Szervellenőrzés

Takács Edit: Az önkormányzati levéltárak gyűjtőterületi munkája. • 1998. [LSZ 1998/3. 29-51. p.]

mutató intézkedések, de ezek végrehajtása, gyakorlati megvalósítása nagyrészt elmaradt.5 Talán nem túlzás azt állítani, hogy a történész szakma és a szélesebb körű társadalom által a levéltárak iránt megfogalmazott igények és elvárások első ízben az 1969. évi 27. sz. törvényerejű rendeletben tükröződtek. Témánknál, a jelenlegi önkormányzati levéltárak gyűjtőterületi munkájánál maradva ez volt az a jogszabály, mely már a levéltárak fogalmának meghatározásában rögzítette: azok az illetékességi területükön működő szervek iratait és az egyéb helyi jellegű levéltári anyagot őrző intézmények; előírta továbbá, hogy az egyes szervek, szervezetek az irattári anyaguk történeti értékű részét kötelesek az illetékes levéltárban elhelyezni.6

A törvényerejű rendelet gyakorlati végrehajtását miniszteri, minisztériumi utasítások, a Levéltári Ügyviteli Szabályzat, az ágazati minta iratkezelési szabályzatok, az ezek alapján elkészített helyi szabályzatok és irattári tervek gyakorlati bevezetése és folyamatos alkalmazása, a levéltárak szakmai felügyelete, ellenőrzése együttesen volt hivatva biztosítani.7 Az önkormányzati levéltárakban folyó gyűjtőterületi munkának alapvető célja, hogy biztosítsa az intézmény illetékességi területén keletkező maradandó értékű iratanyag és - miután a levéltárak egyben hiteles helyek is - a társadalom tagjai számára fontos, ún. jogbiztosító iratok fennmaradását, előkészítse levéltári átvételüket. Az 1980-as években - a korábbi évtized iratkezelés-ellenőrzési munkájának is köszönhetően - országszerte egyre aktuálisabbá váltak az iratátvételek. Sajnos, a levéltárfenntartókat nem késztették az intézmények épületeinek, raktárainak fejlesztésére sem a történeti és jogbiztosító iratok védelméről intézkedő törvények, sem a levéltárosszakma folyamatos jelzései. Az 1985-1990 között megvalósult levéltárcélú építkezések, átalakítások csak néhány megyei, illetve a fővárosi levéltár már évtizedek óta rossz körülmények között őrzött, emiatt fokozottan veszélyeztetett iratanyagának megmentését - azóta kiderült: átmenetileg - biztosították.8

Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a megyei tanácsok, mint levéltárfenntartók saját erejükből nem képesek gondoskodni a levéltárak teljes illetékességi körét lefedő gyűjtőkör történeti értékű anyagának archiválásához szükséges feltételekről. Nem valósult meg teljes mértékben a törvényerejű rendelet azon kitétele, mely szerint a megyei levéltárak az illetékességi területük valamennyi iratképzőjének szakmai felügyeletét gyakorolják, gyűjtik történeti értékű iratait. Az érintettek több éves szorgalmazása ellenére sem pontosították az Országos Levéltár gyűjtőkörébe tartozó gazdasági szervezetek, nagyvállalatok körét, de a szaklevéltárak felügyeleti jogkörébe tartozó cégek (pl. vízügyi, társadalombiztosítási szervezetek) hovatartozását sem.9 Főként a felsorolt körülmények voltak azok, amelyek az eredetileg helyes, széles körű gyűjtőterületi elvek felülvizsgálatára késztették a szakma egy részét: vita kezdődött a gyűjtőkörbe tartozó szervezetek által egyre nagyobb menynyiségben termelt iratok történeti értékét illetően. Agyakorlati tapasztalatokra alapozott ún. értékhatár-vizsgálatok, amelyek elsősorban a tükröződő iratok több szintről történő begyűjtésének megelőzésére irányultak, általános, a szakma számára zsinórmértékül szolgáló etalon kidolgozása és elfogadása előtt abbamaradtak. Egyes levéltárak a gyűjtőterületen végzett napi munka során szerzett tapasztalataik alapján nyilvántartásukban differenciáltan kezelték ugyan az iratképzőket, de ezek elszigetelt jelenségeknek tekinthetó'k.10 30