LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Batalka Krisztina: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2011. évi vándorgyűléséről. LSZ 61. (2011) 4.
H írek tárból érkező Tenka Pavlíková és Németh Salvia, a nemzeti kisebbségek kormányhivatalát vezető Bukovs^ky László (korábban a szlovák, majd a cseh nemzetbiztonsági levéltár vezetője), a Vágsellyei Levéltár igazgatónője, Nóvák Veronika és a somorjai Forum Kisebbségkutató Intézet levéltárosa, Momko Milos képviselték. A Szlovák Levéltáros Egyesület nevében Stresnák Gábor, az egyesülete ellenőrző bizottságának elnöke, a szenei városi múzeum igazgatója (korábban a pozsonyi Nemzeti Emlékezet Intézetének levéltárosa) üdvözölte a konferencián résztvevőket. Ukrajnából Kés£ Gé%a beregszászi református levéltári gyűjteményvezető és Váradi Natália, a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Főiskola történelemtanára érkezett a találkozóra. A köszöntők elhangzása után a Levéltárért-díj átadása következett. Az 1992-ben alapított díjat, amelyet a Magyar Levéltárosok Egyesületének arra érdemesnek talált tagjai közül évente maximum négyen vehetnek át, Böőr László, a kuratórium elnöke és Tyekvicska Árpád adták át. A 2011. évi díjazottak: Buknic%Jó%sefné segédlevéltáros (Bács-Kiskun Megyei Levéltár) és Prait Zoltánnégazdasági ügyintéző, főtanácsos (Somogy Megyei Levéltár). Délután a konferencia a 25 éves a Magyar Levéltárosok Egyesülete című előadás- és visszaemlékezés-sorozattal folytatódott Tilcsik György alelnök levezetésében. Böőr Gyula, Erdmann Gyula és S%ögi László (közülük ketten az MLE korábbi elnökei) a negyedszázadra való visszatekintéssel jó lehetőséget nyújtottak az egyesület által elért fontos célok, a megvalósult jelentős szakmai eredmények összefoglalására, értékelésére (kiemelve az egyesület szerepét például a kárpódási folyamatban vagy a határon túli magyar vonatkozású iratanyagok feltárásában). Az egyesület eddigi tevékenységére joggal lehettek és lehetnek büszkék mind tagjai, mind a hazai civil társadalom, hiszen számos fontos kérdésben hallatta és hallatja hangját, országos rendezvényeket szervez(ett), szakmai folyóiratot ad(ott) ki, mely már online is elérhető, valamint a nemzetközi és magyar—magyar levéltári kapcsolatok ápolása más levéltári intézmények mellett az MLE-nek is a feladatai közé tartozott és tartozik. A résztvevők Latorcai Csaba helyettes államtitkár előadásából képet kaphattak arról, milyen jövőre számíthatnak a közgyűjteményi területen működő civil szakmai szervezetek, illetve milyen, a civil szervezetek működését érintő átalakulásokat tervez a kormányzat (új civil törvény). Ezek a lépések a szervezetek jogi státuszával, valamint adminisztrációs kötelezettségeivel és támogatási formáival lesznek kapcsolatosak. Tyekvicska Árpád elnök végül röviden ismertette, milyen lehetőségek és feladatok állnak jelenleg az egyesület előtt, kiemelve a gazdálkodás stabilitásának fenntartását. A nap az esti fogadással ért véget. A vándorgyűlés második napján az aktuális és fontos szakmai kérdéseket szekcióüléseken vitathatták meg a résztvevők. Az idei évben összesen hat szekcióban folyt a munka, mindehhez a megfelelő helyszínt balatonfüredi közgyűjtemények (Városi Múzeum, Vaszary Villa, Kisfaludy Galéria) biztosították. A nemzetközi szekció ülését Sipos András főosztályvezető (Budapest Főváros Levéltára) vezette. A résztvevők szinte egyöntetűen három problémakört emeltek ki: az elektronikus iratok ügye (hosszú távú megőrzés biztosítása és az elektronikus iratkezelés szabályozása), a levéltári szervezetrendszer elégtelenségei (működési és finanszírozási oldalról egyaránt), valamint a levéltáros képzés hozzáigazítása az informatikai korszak követelményeihez. Az első témakört illetően az derült ki, hogy az E-levéltár projekt sikeres megvalósítása, majd kiterjesztése esetén Magyarország egyértelműen élenjáró lesz a térségben. Külön témaként merült fel a romániai egyházi levéltárak problémaköre, ugyanis a román társegyesület és az egyházak között lényegi véleménykülönbség áll fenn. Vándorgyűlésünk arra is lehetőséget biztosított, hogy az erdélyi magyar kollégák erről kötetlen formában beszélgetéseket folytassanak a román egyesület elnökével. A levéltáros képzéssel kapcsolatban Fred van Kan utalt az ICA EURBICA és SPA összefogásával hamarosan elkészülő nemzetközi levéltárosi kompetencia-modellre, amely megítélése szerint hasznos iránytű lesz a térségbeli országok képzési politikája számára is. 46