Segédletkészítés, adatbázis-építés
Darabszintű - Güntner Péter: A soproni hagyatéki leltárak számítógépes feldolgozása. • 1997. [LSZ 1997/3. 14-25. p.]
b) esete forgott fenn, küldjék át a leltárakat a gyámhatóságoknak.15 Asoproni Weisen Comission és árvaszék anyagát vizsgálva nem látszik különbség az 1868 előtti és utáni gyakorlat között. Mindössze évente egy-két hagyatéki leltár található, lényeges változás az ügyvitelben - a gyámügy törvényi szabályozását követően - 1878-ban történt. A soproni példa alapján a törvénynek ezt a rendelkezését nemigen tarthatták be, bár országos szinten az előírás alkalmazásának mértéke helységenként változhatott. Sok településen pl. egyáltalán nem működött gyámhatóság, ezért nem is lett volna hová elküldeni a leltárakat. A bíróságok segítésére, feladataik csökkentésére a tövényhatóságokban az 1870. évi XLIII. te., a rendezett tanácsú városokban az 1871. évi XVIII. te. előírásai alapján 1872-től országszerte árvaszékek alakultak, melyek hivatali ügyvitelét azonban csak az 1877. évi XX. te., a gyámügyi törvény szabályozta. A későbbi szabályozás szükségességét ez a törvény maga mondja ki: „Az árvaügyek ellátására s az árvapénzek kezelésére nézve az egyes törvényhatóságokban divatozó gyakorlat, az árvaügy országos és végleges rendezéséig ideiglenesen fenntartatik.”16 A gyámügyi törvény rendelkezése értelmében az árvaszékek a korábbi árvaügyintézésre szakosodott szervek munkáját egyesítették, s vitték tovább. A soproni árvaszék így a Weisen Comission és az árvapénztár funkcióját töltötte be. Az árvaszékek megalakulása - azokban a városokban, ahol korábban is volt hasonló szerv a gyámügyi teendők ellátására - a fennálló gyakorlaton nemigen változtatott. A gyámügyi törvény megalkotásáig nem volt országosan egységes szabályozás, az árvaszékek mindenhol a helyi szabályrendeletek alapján működtek, ezért a haláleset-felvételi lap és a hagyatéki leltár felvételére az előírások számos variációja képzelhető el. Közülük Sopron törvényhatósági jogú város szabályozását tekintjük át. A szabályrendelet az árvaszék feladatát a következőkben határozta meg. „Az árvaszékek hatásköre az 1870. évi 42. te. 8. §-a értelmében kitérjeszkedik az árvák és gondnokság alatti egyének mindazon ügyeire, melyek nem a bíróság illetőségéhez tartoznak. Az árvaszék ügyköréhez tartozik tehát név szerint a haláleset felvétele, azon esetben, ha kiskorúak is vannak érdekelve; a hagyatéknak előleges biztosítása, a gondnok és gyámok kinevezése, az általuk kötött jogügyleteknek megvizsgálása és jóváhagyása, illetőleg visszautasítása; a gondnokok és gyámok megszámoltatása, a számadások megvizsgálása, a felmentés megadása vagy megtagadása, gyámoltak és gondnokok örökségének biztosítása és végre az árvapénztár kezelése.”17 A rendelet további paragrafusaiból kiderül, hogy a haláleset felvételéről az árvaszéknek, leltár készítéséről pedig továbbra is a bíróságoknak kellett intézkedniük.18 Az árvaszékek csak gyámügyi teendők ellátására kaptak jogosítványokat, a hagyaték elrendezése továbbra is a bíróságok feladata volt, míg az örökösödési eljárás lefolytatásával 1874-től a közjegyzőket bízták meg.19 Minthogy a haláleset-felvételi lapot az árvaszékeknek át kellett küldenie a bíróságokhoz,20 így az iratok továbbra is a bíróságokhoz kerültek, ezért az 1872-1877 közötti soproni árvaszéki iratanyagban elvétve lehet találni belőlük. Egységes szabályozás híján a helyi szabályrendeletek természetesen a sopronitól eltérő tartalmúak is lehettek. Feltételezhető azonban, ha még az árvaszékek hatáskörébe is tartozott a haláleset-felvételi lap és a hagyatéki leltár felvétele, azokat valószínűleg a bíróságokhoz továbbították. A soproni gyakorlat alapján a leltárak 1868-1877 között leginkább a bírósági iratanyagban bukkanhatnak fel. Arra, hogy az örökösödési eljárás során az 16
