Iratértékelés, illetékesség
Sasfi Csaba: Egészségügyi dokumentáció mint a levéltáros szakma (egyik) nagy kihívása. Levéltári Közlemények, 91. (2020) 123-146.
Levéltártan Az Orvosi Hetilap az 1960-as években több cikkében is foglalkozott az orvosi dokumentáció létrehozásával. Ezen írásokban28 általános az a vélemény, hogy a dokumentáció gyenge színvonalú, amit három okra vezettek vissza: elégtelen az erre vonatkozó szabályozás, az orvosi jelenségeknek nincs egységes besorolási fogalomrendszere, valamint az orvosképzésben nem zajlik erre vonatkozó alapos felkészítés.29 Ez utóbbi azáltal válik igazán problematikussá, hogy a kórlapvezetés az amúgy is túlterhelt kezdő orvos feladata. Ugyanakkor a szövegek hangsúlyozzák, hogy az orvosi dokumentációnak több funkciója van: nemcsak a gyógyításimegelőzési és az ehhez kapcsolódó tudományos munkában hasznosulhat, hanem az igazságügyi-törvényszéki vonatkozásai (műhibaper, látlelet, gyógyulási időtartam, transzfúziós szövődmény stb.) hasonlóan fontosak lehetnek.30 Lényeges megállapítása e szövegeknek, hogy „a kortörténet tartalmi és formai szempontból szakmánként változik. Ez nyilvánvaló. Másként készíti a belgyógyász a szívbetegének és másként a sebész a sérvműtétre beutalt betegének a kórrajzát, a kórelözmény szempontjából épp úgy, mint a jelen állapot, vagy kórlefolyás szempontjából/"31 De szakágon belül szükséges lenne az egységesítés, amit a nyomtatványok és a fogalmak egysége által lehetne elérni. Szóba került a kórlapok nyilvántartásának kialakulatlansága, szabályozatlansága is.32 28 Hársing László - Szuchowszky Gyula: Orvosi Hetilap, 1963. 39. sz. 1846-1849.; Iványi János: Orvosi Hetilap, 1963. 39. sz. 1865.; Wirth Ferenc: Orvosi Hetilap, 1964. 20. sz. 950.; Veress Sándor: Orvosi Hetilap, 1964. 20. sz. 950.; Osváth Gábor: Orvosi Hetilap, 1968. 48. sz. 2711-2715. - ez utóbbi cikk szintetizálva a korábbi véleményeket és megállapításokat, szisztematikusan kifejti a kórlapvezetés - általa vélt - legjobb gyakorlatát. 29 Érdekes történeti adalék, hogy ez utóbbi nem mindig volt így: a betegségtörténet-írást mint kötelező gyakorlatot, osztrák minta alapján 1784-ben a pesti orvoskaron is bevezették. Az orvostanhallgatóknak klinikai gyakorlatuk zárásakor két-három betegségtörténetet kellett írniuk. Krász Lilla: Theoria medica és praxis medicae. A tudásközvetítés változó útjai a medicinában a 18. század második felében. Századok, 2017. 1025-1042., küL 1034-1035. E betegségtörténetek közül több mint ezer fenn is maradt: Rédei Ildikó: Historiae Morborum (Kortörténetek a 18-19. századból). Budapest, SOTE Levéltár, 2016. 30 Iványi: i. m. 1866. 31 Wirth: i. m. 51. 32 Veress: i. m. 951. Az orvosi dokumentáció alaptípusainak alábbi általános értelmezése hasznos lehet az egészségügyi dokumentum alá sorolt iratok értékeléséhez: „A kórlap Magyarországon az egy beteg egy kórházi osztályon történő ellátása során keletkező adatokat összesítő dokumentumot jelenti. A kórlap az orvosi dokumentáció eszköze. Nálunk a járóbeteg ellátásban és az alapellátásban nem kórlapról, hanem betegkartonról szoktunk beszélni. A különbség az, hogy a betegkarton az egy beteghez tartozó összes információt idősorosán tartalmazza, nem kötődik ellátási epizódhoz. 136
