LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Kocsis Piroska: „Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban" Tudományos konferencia a Magyar Országos Levéltárban. LSZ 61. (2011) 2.

„Asszonysorsok a Ká kó c Z'- * ^ab a d s ágh ar cb an " Káli Kun Ilona ez alatt életet ad egy gyermeknek, eltemet kettőt, ezen kívül folyamatosan meg­vesztegeti a parancsnokot azért, hogy borbélyt tudjon hívni beteg férje meggyógyítására. A másik oldalon elhelyezkedő asszony Lázár Ferencné Csáky Zsuzsanna családja Rákóczi mellé állt, ami hatalmas feszültséget okozott, mert korábban férje a császári oldalon állt. Csáky Zsuzsanna Lázár Ferencet csak úgy tudta a kurucok táborába állítani, hogy visszaköltözött any­jához. Lázár Ferenc 1711-ben, a szatmári béke aláírása után is csak a Csákyakra számíthat, hi­szen feleségének közbenjárására kapja vissza az átállásért elkobzott birtokait. Az előadó megál­lapítása szerint rendkívül szövevényes rokonsági viszonyok között éltek a székely nemesasz­szonyok, előfordult, hogy egy családban kuruc és labanc is volt. Harcoltak egymás ellen, de csa­ládi események (születés, esküvő, temetés, keresztelő stb.) idején félretettek mindent, ami arra utal, hogy a székely nemesasszonyok voltak a családi összetartozás motorjai. Krás^ Íj Ha, az ELTE BTK adjunktusa Orvosdoktorok, gyógyítók és bábaasszonyok a 17—18. szá­zadforduló Magyarországán címmel tartott érdekes és hosszú előadást. Általános képet festett azokról a szereplőkről és azokról a tendenciákról, amelyek az egészségügy, az orvoslás területén léteztek a 17—18. századforduló Magyarországán. Ebben az időszakban még nem létezett az ál­lami egészségügyi intézmény és struktúra. A 16. század közepére, második felére jól hierarchizált és munkamegosztáson alapuló rendszer jött létre, amelyben tudni lehetett, miként, mikor, kihez lehet fordulni a gyógyulásra vágyó személynek. E sokszínű szolgáltató közeget a férfiak és nők nagyjából azonos számban népesítették be. A 17—18. század fordulóján túlnyomó többségében képzetien, laikus gyógyítókkal találkozunk, akik hatalmas, empirikus ismeretanyag alapján végezték évszázadok alatt begyakorolt mozdulatokkal a nagyobb műtéteket és a kisebb beavatkozásokat. Hallhatunk vándorspecialistákról, akik vásárokon bukkantak fel és évről évre, egy-egy adott helyen biztosították maguknak a visszatérő pacientúrát. Népes, és elég nehezen behatárolható csoportot képeztek a vándor gyógyszerárusok, akik gyakorlatilag egész Európát bekalandozták, és Magyarországon is mindenféle gyanús főzetekkel, olajokkal, kenőcsökkel gyógyítottak. Ezen kívül számos drogista, különböző fűszeres főzeteket és egyéb gyanús szere­ket áruló házaló specialista is tevékenykedett. A letelepedett gyógyítók helyhez kötötten, fal­vakban, városokban éltek. Közéjük tartoztak a füves- és kenőasszonyok, a javasasszonyok, a bábák és a hagymázmérők. A hóhérok érdekes körét képezték a gyógyítóknak, hiszen a tortúrák (kínzások) során eltört végtagcsontokat ők rakták helyre, illetve kivégzés előtt titokban narkoti­kumokat adtak az elítélteknek. A kisszámú és gyakorlatilag az elitet kiszolgáló képzett, akadémikus gyógyítók szűk köre kizárólag férfiakból állt, közülük sokan német, holland és svájci protestáns egyetemeken tanul­tak és Nyugat-, illetve Felső-Magyarországon praktizáltak. Tisztán doktor medicine csapattal is találkozhatunk ebben a korszakban, akik a tudományos orvoslás meghatározó személyiségei, il­letőleg a céhes keretek között működő sebészek, borbélyok, fürdősök, és már ekkor felbukkan­nak a polgári és az egyházi patikáriusok. Az előadó összefoglalta a 18. század első feléig nyomtatásban kiadott, szám szerint 11 or­vosi tartalmú munkát, majd feltette a kérdést: vajon milyen orvosi szemlélet, milyen terápiás tö­rekvések tükröződnek ezekből a munkákból. A válasz egyértelmű: e munkák gyakorlati ismere­teket közvetítenek, a betegségek és a tünetek egyszerű felsorolását adják, ugyanakkor ok­okozati viszonyt nem állítanak fel. Terápiás törekvésként megjelenik a diéta, a hajtó-, a hányta­tó-, a köptető- és a vizelethajtó szerek, az érvágás, amely nagyon gyakori prevenciós és terápiás eljárás, valamint a köpölyözés, amit elsősorban a városi fürdőkben végeztek. Végezetül az elő­adó szólt néhány fontos szokásról és cselekményről, amely a 19. századig nagyon fontos volt a szülészetben. Ezek közé tartoztak a szülést elősegítő praktikák és mágikus eszközök, mint pél­dául a magyar arany, amelyet a szülés meggyorsítása céljából használták, vagy a saskő, amit gyógyhatású készítményként tartottak számon. Említést tett a bábakőről, a kígyóbőrről, mely-69

Next

/
Thumbnails
Contents