Iratértékelés, illetékesség
Mucsi László: „A letűnt világ bürokratáinak porlepte bűnjelei...” Selejtezés és iratmentés Szolnok megyében, az 1950-es években. Régiókutatás Szemle, 5. (2020) 2:6–14.
Régiókutatás Szemle 2020 V. évf. 2. sz. DOI: 10.307 16/RSZ/2 0/2/1 indult fegyelmi vizsgálat. Témánk szempontjából nagyon érdekes, hogy az elnökhelyettes az eljárás során azzal védekezett, hogy csak rövid ideje viselte hivatalát és így nem ismerhette azokat a jogszabályokat, amelyek a selejtezésre vonatkoznak. Emellett azt állította, hogy ő jóhiszeműen járt el, mert azt gondolta, hogy az eladásra kerülő iratanyag már átesett a selejtezésen. A gazdálkodási előadó ugyancsak azt hozta fel mentségéül, hogy nem volt tisztában az eladott iratok tartalmával és nem tudta, hogy közöttük történeti szempontból értékes iratok is vannak. Végül a Kunhegyesi Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke mindkettőjük esetében enyhítő körülményként értékelte a tájékozatlanságot és csupán írásbeli megrovásban részesítette őket.33 Ez az eset tehát azt a korábbi megállapításunkat látszik alátámasztani, hogy a szabálytalan selejtezések és iratmegsemmisítések hátterében sok esetben a hivatali munka elvégzéséhez szükséges jogszabályok ismeretének hiánya húzódott meg. A Szolnoki Állami Levéltár egyébként 530 kilogrammnyi kenderesi iratot vett át a Kisújszállási MÉH-től 1954. július 15-én.34 33 Uo. 34 MNL JNSzML 544/1954. 35 MNL JNSzML Levéltár iratai. 532/1954. 36 MNL JNSzML Levéltár iratai. 231/1958. Meg kell említeni, hogy ebben az időszakban, mivel a vállalatok szinte kivétel nélkül államiak voltak, az ott keletkezett iratok köziratnak minősültek, tehát a levéltár hatásköre teljes mértékben kiterjedt ezekre a szervekre. A rendszerváltást követő privatizáció után ez jelentősen megváltozott. Bővebben lásd: Haraszti, 2009. 391-398. 37 MNL JNSzML Levéltár iratai. 54/1956. A hasonló esetek elkerülése érdekében a levéltárosok a hulladékgyűjtő telepekkel is megpróbáltak együttműködni. A kisújszállási eset után Antal Árpád felvette a kapcsolatot a Szolnokmegyei MÉH Vállalat igazgatójával, és arra kérte, hogy a Vállalat telepei a továbbiakban ne vegyenek át olyan selejt iratanyagot, amelyet előzetesen nem ellenőriztek le a levéltárosok. Ezt a Vállalat igazgatója elfogadta és körlevélben értesítette is a megyei telepeket.35 Később a Könnyűipari Minisztérium MÉH Irodája országos viszonylatban is adott ki erre vonatkozó utasítást. A levéltárosok éberségére azért a továbbiakban is szükség volt, ugyanis még 1958-ban is találunk precedenst arra, hogy a Szolnok- Hevesmegyei MÉH Vállalat szolnoki telepén levéltári ellenőrzés nélkül vettek át jelentős mennyiségű iratanyagot különböző szolnoki vállalatoktól.36 Ez azonban 1958-ban már inkább ritka kivételnek számított. Az évtized második feléből Szolnok megye vonatkozásában alig találtam olyan iratot, amely arra vonatkozott volna, hogy megyei szervek történeti szempontból jelentős iratanyagot selejteztek ki. Mindez a szigorodó jogszabályoknak és az egyre jobban használható ügykörjegyzékeknek volt köszönhető. A helyzet javulását eredményezte az is, hogy a nagyszámú levéltári ellenőrzés hatására az egyes iratképző szerveknél és a hulladékgyűjtő telepeken meghonosodott az a szemlélet, hogy mindenféle kontroll nélkül nem szabad irattári anyagot selejtezni és megsemmisíteni. Szolnok megyében sikerült elérni, hogy a szervek együttműködjenek a levéltárral, amire ékes bizonyíték, hogy 1956-ban a megyei selejtezési verseny eredményét már egyenesen a levéltár vezetője értékelte ki, ami azt jelentette, hogy a szakmai felügyelet biztosítva volt.37 Levéltártörténeti szempontból az 1950-es évek selejtezéseinek fontos hatása volt, hogy a levéltárakban (legalább is a Szolnoki Állami Levéltárban biztosan) eluralkodott az a felfogás, hogy az iratok akkor vannak biztonságban, ha már bekerültek a levéltárba. Ennek szellemében a szóban forgó évtizedben óriási mennyiségű iratanyagot szállítottak be a Szolnoki Állami Levéltárba, ami kétségkívül biztosította fennmaradásukat. Valószínű azonban, hogy a levéltárosok nem tudtak mindent megmenteni és voltak olyan, történeti szempontból értékes iratok, amelyek a selejtezések áldozatául estek. Szinte hátborzongató abba belegondolni, hogy jelentős iratok, amelyek óriási szerencsével túlélték a második világháborút, a fentiekben taglalt felelőtlen intézkedések következtében pusztultak el. Irodalomj egyzék 14.527/1947. ME. számú minisztertanácsi határozat a papírtakarékossággal és az irattári selejtezés végrehajtásával kapcsolatos kérdések tárgyában. Magyar Közlöny. Rendeletek Tára. 279. sz. 1947. december 10. pp. 3166. 13
