LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Múlt és jövő asztalainál. Beszámoló a Fiatal Levéltárosok Egyesületének konferenciájáról (Décsey Sándor). Levéltári Szemle, 62. (2012) 4. 60-65.

Hírek, MA képzésben. Az első szakirány az „Iratfeldolgozás, forráskiadás" nevet viseli. Ez képezne a korábbi fogalmaknak megfelelő levéltáros - kutató történész szakembereket, viszont nem csak a közép- és koraújkorra, hanem egészen a modern korig. Ennek megfelelően hangsúlyosan képviseltetik magukat a kormányzattörténeti, segédtudományi, forráskiadási és iratolvasási tanegységek. A második szakirány a „levéltártudomány" (munka)címet viseli. Ez a képzési irány a 20-21. századi levéltári anyaggal foglalkozó levéltárosokat képezné, ehhez igazított kurzuslistával (jogi, közigazgatási, iratkezelési, e-levéltári, állományvédelmi ismeretek, „polcológiai" tanegységek). A harmadik szakirány lenne a „records management", amely teljesen új elemként jelenik meg a képzésben. Itt még hangsúlyosabban jelennek meg a napjaink iratképzésével összefüggő, közigazgatási, informatikai, e-levéltári, iratkezelési és irattári tanegységek. Természetesen továbbra is megmaradnak a képzésben olyan „alapozó" tanegységek, amelyek mindhárom szakirány számára kötelezőek lesznek. A tanszék tervei szerint az elméleti tanegységeket továbbra is az egyetem főállású oktatói tartanák, míg a gyakorlati jellegű órákat — a már kialakult és jól működő rendszer szerint - gyakorló levéltárosok, elsősorban a MOL és a BFL szakemberei. Ez különösen vonatkozik a második és (főleg) a harmadik szakirányra, ahol a megfelelő szintű képzéshez elengedhetetlen, hogy a hallgatók friss, naprakész információkhoz jussanak a képzés során. Elsőként Borsodi Csaba szólt hozzá az elhangzottakhoz. Elmondta, hogy a képzésnek mindig alkalmazkodnia kell a piac igényeihez, ám nagyon nehéz meghatározni, hogy melyek is ezek az igények. Egy képzés az indulás után öt évvel „termel" először végzett hallgatót, és hogy merre megy világ, mik lesznek az igények öt év múlva, azt nehéz megjósolni. Kormányzati irányból a közelmúltban többször elhangzottak az önfenntartó felsőoktatásról szóló gondolatok. Az egyetemek kénytelenek lesznek egyre nagyobb számban önköltséges képzésekre áttérni. Az idei tanévben az ELTE-n történelem szakra felvett 204 hallgató több mint fele önköltséges (110 fő). Egy-egy levéltáros MA évfolyamban 6-7 hallgató állami finanszírozására van lehetőség. Ha ennél nagyobb érdeklődés van, akkor az önköltséges formában oldható meg, ami jelenleg 450 000 forint egy évben. Az egyetem állami támogatása a jövőben várhatóan csökkenni fog, ezért szükséges bizonyos képzések önköltséges formájú megtartása, gyakorlatilag piacosítása. Ez a tervezett levéltáros MA képzés esetében természetesen elsősorban a harmadik szakirányt érintheti. Ahhoz, hogy ez működhessen, szükséges a piaci szereplőkkel megismertetni a képzést, ráébreszteni őket arra, hogy szükségük van ilyen szaktudással rendelkező munkatársakra. Másfelől a hallgatókkal is el kell fogadtatni, hogy nem mindannyian lesznek kutató történészek, jelenleg nagyobb realitása van annak, hogy nagyvállalati irattárosként vagy magán iratrendező cégeknél tudnak elhelyezkedni. Kenyeres István a változtatások kiindulási pontjának azt nevezte, hogy a közigazgatásban és a gazdasági szférában van egy olyan terület, amely egyre fontosabb és jelenleg nincs rá hazánkban felsőfokú képzés, diplomás szakember. Csak a közigazgatás területén van 13-14 ezer olyan szerv (kb. ennyi iratképző tartozik a területi általános és a városi levéltárak illetékességébe), ahol nincs felsőfokú képesítésű irattáros. Az iratkezelési feladatokat szinte mindenhol jogi, államigazgatási vagy informatikai végzettségű munkatársak felügyelik, látják el. Éppen ezért fontos kérdés annak meghatározása is, hogy mik lesznek a bemeneti feltételei a records management képzésnek. Elképzelhetőnek tartja, hogy ne csak levéltáros vagy történész BA-val, hanem pl. informatikai, államigazgatási vagy jogi végzettséggel is be lehessen kerülni a szakirányra. Véleménye szerint a képzésre igény van a piaci szereplők irányából, akiket nem fog „elrettenteni" a képzési költség sem, hiszen három-négy napos tanfolyamokért kérnek el ennyi pénzt pl. informatikai területen. Sok közös eleme van a „levéltártudomány" és a „records management" szakiránynak, ami nem véletlen, hiszen mindkettő ugyanazzal az iratanyaggal foglalkozna, csak az egyik „bent a levéltárban" a másik pedig még az irat „élő korában". Éppen ezért szükségszerű hogy az asztal két oldalán helyet foglalók egymás partnerei legyenek az iratkezelés és a maradandó értékű iratok levéltárba adása terén. Hangsúlyozta, hogy nem informatikusok képzése a cél, hanem olyan levéltárosoké (és irattárosoké), akiknél szilárd történészi alapokat egészítik ki a 64