Iratértékelés, illetékesség

Koltai Gábor: A fővárosi oktatási-nevelési szervek maradandó értékű iratainak feltárása és gyűjtése I. Levéltári Szemle, 70. (2020) 4. 31-51.

40 Levéltári Szemle 70. évf . A táblázatból látható, hogy a fővárosi oktatási intézmények 90%-a a BFL gyűjtő­területéhez tartozott, a többi 87 szerv többsége egyházi fenntartású. A BFL szervnyil­vántartásában 2017 elején 1184 köznevelési tevékenységet folytató szerv szerepelt. 23 Ez az adat egyfelől rámutat a szervnyilvántartás pontatlanságára, másfelől azt is jelzi, hogy a korábbi években még ennél is jóval több oktatási szerv működött, így az álta­luk keletkeztetett iratanyagra is figyelemmel kell lennünk, sőt, ezek közül különös figyelmet kell fordítani a jogutód nélkül megszűntekre. A távlati munka kialakítása szempontjából nem hagyhatók figyelmen kívül a már levéltári őrizetben lévő iratok. Még megválaszolásra vár az a kérdés, hogy ezek a fon­dok milyen módon, mélységben és reprezentativitással tükrözik a főváros közoktatás­ügyének a múltját. E munka, illetve a kutató- és ügyfélszolgálati tevékenység elő­segítése céljából munkatársaink immár több éve vezetnek egy ún. oktatási adattárat, amelyben többek között az iskolaátalakulásokat, illetve az egyes iskolák iratainak a lelőhelyeit kívánjuk nyomon követni. A folyamatosan bővülő adattár informá ciói alapján azt mondhatjuk, hogy a valamikor a fővárosban működött és 2017-ben műkö­dő köznevelési intézmények mintegy 40%-ának volt 2017-ben iratanyaga a BFL-ben. Oktatási szervek iratai a BFL állományában A levéltári őrizetben lévő iratokra vonatkozó adatokat iskolatípusonként áttekintve a következő kép tárult elénk 2017 elején. Az egykori elemi iskolák kapcsán úgy gon­doltuk, hogy azok csaknem teljes körűen reprezentáltak a levéltár állományában. E fondokban az iskolai nyilvántartások mellett, főként a 20. századi iratsorozatok esetében ügyviteli iratokkal és tantestületi értekezleti jegyzőkönyvekkel is találko­zunk. A polgári iskolák vonatkozásában is hasonló képet vélelmeztünk: ezen egykori oktatási létesítmények is nagy számban – jobbára ugyan az anyakönyvekre szorít 23 2016. február 28-ai szervnyilvántartási adatok az MNL részére. A szervnyilvántartás folyamatos javítása okán 2019-ben ez a szám 1126-ra csökkent (2020. február 25-ei szervnyilvántartási adatok az MNL részére). Koltai Gábor SzervtípusSzám BFL-illetékesség BFL-gyűjtőkör Nem BFL-hez tartozó Iskola522 340 114 68 Óvoda343 210 119 14 Egyéb intézmény 29 18 6 5 Összesen:894 568 239 87 I. A fővárosban működő oktatási-nevelési intézmények, 2017. január 15. (Forrás: Oktatási Hivatal honlapja)

Next

/
Thumbnails
Contents