Rendezés

IV. Megyei törvényhatóságok, szabad királyi városok és törvényhatósági jogú városok - Sümeghy Dezső: A megyei levéltárak rendezése. • 1945. [LK 1942-1945. 52-65. p.]

54 SÜMEGHY DEZSŐ levéltára kezelésében és rendezésében követni kíván — ha ugyan ez módjában áll. Mivel pedig a legkisebb megyei levéltár anyaga is elég nagy lehet ahhoz, hogy jószándékú, de mégis csak ötletszerű rendezéssel benne zavart idézzünk elő, s akár az úgynevezett «régi rend» mindenáron való megbolygatásával, akár ennek a rendnek változatlan meghagyásával a levéltárban való tudo= mányos, vagy a közigazgatási ügyek elintézését szolgáló kuta= tást minden idők számára verejtékes és esetleg mégis remény* telén vállalkozásnak hagyjuk, a rendezés módozatainak meg= választása és a gyakorlatban való alkalmazása sokszor elég bonyolult és fárasztó, de — közérdekről lévén szó — minden* képpen felelősségteljes feladat is. A levéltárrendezés minden aprólékos részletének alapos megvitatása egy rövid előadás szűkre szabott keretében nem fér el. Ezért — a rendelkezésemre álló idő rövidségéhez mérten, és mintegy bevezetésül — a megyei levéltárak rendezéséről most inkább csak néhány gondolatot óhajtok felvetni. Ennek során főleg arra a kérdésre szeretnék választ adni, lehetséges volna=e a megyei levéltárakat a ma dívó «ahány ház, annyi szokás» mód helyett egyöntetűen rendezni, s ha igen, milyen alapelvek szerint kellene ezt a rendezést végrehajtani? A megyei levéltárak rendezésének irányvonalát nagy általa* nosságban két tényező szabja meg. Az egyik: a levéltár múltja, a másik: a levéltár rendeltetése. Az előbbi alatt értem a levéltár kialakulását, fejlődését, a benne felhalmozott anyag eredetét, összetételét és az eddigi rendezések eredményeit. Az utóbbi azokat a feladatokat jelenti, melyeknek szervezetszerű szol* gálatában áll a levéltár, de magában foglalja annak a köz* művelődést szolgáló szerepnek körvonalozását is, melynek betöltését ma már minden rendezett megyei levéltártól joggal várhatjuk. Ami az elsőt illeti, minden megyei levéltár fenntebbi értelemben vett múltjának közös jellegzetessége, hogy a levél* tárban összegyűjtött anyag a vármegyei élet sokrétű múltjának számos oldalról tükörképét mutatja, levéltári nyelven: a megye igazgatását végző szervek — hatóságok, hivatalok — pro= venienciája. E tekintetben, levéltárrendezési szempontból, nem kivételek azok a máseredetű egyes iratok, kisebb levéltárak, gyűjtemények, sőt tárgyak sem, melyek egy=egy megyei levél* tárban a törvényhatóság, más közigazgatási hivatalok, vagy magánszemélyek tulajdonaként megőrzés céljából véglegesen, vagy ideiglenesen ma helyet foglalnak, mert ezek is mind köz*

Next

/
Thumbnails
Contents