LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Múlt és jövő asztalainál. Beszámoló a Fiatal Levéltárosok Egyesületének konferenciájáról (Décsey Sándor). Levéltári Szemle, 62. (2012) 4. 60-65.

Hírek, MA képzésben. Az első szakirány az „Iratfeldolgozás, forráskiadás" nevet viseli. Ez képezne a korábbi fogalmaknak megfelelő levéltáros - kutató történész szakembereket, viszont nem csak a közép- és koraújkorra, hanem egészen a modern korig. Ennek megfelelően hangsúlyosan képviseltetik magukat a kormányzattörténeti, segédtudományi, forráskiadási és iratolvasási tan­egységek. A második szakirány a „levéltártudomány" (munka)címet viseli. Ez a képzési irány a 20-21. századi levéltári anyaggal foglalkozó levéltárosokat képezné, ehhez igazított kurzuslistá­val (jogi, közigazgatási, iratkezelési, e-levéltári, állományvédelmi ismeretek, „polcológiai" tan­egységek). A harmadik szakirány lenne a „records management", amely teljesen új elemként je­lenik meg a képzésben. Itt még hangsúlyosabban jelennek meg a napjaink iratképzésével össze­függő, közigazgatási, informatikai, e-levéltári, iratkezelési és irattári tanegységek. Természetesen továbbra is megmaradnak a képzésben olyan „alapozó" tanegységek, amelyek mindhárom szak­irány számára kötelezőek lesznek. A tanszék tervei szerint az elméleti tanegységeket továbbra is az egyetem főállású oktatói tartanák, míg a gyakorlati jellegű órákat — a már kialakult és jól mű­ködő rendszer szerint - gyakorló levéltárosok, elsősorban a MOL és a BFL szakemberei. Ez különösen vonatkozik a második és (főleg) a harmadik szakirányra, ahol a megfelelő szintű képzéshez elengedhetetlen, hogy a hallgatók friss, naprakész információkhoz jussanak a képzés során. Elsőként Borsodi Csaba szólt hozzá az elhangzottakhoz. Elmondta, hogy a képzésnek mindig alkalmazkodnia kell a piac igényeihez, ám nagyon nehéz meghatározni, hogy melyek is ezek az igények. Egy képzés az indulás után öt évvel „termel" először végzett hallgatót, és hogy merre megy világ, mik lesznek az igények öt év múlva, azt nehéz megjósolni. Kormányzati irányból a közelmúltban többször elhangzottak az önfenntartó felsőoktatásról szóló gondola­tok. Az egyetemek kénytelenek lesznek egyre nagyobb számban önköltséges képzésekre áttérni. Az idei tanévben az ELTE-n történelem szakra felvett 204 hallgató több mint fele önköltséges (110 fő). Egy-egy levéltáros MA évfolyamban 6-7 hallgató állami finanszírozására van lehető­ség. Ha ennél nagyobb érdeklődés van, akkor az önköltséges formában oldható meg, ami jelen­leg 450 000 forint egy évben. Az egyetem állami támogatása a jövőben várhatóan csökkenni fog, ezért szükséges bizonyos képzések önköltséges formájú megtartása, gyakorlatilag piacosí­tása. Ez a tervezett levéltáros MA képzés esetében természetesen elsősorban a harmadik szak­irányt érintheti. Ahhoz, hogy ez működhessen, szükséges a piaci szereplőkkel megismertetni a képzést, ráébreszteni őket arra, hogy szükségük van ilyen szaktudással rendelkező munkatár­sakra. Másfelől a hallgatókkal is el kell fogadtatni, hogy nem mindannyian lesznek kutató törté­nészek, jelenleg nagyobb realitása van annak, hogy nagyvállalati irattárosként vagy magán irat­rendező cégeknél tudnak elhelyezkedni. Kenyeres István a változtatások kiindulási pontjának azt nevezte, hogy a közigazgatásban és a gazdasági szférában van egy olyan terület, amely egyre fontosabb és jelenleg nincs rá hazánk­ban felsőfokú képzés, diplomás szakember. Csak a közigazgatás területén van 13-14 ezer olyan szerv (kb. ennyi iratképző tartozik a területi általános és a városi levéltárak illetékességébe), ahol nincs felsőfokú képesítésű irattáros. Az iratkezelési feladatokat szinte mindenhol jogi, állam­igazgatási vagy informatikai végzettségű munkatársak felügyelik, látják el. Éppen ezért fontos kérdés annak meghatározása is, hogy mik lesznek a bemeneti feltételei a records management képzésnek. Elképzelhetőnek tartja, hogy ne csak levéltáros vagy történész BA-val, hanem pl. informatikai, államigazgatási vagy jogi végzettséggel is be lehessen kerülni a szakirányra. Véle­ménye szerint a képzésre igény van a piaci szereplők irányából, akiket nem fog „elrettenteni" a képzési költség sem, hiszen három-négy napos tanfolyamokért kérnek el ennyi pénzt pl. infor­matikai területen. Sok közös eleme van a „levéltártudomány" és a „records management" szak­iránynak, ami nem véletlen, hiszen mindkettő ugyanazzal az iratanyaggal foglalkozna, csak az egyik „bent a levéltárban" a másik pedig még az irat „élő korában". Éppen ezért szükségszerű hogy az asztal két oldalán helyet foglalók egymás partnerei legyenek az iratkezelés és a mara­dandó értékű iratok levéltárba adása terén. Hangsúlyozta, hogy nem informatikusok képzése a cél, hanem olyan levéltárosoké (és irattárosoké), akiknél szilárd történészi alapokat egészítik ki a 64

Next

/
Thumbnails
Contents