LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE

Arany Krisztina: Levéltári iratajándékozások a Mikes Kelemen Program keretében – a levéltári koordináció első két évének tapasztalatai, Turul, 92. (2017) 2:104–107. - 3. Könyvismertetés - Társadalom és családkutatás. Egy francia-magyar genealógiai kiadvány bemutatása. Ildikó Szerényi-József Berkes: Retrouver ses ancétres hongrois (ism. Körmendy Lajos)

KÖNYVISMERTETÉS TÁRSADALOM ÉS CSALÁDKUTATÁS. EGY FRANCIA-MAGYAR GENEALÓGIAI KIADVÁNY BEMUTATÁSA.1 1 Elhangzott 2016. október 27-én a budapesti Francia Intézetben. Ildikó Szerényi-József Berkes: Retrouver ses ancétres hongrois. Archives & Culture, Paris; Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, 2016.128 p. (ISBN 978-2-35077-273-8) Mielőtt a kiadvány konkrét bemutatását megkezdeném, engedjék meg, hogy pár percig elméleti fejtegetésekbe bocsátkozzam, meg­látják, nem lesz öncélú. Nyugdíjba vonulásom óta európai történelem- és társadalom­filozófiai kérdésekkel foglalkozom. A jövendő könyvem - mely­nek címe Egyén és közösség lesz - egyik fejezete az identitásról fog szólni. Az identitás önazonosítást jelent, azt, hogy az egyén hogyan határozza meg, hova sorolja be önmagát. Lévén, hogy az ember közösségi lény, ez a meghatározás és besorolás csak közösségek­hez viszonyítva lehetséges. Mivel sok közösséghez tartozunk, ezért az identitásunk is sokrétű. így lehetek én például európai, magyar, református, levéltáros, budapesti, családos ember stb. egyidejűleg. Az identitás lényegében a közösségekhez való viszonyunkat mutatja. A sok egyéni identitásból, ezek eredőjéből létrejön a közös­ségi tudat: így beszélhetünk francia, magyar, muszlim, keresztény, levéltáros stb. identitásról. Az identitás, pontosabban annak tar­talma történelemformáló erő. Két példa: 1) a két világháború között a német nemzettudat gyökeresen átalakult, a következményeket ismerjük; 2) 1789-ben a francia forradalom első napjaiban meg­alkották a trikolórt, ez szimbolizálta a francia nemzet létrejöttét; a francia zászló fémjelezte nemzetalkotás évtizedekig mintaként szolgált egész Európában, sőt később Európán kívül is. Nem tudom megállni, hogy ne hozzak fel egy harmadik pél­dát: napjaink Európáját. Európa, de különösen Nyugat-Európa - az ottani nemzetek többsége - súlyos identitászavarban szenved, és ha egy civilizáció vagy ország mentálisan meggyengül, annak súlyos következményei lesznek, a történelmi példák legalább is ezt mutat­ják. Nagy a baj, és sajnos ez az európai politikai és szellemi elitben még nem tudatosult. Az egyén tudatának fontos része a családi identitás, és itt nem csak az úgynevezett nukleáris családra (szülők és gyerekek) kell gon­dolni, hanem a nagycsaládra is, melyben több generáció is benne foglaltatik, azok az elődök is, akik már nem élnek. A családkutatást én elsősorban identitáskeresésnek tekintem, és mint ilyent, a men­­tálhigiénia fontos eszközének. Jó ha tudjuk, hogy kikhez tartozunk, hogy kiknek tartozunk. A modern családkutatás tipikusan nyugati/európai jelenség. Az Egyesül Államokból indult ki az 1950-es években. Kézenfekvő magyarázat, hogy Amerika a bevándorlók hazája, egy olvasztóté­gely, és logikus, hogy a már amerikaivá lett emberek érdeklődni kezdtek a gyökereik iránt. Ez igaz, de mégsem elegendő magyará­zat, mert a mélyben, erősebb társadalmi és mentális erők is dolgoz­tak. A családkutatási boom (hogy ezzel a szép magyar szóval éljek) ugyanis történelmileg-társadalmilag determinált. A Bibliában érzékletesen le van írva a túlvilági, isteni paradi­csom. Az öntudattól duzzadó modern ember többször is megkí­sérelte megvalósítani a saját paradicsomát - itt a Földön. A kelet­európai kollektivista és ateista ember paradicsoma lett volna a kommunizmus, ezzel kapcsolatban nekünk, itteni idősebbeknek, sok tapasztalatunk van. De a nyugati, ateista ember - aki története­sen individualista - létre is hozta a saját paradicsomát: ezt nevezzük fogyasztói társadalomnak. Hogy ez utóbbi kísérlet mennyire sike­rült, illetve hogy sikerülni fog-e egyáltalán, erre vonatkozóan erős kételyeim vannak, de ez most nem lényeges. A lényeg a mi szem­pontunkból az, hogy mindkét kísérletnek komoly következményei lettek. Az egyik fontos következmény az, hogy a modern ember - mindkettő, a keleti kollektivista és a nyugati individualista egyaránt - elvágta a tradicionális közösségek összetartó szálait. Az elmúlt egy-két évtizedben az utolsó, eddig még ellenálló közösség, a csa­lád felbomlásának vagyunk a tanúi. Persze a modern kollektivista vagy individualista ember is létrehozott új közösségeket, de ezek vagy már szétestek - lásd például a szocialista munkabrigádokat -, vagy instabilak, képlékenyek - lásd például a civil közösségeket -, és nem képesek betölteni az űrt. Valós közösségek nélkül pedig nincs identitás, pontosabban identitászavar van. Van egy másik lényeges dolog, amiben nagy a hasonlóság a kom­munista és a fogyasztói paradicsom között: ez a múlthoz való viszo­nyulás. A modern ember állandóan a jövőbe tekint - látszólag, teszem hozzá, mert valójában a mának él. „A múltat végképp eltö­rölni!” - ugye emlékszünk a kommunista jelszóra és az Internacio­­nálé dalszövegére! De ha körülnézünk, hasonló szemléletet látunk a szép új fogyasztói világunkban: ami nem a legújabb, az elavult és eldobandó, a negyvenéves ember már öregnek számít a mun­kaerőpiacon, az iíjúságkultusz együtt jár az idősekkel szembeni

Next

/
Thumbnails
Contents