Iratértékelés, illetékesség
Mucsi László: „A letűnt világ bürokratáinak porlepte bűnjelei...” Selejtezés és iratmentés Szolnok megyében, az 1950-es években. Régiókutatás Szemle, 5. (2020) 2:6–14.
Régiókutatás Szemle 2020 V. évf. 2. sz. DOI: 10.307 16/RSZ/2 0/2/1 iratról, hogy az történeti szempontból jelentős-e vagy sem, azt viszont könnyen megértették, hogy elismerésben részesülhetnek, ha minél több régi papírt szállítanak el a gyűjtőhelyekre. Sajnos nagyrészt pont ezek az emberek voltak azok, akik a levéltárosok segítségét sem kérték ki a selejtezések kapcsán. És voltak persze olyan vezetők is, akik vélt vagy valós hatalmukat és befolyásukat fitogtatva egyszerűen nem voltak hajlandóak együttműködni a levéltárosokkal és figyelmen kívül hagyták útmutatásaikat. Az egyes eseteket vizsgálva nehéz megmondani, hogy csupán tudatlanságból, a megfelelő ügykörjegyzékek hiánya miatt, vagy esetleg szándékos ideológiai megfontoltság okán, de az 1950-es években rengeteg történeti szempontból jelentős irat került a Szolnoki Papírgyárba, mint megsemmisítésre váró és újrahasznosítandó nyersanyag. Az iratok pusztulását - a központi intézkedéseken túl - a levéltárosok igyekeztek megakadályozni. Nemcsak a selejtezést végző szerveket ellenőrizték szúrópróbaszerűen, hanem fáradságot nem ismerve, rendszeresen kutatták a hulladékgyűjtő és újrahasznosító telepeket, ahol megpróbálták összeszedni és a levéltárba szállítani a véletlenül vagy szándékosan odakerült iratokat. Nem túlzás azt állítani, hogy a levéltárak részéről valódi értékmentés folyt ebben az időszakban. A tanulmány hátralévő részében néhány Szolnok megyei példán keresztül fogom illusztrálni ezt a folyamatot. Szedő Antalnak, a Szolnoki Állami Levéltár vezetőjének 1950-ben már szokásává vált, hogy Kaposvári Gyulával, a szolnoki városi könyvtár és múzeum igazgatójával rendszeresen bejárta a megyei MÉH telepek és a Szolnoki Papírgyár területét, tévesen selejtezett iratok után kutatva. A szakembereknek e kutatások során nagy mennyiségű, történeti szempontból jelentős iratot találtak. A kutatásokról készült jelentések és jegyzőkönyvek tanulsága szerint 1950-ben elsősorban más megyék tévesen selejtezett és ideszállított iratait sikerült fellelni. Ennek az volt az oka, hogy a Szolnoki Papírgyárba az egész ország területéről érkezett újrahasznosítandó papír. 1950 augusztusában például Szedő Antal 20 mázsányi debreceni illetőségű iratra bukkant a Szolnoki Papírgyárban, köztük nemes családok irataira, összeírásokra és közigazgatási iratokra a 18-19. századból. Szedő azonnal felvette a kapcsolatot Komoróczy Györggyel, a debreceni levéltár vezetőjével, hogy arról tárgyaljanak, milyen módon tudnák ezeket megmenteni és visszaszállítani Debrecenbe.18 Komoróczy egy rendkívül hálás hangvételű levélben megköszönte Szedő munkáját és leírta, hogy a szóban forgó akták valószínűleg még a selejtezési tilalom előtt, véletlenül lettek kiselejtezve. Az iratokat haza kellett szállítani, ez azonban nem ment könnyen. A korszak viszonyait nagyszerűen tükrözi, hogy a papírgyár csak akkor volt hajlandó visszaadni a kiválogatott iratokat, ha cserébe ugyanannyi papírt kap. Ez óriási gondot okozott, Debrecenből ugyanis kezdetben nem tudtak megfelelő mennyiségű selejtpapírt beszolgáltatni.19 Végül 1950 októberében mégis visszakerült Debrecenbe a mintegy 15 folyóméternyi értékes iratanyag.20 A későbbiekben is előfordult, hogy a helyi levéltárosok más megyék iratait találták meg Szolnokon. Még 1950-ben Szedő Antal szintén a papírgyár telepén bukkant rá a Veszprém megyei Csajág község 1803- as Liber possessionalisára, amit tévedésből először Debrecenbe küldött, onnan azonban eljuttatták az értékes kötetet Veszprémbe.21 1953-ban több részletben sikerült megmenteni a Hajdúszoboszlói Református Egyházközség főleg 18-19. századi számadáskönyvekből álló iratanyagát.22 Ugyanebben az évben Csongrád megyei iratokat is találtak a szolnoki levéltárosok, amelyeket a Szegedi Állami Levéltárnak szolgáltattak vissza.23 1953. augusztus 6-án 1466 kilogramm iratot válogattak ki a szolnoki levéltár munkatársai a helyi MÉH telepen, melyeket a „Papírgyűjtő Hetek” következtében szállítottak oda különböző megyékből. Az iratok között voltak képviselőtestületi protokollumok, számadó és adófőkönyvek és iktatókönyvek is a 18-20. századból.24 1955-ben Bihar vármegye 1810-es közgyűlési jegyzőkönyvét küldte vissza Antal Árpád levéltárvezető a Debreceni Állami Levéltárnak. A kötetet már 1952-ben megtalálták a papírgyárban, de csak három évvel később juttatták vissza eredeti őrzési helyére.25 Komoróczy György tájékoztatása szerint ezen irat még 1944-ben, a háborús iratmentés során került valamelyik Bihar vagy Békés megyei településre, ahol valószínűleg a papírgyűjtési kampányok 18 MNL JNSzML Levéltár iratai. 161/1950. 19 Uo. 20 Uo. 21 Uo. 22 MNL JNSzML Levéltár iratai. 184/1955. 23 MNL JNSzML Levéltár iratai. 225/1955. 24 MNL JNSzML Levéltár iratai. Jegyzékek 1953. 25 MNL JNSzML Levéltár iratai. 184/1955. 11
