Iratértékelés, illetékesség
Mucsi László: „A letűnt világ bürokratáinak porlepte bűnjelei...” Selejtezés és iratmentés Szolnok megyében, az 1950-es években. Régiókutatás Szemle, 5. (2020) 2:6–14.
Régiókutatás Szemle 2020 V. évf. 2. sz. DOI: 10.307 16/RSZ/2 0/2/1 során értékesítették.26 1955-ben hajdúböszörményi anyakönyvi iratokat is sikerült megmenteni a Szolnoki Papírgyár telepén, amelyek az előző példákhoz hasonlóan a felelőtlen szelekciónak estek áldozatul.27 26 Uo. 27 MNL JNSzML Levéltár iratai. 14/1956. 28 MNL JNSzML Levéltár iratai. Cs. 1/1951. 29 Uo. 30 Uo. 31 MNL JNSzML Levéltár iratai. 1/1954. 32 MNL JNSzML Levéltár iratai. 531/1954. Sajnos Szolnok megyében is számos esetben előfordult, hogy a különböző hivatalok szabálytalan selejtezéseket hajtottak végre. Ennek következtében 1951-ben már megyei illetőségű iratokat is szép számmal találtak a levéltárosok a MÉH telepeken és a papírgyárban. A Megyei Földmérési Igazgatóság például 23 mázsa iratot, nagy többségében kataszteri telekkönyvet dobott ki 1951-ben. Mindezt azért tette, mert az iratok a második világháború folyamán összekeveredtek és túl nagy munkát igényelt volna a szakszerű kiválogatásuk, ráadásul a kataszteri telekkönyveket az Országos Földméréstani Intézet rendelete nem is sorolta a „megtartandó” iratok közé. A szerv a levéltár szakvéleményét sem kérte ki, hanem Szedő Antal budapesti tartózkodásának ideje alatt értékesítette az anyagot. Szedő Antal a LOK- nak tett későbbi jelentésében arra is panaszkodott, hogy bár 1951 nyarán selejtezési tilalom volt érvényben, az Országos Földméréstani Intézet mégsem állította le a hatásköre alá tartozó intézményeknél az eljárást. Ebben az esetben tehát egyrészt a hivatalok nemtörődömsége és a megfelelő selejtezési utasítások és ügykörjegyzékek hiánya miatt kerültek az iratok eltávolításra.28 Arra is akadt precedens, amikor a szerv a levéltár képviselőjének egyértelmű felszólítása ellenére sem akart jogszerűen és szakszerűen eljárni. A megyei Folyammérnöki és Belvízrendező Hivatal esetében például Szedő Antal nem tudta megértetni a hivatal vezetőjével, hogy a Földművelésügyi Minisztérium leállította a selejtezéseket és meg kell várni, amíg a szervre vonatkozó pontos szabályzat elkészül. A hivatalvezető ragaszkodott az iratok értékesítéséhez és közölte Szedővel, hogy ha akarja, válogassa ki ő az anyagot, mert a többit mindenképpen leadják a MÉH-nek.29 Tanácsoknál is előfordultak hasonló esetek: 1951. április 16-án Szedő Antal Jászalsószentgyörgy, Kenderes és Besenyszög értékes iratanyagát találta meg a szolnoki MÉH telepen, köztük 19. századi protocollumokat is.30 Több forrásból kiderül, hogy a községi tanácsoknál a későbbi években sem mindig álltak a helyzet magaslatán, ha selejtezésről volt szó. 1953. május 4-7. között Antal Árpád levéltárvezető végigjárta a törökszentmiklósi járás településeit, ahol ellenőrizte a községi tanácsok, egyházközségek, iskolák és más szervek iratkezelési gyakorlatát. A látogatásokról tett jelentésében leszögezte, hogy a községi tanácsokkal kapcsolatban általános tapasztalat, hogy az iratok egyáltalán nincsenek biztonságban s a levéltárba történő beszállításuk sürgős. „Sürgős azért, mert a községeknél úgy az elnök, mint a VB. Titkár személye sűrűn változik, s igy adódik elő az a helyzet, hogy nem tudják, hogy mit csináljanak az iratanyaggal és a Hulladékgyűjtő szervek zaklatására gyanútlanul átadják nem ismerve az erre vonatkozó rendeleteket.” (sic!) Antal több helyen is azt tapasztalta, hogy a tanács dolgozói az iratanyagot vagy ellenőrzés nélkül átadják a MÉH-nek, vagy ömlesztve felhordják a hivatal padlására, így teremtve szabad helyet az irattárban.31 Hogy ebben mennyire igaza volt, azt egy Kenderesen végrehajtott selejtezés ékesen bizonyítja. 1954 júniusában papírgyűjtő hónapot tartottak, aminek apropójából Antal Árpád és munkatársai ellenőrző körútra indultak, hogy fényt derítsenek a szabálytalan iratszelekciókra. Kutatásuk nem volt eredménytelen, a Szolnokmegyei MÉH Vállalat kisújszállási telepén ugyanis megtalálták Kenderes község több mint 10 mázsányi iratanyagát, melyet a községi tanács a szabályos selejtezési eljárás lefolytatása és bármilyen levéltári ellenőrzés nélkül értékesített. Tette ezt annak ellenére, hogy előzetesen, 1954. június 15-én már megállapodott a megyei levéltár munkatársaival, hogy később a levéltárba szánt iratokat be fogják szállítani. Ehhez képest a MÉH telepre került iratok között olyanok is voltak, amelyek a hatályos jogszabályok értelmében egyértelműen történeti szempontból értékesnek számítottak: például közgyűlési jegyzőkönyvek, segédkönyvek és egyéb 1944 előtt keletkezett iratok. A Szolnoki Állami Levéltár munkatársai 1954. július 5-én kiszálltak Kisújszállásra, hogy az iratokat alaposan átválogassák, Antal Árpád pedig a felelősökkel szemben fegyelmi eljárás indítását kérte a Megyei Tanácstól.32 Hamarosan a Végrehajtó Bizottság helyettes elnöke és a gazdálkodási előadó ellen 12
