Segédletkészítés, adatbázis-építés
Darabszintű - Borsa Iván: Középkori oklevelek regesztázása. • 1946. [LK 1946. 47-70. p.]
50 BORSA IVÁN másolat, így a fényképfelvétel az oklevél szélesebb körben való hasznosítására nem alkalmas. Az anyag megismertetését és közzétételét tehát csak. nyomtatott oklevéltárak segítségével lehet elérni. Az oklevelek szövegének szószerint való közlésére vonatkozólag /4 Magyar Tudományos Akadémia szabályai középkori latin források közlésére c. szabályzat (Századok 1920. Melléklet 22—24. II.) az útmutató. A szószerint való közlési mód azért célszerűbb, mint egy esetleges facsimiles megoldás, mivel minden kutató interpunctiókkal ellátott, feloldott, humanista formában közzétett és egyformán könnyen olvasható szöveget kap kéz* hez. A középkori források publikációja ezideig ebben a for* mában teljesítette legtökéletesebben feladatát a törtenetkutatás szempontjából. Minden igényt egyszersmindenkorra, de legalább is igen hosszú időre egy olyan — költséges volta miatt gyakorlatilag számításba nem jövő — ideális oklevéltár elégítene ki, amely az okleveleket a fent említett szabályzat alapján teljes szőve* gükben közölné, s utána második részként (második kötet, második sorozat) adná az első részben közölt oklevelek hason* másait. Az eddig gyakorlatilag legjobban bevált említett közlési mód: a szószerint való közlés ellen az az érv hozható fel, hogy a formulés részekben gazdag és sok ismétlést tartalmazó oklevelek teljes szövegű kiadása szintén nagy költségeket jelent. Ezért mérlegelni kell, hogy azonos költség (azonos ívszámú kiadvány lehetőségének feltételezése) esetében mi a célszerűbb: kevesebb oklevelet közölni teljes szövegében, vagy pedig több oklevelet kivonatos formában (regeszták). A tudományos szempont feltétlenül a teljes szövegű közlést igényelné, ám ha tekintetbe vesszük, hogy középkori okleve* leink — különösen a XIV. század második felétől kezdődően — milyen kis mértékben jelentek meg nyomtatásban, arra a követ* keztetésre kell jutnunk, hogy gyakorlatilag nagyobb segítséget jelent a történetírásnak, ha több oklevél válik közismertté kivo* natos formában, mint ha kevesebb teljes szövegében. Nem vonható ugyanis kétségbe, hogy a kutatók túlnyomó több* ségének igényeit kielégíti a regeszta.1 Megjegyzem, hogy 1 A regeszta=formában való közlés ellen szegezhető az az érv, hogy nem gondoskodik teljes mértékben az eredeti oklevél megmentéséről, «konzerválásáról». Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy az oklevél tartalmának megmentése terén a kivonatos szövegközlés is megbecsülhetetlen szolgálatokat tehet. Szomorú péld$ erre Iványi Bélának «A római szent birodalmi széki gróf Teleki család gyömrői
