LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Pártok, választók, képviselők — fejezetek Zala megye politikatörténetéből (Csekő Ernő). LSZ 60. (2010) 3.

Hírek Amint Hermann Róbert (Hadtörténeti Intézet) Népképviseleti választások Zala megyében 1848-ban c. előadásából megtudhattuk, Zala megyében ekkor kilenc választókerületet hoztak létre. Az előadó emellett az 1848. évi V. tc. által eszközölt további változásokat is részletesen ismertette, nem feledve kiemelni, hogy a képviselőválasztások mind 1848-ban, mind később, végig a dualizmus időszakában nyílt szavazás formájában zajlottak. A kilenc választókerületben rendezett választások kimenetelének, eredményeinek ismertetése után részletesebben hallottunk a vármegye legkiélezettebb választásáról, amely a nagykanizsai választókerületben zajlott. A három jelölt küzdelmét hozó választás elsőre nem is hozott végeredményt, ugyanis azt véres incidens, illetve zavargások miatt felfüggesztették. A Bója Gergely intézeti tanár és Babóchay János ügyvéd híveinek összetűzését, annak előzményeire, illetve utóéletére is kitérve, érzékletesen — némi humorral elegyítve — rajzolta meg az előadó, emellett pedig a Kiskanizsa—Nagy—kanizsa „ellentét" történetéhez is kaptunk egy újabb adalékot. Az előbbi két, kifejezetten választásokhoz, azok eseménytörténetéhez kötődő előadás után két olyan előadás következett, amelyek megközelítése a megválasztott képviselők személyére, tevékenységére, illetve egy „rendszeridegen" választási végeredmény által kiváltott politikai válság zalai vonatkozásaira fókuszált. Dobszay Tamás (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara) Zalai képviselők az országgyűlésen, 1861-1875 c. előadásában a szóban forgó időszakban megválasztott zalai képviselőket mutatta be több megközelítésből. így megtudhattuk, hogy a szám szerint 25 képviselő döntő többsége Zala megyei volt, továbbá egy kivétellel a nemesség köréből kerültek ki, illetve nemesi származásúak voltak. Az időszak két, nem zalai illetőségű képviselője, Csengery Antal, illetve Perczel Mór volt, akik azonban így is tudtak zalai kötődést felmutatni, amely a korabeli választók előtt is kedvező megítélést biztosíthatott személyüknek (Csengery Deák Ferenc közeli barátja volt, Perczel Mórt 1848. évi zalai hadjárata tette ismertté és népszerűvé). Dobszay Tamás az országgyűlésben végzett munkájuk szerint is csoportosította e korszak zalai képviselőit: hallgatagok, közepesen aktív felszólalók, valamint gyakran szónokló képviselők. Míg a legelső csoportba öt-hat fő tartozott, a következő csoportba tíz képviselőt sorolhatunk, akik kapcsán az előadó kiemelte, hogy ugyan többek közülük nem a kardinális kérdésekben, illetve országos ügyekben szólaltak fel, hanem például a napi üzemmenetre berendezkedő országgyűlés rendjére, működésére vonatkozó ügyekben, de ezt a típusú képviselői munkát is kellőképpen kell értékelnünk. Végül •— többüket nevesítve — az előadó hosszabban időzött az aktív képviselők csoportjánál. Itt az országosan ismert politikusok (Csengery Antal, Peczel Mór) mellett szó volt Király Pálról vagy a jogi és igazgatási kérdésekben tevékeny Remete Gézáról is. Részletesebben esett még szó Kerkápoly Mórról, illetve a pénzügyminiszteri tisztséget is betöltő Kerkápoly Károlyról, akik egyaránt a tapolcai választókerületben nyertek mandátumot. A következő előadást Foki Ibolya (Zala Megyei Levéltár) tartotta Politikai viszonyok Zala megyében az 1905—1906-os kormányzati válság idején címmel. Mint az ország jelentős részében, az 1905. évi választás Zala megyében is az ellenzék elsöprő győzelmét hozta: a kilenc választókerületből hetet nyertek meg. Azonban a zalai politikai helyzet annyiban különbözött az ország további magyarlakta részeitől, hog}

7 az ellenzék vezető erejét itt elsősorban nem a Függetlenségi párt, hanem a katolikus irányzatú Néppárt adta. Hogy utóbbi ténynek van-e abban szerepe, hogy az egyik legszervezettebb, legelkötelezettebb vármegyei ellenállás Zala megyében zajlott, erre választ ugyan az előadásból nem kaptunk, azonban abból részletes képet alkothattunk az ellenállás történetéről. így megállapíthatjuk, hog}' az ellenállás hosszú életű voltát nagy részben az a pénzügyi alap biztosította, amelyet az ellenállás résztvevői adószerű befizetéseikkel támogattak, és amelyből elsősorban a tisztviselők kieső jövedelmét 84