LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Batalka Krisztina: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2011. évi vándorgyűléséről. LSZ 61. (2011) 4.

HÍREK BESZÁMOLÓ A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE 2011. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSÉRŐL A magyar levéltárosok éves vándorgyűlésének ezúttal Balatonfüred adott otthont 2011. június 20-22. között. A plenáris megnyitón a megjelenteket elsőként Tyekvicska Árpád, a Magyar Le­véltárosok Egyesületének elnöke köszöntötte. Köszönetet mondott a támogatóknak: a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, valamint a Nemzeti Civil Alapnak és Balatonfüred városának. A kulturális kormányzat nevében Gorjanác Kadojka, a NEFMI Levéltári Osztályának veze­tője tolmácsolta Hammerstein Judit helyettes államtitkár szavait. Rövid köszöntőjében kiemelte, hogy az egyesület feladatai, céljai az alapítástól eltelt idő alatt változadanul fennállnak és telje­sülnek. Röviden szólt a kulturális kormányzat jelenlegi céljairól a levéltárakkal kapcsolatos pro­jektek kapcsán (e-Levéltár, képzések, levéltárak iskolabaráttá tétele), végül örömét fejezte ki a nagyszámú külföldi és határon túli magyar kolléga részvétele kapcsán. Latorcai Csaba, a KIM ci­vil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szintén rövid köszöntőt mondott, amelyben elő­revetítette előadása lényegi elemeit, vagyis egy új, egységes, a civil szervezetekre vonatkozó tör­vény megszületésének fontosságát és remélhetőleg az MLE működésére is vonatkozó kedvező hatását. Végzett levéltáros hallgatóként egyben örömét fejezte ki, hogy a szakma legnagyobb éves rendezvényén vesz részt. A házigazdák nevében elsőként Hermann István, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatója mondott rövid köszöntőt, majd Hári Lenke, Balatonfüred alpogármestere és Kovács Norbert, a Veszprém Megyei Önkormányzat alelnöke üdvözölték a megjelenteket, kiemelve annak fontos­ságát, hogy a 25. évét ünneplő egyesület Balatonfüred városát választotta legfontosabb szakmai rendezvénye helyszínéül. S%ögi László alelnök külön is köszöntötte a külföldi résztvevőket. A Nemzetközi Levéltári Tanácsot, illetve annak egyesületi szekcióját képviselte Fred van Kan, a Holland Királyi Levéltá­ros Egyesület elnöke, aki elsőként köszöntötte a magyar kollégákat. Ausztriából az Osztrák Le­véltáros Egyesület elnöke, Josef Riegler jött el. Horvátországból Zita Jukic, az Eszéki Állami Le­véltár munkatársa volt jelen, aki képviselte a részvételét az utolsó napokban lemondó horvát delegációt. Szlovéniából Bojan Himmelreich, a Celje-i Történelmi Levéltár munkatársa érkezett a levéltáros egyesület képviseletében. Csehországot Pavel Koblasa, a Cseh Nemzeti Levéltár mun­katársa képviselte, aki magyarul köszöntötte a résztvevőket. Lengyelországból Hanna Krajewska egyesületi elnök, valamint l^abela Gass, Anna Kr^eminska és Maciej Jasinski levéltárosok vettek részt a találkozón. A román egyesületet Bogdan Florin-Popovic egyesületi elnök, a Román Nemzeti Levéltár munkatársa képviselte (szintén magyar nyelven tolmácsolta az egyesület üdvözletét), de meghívást kaptak még Kiismődi Attila, Moldovan Péter, Nagy Botond és Pál-Antal Sándor levéltáros­ok (megyei, illetve egyházi levéltárakból érkeztek). Szerbiából szintén több tagú küldöttség ér­kezett: Nada Boros, a Nagybecskereki Levéltár igazgatónője, Stevan Mackovic, a Szabadkai Törté­nelmi Levéltár igazgatója, Fodor István, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatója (mindhárman a szerb—magyar levéltári kapcsolatok elkötelezett támogatói), valamint Ljubica Budac, a Vajdasági Levéltári Dolgozók Egyesületének elnöke, illetve Me%ei Zsuzsanna vajdasági és Mészáros Zoltán szabadkai levéltárosok. A jelenlévőket Slobodan Mandic, a Belgrádi Történelmi Levéltár munka­társa, a Szerb Levéltáros Egyesület delegáltja köszöntötte. Szlovákiát a pozsonyi fővárosi levél-45

Next

/
Thumbnails
Contents