Iratértékelés, illetékesség
Mucsi László: „A letűnt világ bürokratáinak porlepte bűnjelei...” Selejtezés és iratmentés Szolnok megyében, az 1950-es években. Régiókutatás Szemle, 5. (2020) 2:6–14.
Régiókutatás Szemle 2020 V. évf. 2. sz. DOI: 10.307 16/RSZ/2 0/2/1 véleményezhetik mind az iratkezelési szabályzatokat, mind az irattári terveket, így lehetőségük van szakmai kontrollt gyakorolni a szervek iratkezelési gyakorlata és a maradandó értékű iratok körének meghatározása felett. Fontos, hogy a levéltárak a selejtezési munkát is ellenőrzik. A szerveknek a selejtezési szándékot előre be kell jelenteniük, a kiválogatott iratanyagot pedig csak akkor semmisíthetik meg, ha a selejtezésről készült jegyzőkönyvet az illetékes levéltár megismerte és jóváhagyta. Ez az eljárás hivatott biztosítani azt, hogy maradandó értékű iratok semmiképpen se pusztuljanak el. A selejtezési eljárásnak ez a gyakorlata az 1950-es években kezdett kialakulni, abban az évtizedben, amikor a levéltárosok szinte napi rutinjává vált a Melléktermék és Hulladékhasznosító (MÉH) Vállalat telepeinek látogatása. A kortárs szakemberek ezeken a telepeken kutatva próbálták összegyűjteni és megmenteni a nagy mennyiségben odaszállított, történeti szempontból értékes iratokat. Miért kerültek ezek az iratok a hulladékgyűjtő állomásokra? Mi állt az események hátterében? Kik és hogyan próbálták megakadályozni az iratok pusztulását? Tanulmányomban főleg Szolnok megyei példákon keresztül ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat. A második világháborút követően Magyarországon óriási papírhiány volt, amely számos területen éreztette a hatását. Nem sikerült például kellő számban előállítani az újraírt iskolai tankönyveket és a tanuláshoz elengedhetetlen füzeteket, így rengeteg tanuló - főleg vidéken - kénytelen volt könyv és irka nélkül látogatni az iskolát.3 Az írott sajtó működéséhez sem volt elegendő nyersanyag, amely még a Magyar Kommunista Pártot (MKP) is érzékenyen érintette. 1946. február 21-én az MKP jászsági felsőjárási titkára arról számolt be a Központi Vezetőségnek, hogy a papírhiány miatt nem jelenhetett meg a Jászsági Szabad Nép. annak ellenére, hogy a helyi kommunisták egy mázsa papírért cserébe ugyanannyi lisztet ajánlottak fel a Szolnoki Papírgyárnak.4 A kormányzat, hogy a papírgyártáshoz szükséges nyersanyagot biztosítsa, központilag rendelt el selejtezéseket. 1947 decemberében a Minisztertanács egy határozatot adott ki, melyben úgy rendelkezett, hogy ..úgy a közhivataloknál és közintézményeknél, mint egyéb intézményeknél a törvényes kereteken belüli és az ezen felül lehetséges irattári selejtezések haladéktalanul végrehajtandók.”5 (sic!) A végrehajtás során azonban több probléma felmerült és szükségessé vált, hogy a selejtezések alapelveit és rendjét is szabályozzák. Ennek érdekében adta ki a belügyminiszter 5411/1948. ein. B. M. számú körrendeletét, amiben viszont csak annyi szerepelt, hogy az 1867 előtt keletkezett iratokat tilos selejtezni, egyenként kell azokat átválogatni, így a háborús események folytán ..összekeveredett” vagy ..megrongálódott” aktákat sem lehet egyszerre kidobni.6 A jogszabály más segítséget nem nyújtott a selejtezhető és nem selejtezhető iratok szétválogatásához, így félő volt, hogy rengeteg történeti vagy ügyviteli szempontból is értékes forrás kerül a zúzdákba. Ennek elkerülése érdekében az Országos Levéltár minden megyének megküldte Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegye selejtezési szabályzatát, hogy azt vegyék mintának (Kiss M., 1986. pp. 730.). E körültekintőnek a legkevésbé sem mondható szabályozások ellenére a szervek elvégezték a selejtezést. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja 1948. október 8-án azt a jelentést tette a belügyminiszternek, hogy a vármegyénél naponta egy mázsa irat került selejtezésre, aminek köszönhetően kb. másfél vagon kiselejtezett papír gyűlt már össze.7 Nincsen arra vonatkozó egyértelmű forrásunk, hogy megyénk területén semmisítettek-e meg ekkor történeti szempontból jelentős iratanyagot, ahogyan az az ország más területein előfordult (Kiss J. M., 2006. pp. 5.). Arra viszont már július 30. pp. 509-511. A későbbiekben idézendő levéltári forrásokban is ..megtartandó". ..nem selejtezhető" iratként vagy ..levéltári anyagként emlegetik azokat az iratokat, amelyeket nem szabad selejtezni, hanem levéltárba kell, hogy kerüljenek. A történeti hűség érdekében tehát a maradandó értékű irat fogalmát csak a saját idősíkjában alkalmazom, az 1950-es évekre vonatkozóan pedig inkább a ..történeti szempontból jelentős" vagy a ..történeti szempontból értékes irat" meghatározást fogom használni. 3 A vallás- és közoktatásügyi miniszter levele a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökéhez a magyar iskolák taneszközökkel való ellátottságáról. Budapest, 1945. december 5. In: Danes I., 1979. pp. 262-263. 4 Az MKP jászsági felsőjárási titkárának jelentése. Jászberény, 1946. február 21. In: Csönge A., 2007. pp. 324- 325. 5 14.527/1947. számú minisztertanácsi határozat a papírtakarékossággal és az irattári selejtezés végrehajtásával kapcsolatos kérdések tárgyában. Magyar Közlöny. Rendeletek Tára. 279. sz. 1947. december 10. pp. 3166. 6 A belügyminiszter 5411/1948. ein. B. M. számú körrendeleté a selejtezés végrehajtása során irányadó egyes szempontok tárgyában. Magyar Közlöny. Rendeletek Tára. 115. sz. 1948. május 22. pp. 1127. 7 Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára (Továbbiakban: MNL JNSzML) IV. 407. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánjának iratai. 6374/1949. 8
