Rendezés

XIII. Családok - Bakács István: A családi levéltárak szerkezeti problémái. • 1960. [LK 1960. 160-174. p. ]

166 . Bakács István Ez valójában azt jelenti, hogy a családi levéltár valamennyi iratát vagy valamely családtaggal vagy valamely birtokkal hozzuk kapcsolatba. (Természetesen az utóbbinál figyelembe kell venni, hogy miként valamely családtagnak a családi birtokok ügyében indított pere s saját válópere közt különbséget tettünk, akként kell különbséget tenni a család egyetemét megillető ós valamelyik családtag által bérelt vagy gyámi tiszte révén kezelt birtok iratai között.) A nagybirtokos családoknál a XVIII. században kialakul az önálló ügyiratkezeléssel bíró központi igazgatási szervezet, amelyet később jószágkormányzóságnak neveztek. Ez a központi szerv gyűjti és őrzi ettől az időtől kezdve az alsóbb szervektől, az alkalmazottaktól, a jobbágyoktól beérkező jelentéseket, leveleket, folyamodványokat: esetenkint iktatószámmal látják el őket, máskor a beküldők szerint csoportosítják azokat. Ez a központi szerv néhol elkülönül jogügyi s birtokigazgatási szervezetre: ebben az esetben a birtokjogi perek az ügyészi hivatalok (ügyészek) illetékességi körébe tartoznak. Természetesen az ilyen jószágkormányzóságok hatásköre valamennyi birtokra, uradalomra kiterjed. A kisbirtokos családoknál ilyen igazgatási szerv nincs: ám a birtokok igazgatásával kapcsolatban keletkezett tetemes mennyiségű irat válik ezeknél is külön a személyi fondóktól. Ennek az igazgatási iratanyagnak külön fondként való kezelése annak a kérdésnek eldöntésétől függ, hogy az egyes birtokokhoz kapcsolódó tulajdonjogot tekintsük-e fondképzőnek vagy pedig a családnak az összes birtokokhoz való jogát: azaz ez a tulajdonjog egy, vagy a birtokok (uradalmak) számának megfelelő számú fond. Nehézséget okoz e tekintetben, hogy egyazon irat számos esetben több birtokra vonatkozik, eltérően a személyi fondok irataitól, amelyek kizárólag a szóbanforgó családtagra vonatkoznak. Vannak pl. uradalmi összeírások, amelyek az uradalom valamennyi községét felölelik, s ránk maradtak az egyes községek úrbéri tabellái, összeírásai, az illető községek jobbágyai egymásközti jogügyleteinek iratai, jobbágyvégrendeletek, hagyatéki leltárak, bírói és gyámi számadások, amelyek tehát már községenkint elkülöníthetők. Ám ha a családi levéltár rendezése során az egyes családtagok személyi levéltárait elkülönítjük egymástól, akkor természetes követelmény, hogy az egyes birtokok, uradalmak birtoklása révén keletkezett iratokat szintén különválasszuk birtokok, ül. uradalmak szerint. Eljárásunk eredményeképpen kiküszöbölődik a tárgyi csoportosításnak az a jellege, mintha az iratok szerves keletkezését háttérbe szorítva, a pertinencia elvét alkalmaztuk volna a proveniencia elvének következetes végrehajtása helyett. Mert pl. igaz ugyan, hogy a kegyúri jog általában megilleti a földesurat, de a meghatározott községben gyakorolt kegyúri jog csak azért illeti, mert a szóban forgó községet a levéltártulajdonos család birtokolta. Azaz: nem a „kegyúri ügyek X községre vonatkozólag" a helyes tárrgyi meghatározás, hanem „X község kegyúri ügyei". Az a fond, amely ezt a tárgyi csoportot tartalmazza, család iratait, két fondra osztván az uradalmi levéltárakat. Brenneke szerint pedig a családi levéltár mezőgazdasági, ipari és tőketulajdon igazgatásával áll kapcsolatban, ahol ezek hiányoznak, ott a levéltár nem. más, mint családtagok hagyatékainak gyűjteménye. (Brenneke—Leesch : Archivkunde. Leipzig, 1953, 98.1.). A megállapítás hézagos, mert figyelmen kívül hagyja, hogy a mezőgazdasági stb. tulajdon igazgatásával kapcsolatos iratok mellett is tartalmaz a családi levéltár személyi hagyatékokat.