Segédletkészítés, adatbázis-építés
Középszintű - (Alap)leltár - Útmutató az ismertető leltár készítéséhez. • 1952. [864-135/1952 LOK]
- 14 -Általában arra törekedjék az ismertető leltár készítője, hogy teljes, ne pedig töredékes felvilágosítást nyújtson. Ke riassza viszsza, hogy egyik anyagról kevesebbet tud mondani, mint a másikról. A kevesebb teljes esetleg jobban tájékoztat, mint a-töredékes több. Korábban már volt szó arról, hogy az ismertető leltárnak nem lehet célja, hogy a kutató helyett a kutatást elvégezze. Ezt ki kell egészíteni azzal, hogy az ismertető leltár készítője sem tekintheti feladatának, hogy a leltárba kerülő egyes adatokra,vonatkozólag rendszeres és teljes kutatást végezzen. Egyes kérdések tisztázásához a kutatás elkerülhetetlen, de ennek csak a legszükségesebbre szabad kiterjednie.. Ne tévesszük szem elől, hogy a levéltári leltár lényegében tükre a levéltárra vonatkozó ismereteknek. Az alapleltár elsősorban a levéltáros számára fontos ismeretekről ad képet, az ismertető leltár pedig elsősorban a kutató számára fontosakról. Adj,on képet az Ismeretekről, de csak a leltározás időpontjában meglévő ismeretek-' ről. Nyújtsa azt, amit az anyaç legjobb ismerője, az ismertető leltár készítője tud az anyagról és amit mélyreható vizsgálódás nélkül megállapíthat, de ne törekedjék olyan ismeretek közlésére, amelyek meg az anyagban legjobban tájékozott levéltárosnak sincsenek birtokában, amelyeket csak ^bonyolult és hosszadalmas kutatás réven szerezhet meg. Amint a levéltári munkák előrehaladnak, az anyagot rendezik, segédkönyveket készítenek hozzá, tematikailag feltárják, a ,rá vonatkozó ismeretek bővülni fognak. A fejlődésnek azon a későbbi fokán majd az ismertető leltár is többet tud mondani, mint most. _ * Hangsúlyozni kell azonban, hogy amit a leltár készítője az anyagról már most tud, azt a megszabott keretek között már most vegye fel a leltárba. Tekintse az ismertető leltár készítését lehetőségnek arra, hogy tudását megörökítse, ne vigye magával nyugdíjba, vagy sírba, amint azt a múlt gazdag tudásu levéltárosai közül a legtöbben tették. ' Elkerülhetetlen lesz igy, hogy nemcsak a más-más levéltáros által készített ismertető leltárak különböznek majd egymástól a tartalom gazdagságában, hanem ugyanannak a leltárkészitőnek egyes leltárrészei is. Ez azonban, ha az általános szempontok figyelembevételével és „az egységes kereten belül történik, főleg pedig, ha nem a kellő időben való elkészítés rovására, nem tekinthető hibának. A..leltár nemcsak az anyagnak a tükre, hanem a leltárkészitőnek 1b. Ügyeljen rá, hogy ne torzképet mutasson. Es a képhez az is hozzátartozik, hogy mennyi idő alatt készül el a leltár. Áttérve ezek után a hivataltörténet felhasználásáról a levéltártörtgUgt„felhasználására, erről lényegében, ugyanaz mondható. A leltárkészítő a tárgy kifejtésénél, ha szükséges, használja fel, de ha erre nincs szükség, hagyja figyelmen kívül, illetőleg ne kutassa. LÓK, 52 - 9110,- TN.