LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE

Arany Krisztina: Levéltári iratajándékozások a Mikes Kelemen Program keretében – a levéltári koordináció első két évének tapasztalatai, Turul, 92. (2017) 2:104–107. - 2. Kisebb cikkek - Kaposváriné Dányi Éva: Mikes Kelemen Program és a nemzeti könyvtár

Kaposváriné Dányi Éva A Mikes Kelemen Program és a nemzeti könyvtár Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Gyarapítási Osztá­lyát már a Mikes Kelemen Program létrejötte előtt is többen megkeresték a diaszpóra magyarságának köréből azt kérve, hogy a nemzeti könyvtár oldja meg a felhalmozódott és már fölöslegessé vált hungarikadokumentumok hasznosításának problémáját. Bár a kérés szakmailag helyénvaló és indokolt volt, az OSZK saját erőforrásai kevésnek bizonyultak. Öröm­mel vettük tehát a megbízatást a nemzetpolitikai kormányzat részéről, hogy a Diaszpóra Tanács III. ülésén megszavazott Mikes Kelemen Program könyvtárszakmai lebonyolítását megszervezzük és elvégezzük. Az OSZK a nyomtatott (pub­likált) könyvtári hungarika-dokumentumkincs teljességének összegyűjtését tekinti feladatának, ennek megfelelően meg­alapítása óta, a magyarországi politikai változásoktól függet­lenül, a teljes magyarság szellemi termését figyelemmel kísér­te, bárhol is jelent meg a világon. Ebben a szellemben dolgozva kivételes lehetőségnek tekintettük a Programot arra, hogy a történelmi okokból vagy pénzhiány következtében eddig számunkra elérhetetlen kiadványokat is beilleszthessük az ál­lományba, ugyanakkor a többi hazai és határon túli magyar könyvtári gyűjteményt is támogathassuk a nálunk elegendő példányszámban meglévő kiadványokkal, ami szintén misz­­sziónk és kötelességünk. Ez a cél természetesen azt is jelenti, hogy a diaszpóra magyar közösségeit semmitől se fosszuk meg, amire még igényt tartanak és meg tudják őrizni. Ennek megfelelően az OSZK által megfogalmazott szak­mai program sarokkövei induláskor a következők voltak:- csak önkéntes adományok hazahozatalában gondolko­dunk- az adományok körét könyvtári és levéltári jellegű doku­mentumokra korlátozzuk (a könyveken és a periodika­számokon túl aprónyomtatványokat, kép- és hangrögzí­téseket, fotókat, kéz- és gépiratokat, térképeket, kottákat stb. gyűjtünk)- ezen dokumentumtípusokon belül mindent elfogadunk, a válogatást itthon végezzük- az adományokból elsősorban a nemzeti könyvtár hungarikagyűjteményét egészítjük ki- ami az OSZK állománya szempontjából nem hiánypót­ló, azt más hazai és határon túli közgyűjtemények szá­mára ajánljuk fel. Az adományok mennyisége nem okozott meglepetést, de gazdagsága és főleg hasznossága az OSZK gyűjteményei szempontjából igazolta reményeinket és megelőlegezett erőfe­szítéseinket. Még nagyobb öröm, hogy a Program nem veszí­tett lendületéből az első év után, sőt óriási szakmai előrelé­pésként 2015-2016-ban már kutatók (könyvtáros, levéltáros, történész szakemberek) helyszínre küldését is lehetővé tette, így mód nyílt a közgyűjteményi szempontok fokozottabb figyelembe vételére. Az első szakasz tapasztalatai ugyanis azt mutatták, hogy a - legtöbbször idős - adományozóknak túl nagy feladat az adományok összecsomagolása és gyűjtő­pontra szállítása, és egyébként is a személyes jelenlét - hogy „arca” legyen a programnak - elengedhetetlen. Több doku­mentum került be így az elsődleges történeti források köré­ből: levéltári dokumentumok, archívumok, fotók, hangfelvé­telek stb. Ennek megfelelően ebben a szakaszban a Nemzeti Levéltár (MNL) is bekapcsolódott a Programba. A kiküldött kutatókkal folyamatos kapcsolatban voltunk (az OSZK és az MNL szakemberei), tanácsainkkal itthonról segíthettük az öt hónapos terepmunkát. A 2017-2018-as negyedik prog­ramszakasz keretében ennél is tovább lépve, már Európára is kiterjed a gyűjtés. Az eredményekről az alábbi adatokkal tudunk beszá­molni: 2014 januárjától 2017 közepéig mintegy 300 köbmé­ternyi adomány érkezett a budapesti raktárba. Becslésünk szerint ez kb. 300 ezer dokumentumot jelent, ebből mintegy 130 ezer dokumentumot vettünk már kézbe. Az anyag túl­nyomó többsége könyv, de szép számmal érkeztek periodika számok, zenei hangfelvételek és aprónyomtatványok is. A dokumentumok tipológiai megoszlásáról részleteseb­ben az alábbi táblázat tájékoztat: Mikes Kelemen Program feldolgozott dokumentumai Dokumentumtípus Darab szám Százalék Könyv (hungarika) 74 813 57,31% Nem-hungarika dokumentumok 13 040 9,99% Audiovizuális anyagok 4 427 3,39% Zeneműtári dokumentumok (hanglemez, kotta, CD, magnókazetta) 1 594 1,22% Periodikumok 19 163 14,68%

Next

/
Thumbnails
Contents