tartott előadást, illetve azok továbbéléséről, hisze régebbi diákhagyományaink mind ide nyúlnak vissza. Ugyanakkor a máshol is honos valétálás középkori eredetű, a Sopron­ban ma használt egyenruhák pedig szinte a közelmúltból, 1971-ből származnak, amikor a Ma­gyarországon rendezett vadászati világkiállítás alkalmából visszahozták az egyenruha viselését. Ezt megelőzően a demokrácia 1945 utáni „kitörésekor" épp a kommunista irányultságú MEFESZ segítségével nyomták el a Steingrube Nagyközség elnevezésű hagyományos diák­egyesületet, és vele a hagyományokat is eltörölték, jóllehet 1944-ben épp ők akadályozták meg az intézmény nyugatra evakuálását. Molnár László a budapesti orvosegyetem 1956 előtti, majd utáni diák szociális helyzetéről beszélt, ugyanazokról a nyomorúságos állapotokról számolva be, mint a korszak többi előadója. Pozsonyi kollégánk, Mária Grófová német nyelvű referátumában részletesen és számos illusztrációval ismertette a pozsonyi Comenius Egyetem 1919—1950 kö­zötti diákszállásait, az ott megvalósult, zömmel két háború közötti jelentős fejlesztéseket. Vé­gezetül Varga Júlia (ELTE Levéltára) adott elő a jezsuita egyetemi, akadémiai konviktusok és szemináriumok 18. századi történetéről. A rend általában ekkor sem szedett tandíjat, a diákok ellátása gazdálkodásuk sikerétől függött. Egyedül a kolozsmonostori gyümölcsösük 2200 fát számlált, ahová a diákok nemcsak pihenni, de sportolni is kijártak. A teljes program zárásaként meglátogattuk a Szegedi Tudományegyetem új helyre költözött levéltárát Vajda Tamás kalauzolásával, majd az egyetemi könyvtár modern épületét, amit Gaustj Ildikó mutatott be nekünk. Összegzésként elmondható, hogy a diákszociális kérdések mindig meghatározóak voltak nemcsak a hallgatóság mindenkori hangulata, esetenként radikalizmusa, de az oktatás haté­konysága szempontjából is. Ezért tartottuk fontosnak az egyik legmeghatározóbb diákjóléti te­rületnek, a lakhatási körülmények történetének áttekintését a hazai felsőoktatási intézmények­ben. A szervezők számára is meglepetés volt, hogy ebben a viszonylag szűk témakörben ennyi és ilyen gazdag előadás született. Kiderült, hogy az egyetemi levéltárak mégsem annyira szegé­nyek az erre vonatkozó forrásokban, ahogy korábban hittük, még ha ezek az anyagok általában nem maradtak meg külön sorozatban. Az eddig feltárt anyagok is jelentősen segíthetik a ké­sőbbiekben a téma kutatóit. A vándorgyűlés előadásait a 2011. évi konferencián elhangzottak­kal együtt közös kötetben szeretnénk megjelentetni. Molnár László 68

Next

/
Thumbnails
Contents