LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Kocsis Piroska: „Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban" Tudományos konferencia a Magyar Országos Levéltárban. LSZ 61. (2011) 2.

Kocsis Piroska levelet Rákócziprinceps Rákócziként írta alá, ami szokatlan, hiszen Rákóczi ritkán írt saját kezűleg levelet. Kérdésként merül fel, hogy Rákóczi miért írt inspektorának, Pataki Jónásnak, ha mindketten Patakon voltak, ráadásul egy olyan ügyben, amely „nem különösen súlyos, inkább sajátos". Miért írt Rákóczi egyáltalán levelet, amikor a jobbágyok ügyeivel a birtokok kormányzati testületének tagjai foglalkoztak, s egy-egy ügy, nagyon ritkán került a földesúr elé. A bordézsma fizetése alól nem volt szokás felmentést adni, hiszen azt meg lehetett váltani pénzen, sőt le is lehetett dolgozni. Más iratokból, főként urbáriumokból ismerős a többnyire csak Zsuzskának nevezett árva, aki önállóan épített házat, országosan és egyedülálló módon megszervezte gazdaságát, és fenntartotta azt. Ez a fejedelmi levél az egyeden, amely Asztalos Zsuzsannának nevezi őt. Az összeírásokban nem ő az egyeden nő, aki adóalanyként vezette gazdaságát. Közös jellemzőjük, hogy nevük néhány év alatt eltűnt a forrásokból, mert újraházasodtak és — bár joguk maradt a birtokra — a férjük nevén adóztak tovább. Asztalos Zsuzsanna sajátos helyzetének a magyarázatát az előadó a hölgy egyéniségében találta meg, aki óriási helyzetismerettel, kemény elhatározással, elszántsággal és igen különös egyéniséggel rendelkezhetett, aki Rákóczi ott tartózkodásának idején bejutott a jól védett várba. Emellett elérte azt is, hogy a fejedelem személyesen fogadja őt, és megértve panaszát megírja a szokadan tartalmú levelet. Ezzel Zsuzska, az egyszerű sárospataki jobbágyasszony valóban legyőzte a háborút, mert Sárospatak történetének egyik legsúlyosabb és legnehezebb időszakában megvalósította saját élete célját. Balogh Judit, a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézetének adjunktusa a székely nemesasszonyokat mutatta be a Rákóczi-szabadságharc idején. Előadásának mottójaként Cserei Mihályról választott egy mondatot, amely így hangzik: „feleségeink a vár kerítéseiről nézték odakünn a mezőn, mint ellenkezünk". Ez nagyjából azt jelenti, hogy amíg a székely nemesemberek harcoltak, addig feleségeik „páholyból", azaz egészen közelről, a vár faláról nézték, férjeik küzdelmét. Ezek a székely nemesasszonyok még a harc pillanatában is közel voltak férjeikhez, tehát nem levelezésekből értesültek a háború állásáról, hanem egészen közelről figyelték az eseményeket. Nemes János naplójából megtudhatjuk, hogy gyakorlatilag folyamatosan úton voltak, „én és feleségem" mentünk. Tehát a feleség vitele, a feleség mobilitása jellemző volt a székely nemesasszonyokra, ami egészen érdekes és izgalmas színfolt volt a Rákóczi-szabadságharc idején. Mindehhez hozzájárulhattak a székely nemesek endogám házassági szokásai, mely szerint mindenki mindenkivel rokonságban állt, így bármerre mentek, mindenütt rokonokat találtak. Székelyföldön gyakorlatilag ezt a rokoni kapcsolatot működtették, fenntartották, amikor gyakran jártak egymáshoz, és szükség esetén egymás gyerekeit nevelték. Ha elhagyták Székelyföldet, akkor azonban megváltozott a helyzet. A 18. század elejétől tudatos házassági stratégia részeként már előfordul a „kiházasodás", de a második generációtól újra visszatérnek a hagyományokhoz. Az előadó két asszony sorsával ismertette meg hallgatóságát. A két asszony sorsa azért érdekes, mert egyikük férje a császári oldalon maradt, míg másiké kuruc oldalra állt. Káli Kun Ilonát 13 éves korában patrónusa, Apor István ellenkezésével vette el férje, Cserei Mihály. Káli Kun Ilona rendkívül izgalmas figurája ennek a korszaknak, és szépen példázza azt a székely nemesasszonyt, aki hatalmas lelki- és fizikai erővel küzdött a Rákóczi-szabadságharc idején. Ilona 36 éves korában gyermekszülésben bekövetkezett haláláig minden évben, vagy minden második évben szült egy újabb gyermeket. A család személyes tragédiája, amit maga Cserei ír le naplójában, hogy alighogy eléri gyermekeinek száma a négyet, akkor „biztosan meghalt belőle legalább egy". A Rákóczi-szabadságharc kitörése után a család folyamatosan költözik. Először a Habsburg fennhatóság alatt lévő Marosvásárhelyre, majd Görgénybe, végül Brassóba. Ez alatt az időszak alatt Cserei Mihály háromszor hosszabb ideig tartó betegségbe esett, ilyenkor Ilona vette át a család és a gazdaság irányítását. A dolog érdekessége, hogy a 19-20. életévét alig elérő 68