Iratértékelés, illetékesség
Mucsi László: „A letűnt világ bürokratáinak porlepte bűnjelei...” Selejtezés és iratmentés Szolnok megyében, az 1950-es években. Régiókutatás Szemle, 5. (2020) 2:6–14.
Régiókutatás Szemle 2020 V. évf. 2. sz. DOI: 10.307 16/RSZ/2 0/2/1 konkrét adataink vannak, hogy az 1950-es években Szolnok megyében is kerültek a MÉH telepekre fontos iratok. A selejtezések az 1940-1950-es évek fordulóján is folytatódtak, ám az eljárást részleteiben szabályozó rendeletek és az értékes iratok kiválogatását segítő ügykörjegyzékek még mindig nem készültek el. Az ebből adódó problémákat, elsősorban a Levéltárak Országos Központja (LÓK) közbenjárására, érzékelte a kormányzat és 1950-1951-ben több tárca fel is függesztette a hatáskörébe tartozó hivataloknál az iratok kiválogatását.8 Az évtized egészét mégis a selejtezési kampányok jellemezték, így egyre sürgősebbé vált tehát, hogy a történeti szempontból jelentős iratok védelme érdekében új jogszabályokat hozzanak. 1950-ben jelent meg a levéltárakról szóló 1950. évi 29. számú törvényerejű rendelet. E jogszabály leszögezte, hogy a közhatóságoknál és a közhivataloknál a selejtezés feltételeit és módját az illetékes miniszternek kell egy éven belül szabályoznia. Az iratok védelme érdekében a törvényerejű rendelet három évi börtönbüntetést helyezett kilátásba abban az esetben, ha a jelen rendelkezés védelme alatt álló iratokat valaki szándékosan megrongálta, elpusztította vagy megsemmisítette.9 A selejtezések rendjét tehát ez a jogszabály sem pontosította. Továbbra is fennállt a veszélye annak, hogy sok szerv túlzásokba esik és olyan iratokat is eltávolít, amelyek történeti szempontból jelentősek. Ennek elkerülése érdekében kívánatos lett volna, hogy a levéltárak ellenőrizzék az eljárást, ezt azonban akkor még nem tették kötelezővé a jogszabályok. Áthidaló megoldásként a LÓK és a hulladékgyűjtő vállalat között jött létre egy megállapodás 1951 nyarán, melynek értelmében a MÉH vállalta, hogy telepein csak akkor vesznek át selejtezett iratanyagokat, ha azt az illetékes levéltárak jóváhagyták. Az erre vonatkozó utasítás be is került a Méhes Értesítő 34. számába, 1951. június 15-én.10 A további szabályozások érdekében 1951-ben megjelent a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 185/1951. (X. 23.) M. T. számú rendelete a közületi szervek (vállalatok) iratainak megőrzéséről és selejtezéséről. Ez a rendelkezés általánosságban minden szerv esetében ötéves irattári őrzési időt írt elő, illetve nagyvonalakban meghatározta azon iratok körét, amelyeket nem volt szabad selejtezni. Ilyenek voltak „a közület szervezetére, működésére, fejlődésére és ügykezelésére vonatkozó” iratok, a „politikai, gazdasági, tudományos, történeti vagy művészeti szempontból értékes iratok”, a műszaki tervek, „az 1867. évben vagy azt megelőző időben keletkezett” és „az irattárakban őrzött közlevéltári anyagot képező” iratok. A továbbiakban a belügyminiszternek és az egyes szakminisztereknek kellett részletes iratmegőrzési és selejtezési utasításokat, valamint speciális ügykörjegyzékeket kiadniuk. Ezekben felülbírálhatták az általánosan megállapított ötéves őrzési időt és tételesen megszabhatták, hogy a különböző iratokat pontosan meddig kell megőrizni. Ki kell emelnünk azt is, hogy a 185/1951. (X. 23.) M. T. számú minisztertanácsi rendelet lehetővé tette a Levéltárak Országos Központja (LÓK), illetve a területileg illetékes közlevéltárak számára, hogy a selejtezést végző közület megkeresése esetén véleményt nyilváníthassanak „a politikai, tudományos, történeti vagy művészeti szempontból értékes iratok kiválasztása tekintetében.”n Ezek jelentős lépések voltak abba az irányba, hogy a selejtezések minél szakszerűbben történjenek, e rendelet mégsem elégített ki minden szakmai igényt. Az ötéves selejtezési határ túlzottan kis részekre tördelte az iratanyagokat és hiányzott a selejtezendő iratokra való történeti rálátás is (Lakos, 2002. pp. 40.). Emellett a levéltári ellenőrzés továbbra sem vált kötelezővé. A hiányosságok pótlása érdekében nagy szükség volt a részletes végrehajtási utasításokra és az ügykörj egyzékekre. 8 MNL JNSzML A Levéltár ügyviteli iratai. (Továbbiakban: Levéltár iratai.) Cs. 1/1951. 9 A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi 29. számú törvényerejű rendelete a levéltárakról. Magyar Közlöny. 128-129. sz. 1950. július 30. pp. 946-952. 10 A rendkívüli iratselejtezésről szóló 1010/1951. M. T. h. sz. határozat végrehajtása. Méhes Értesítő. 34. sz. 1951. június 15. pp. 6. 11 A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 185/1951. (X. 23.) M. T. számú rendelete a közületi szervek (vállalatok) iratainak megőrzéséről és selejtezéséről. Magyar Közlöny. 151. sz. 1951. október 23. pp. 1059-1060. Ezek 1952-ben el is készültek. Más tárcák mellett a belügyminiszter is ekkor adta ki 131-10/1952. B. M. számú utasítását a közületi szervek (vállalatok) iratainak megőrzéséről és selejtezéséről kiadott 185/1951 (X. 23.) M. T. számú rendelet végrehajtása tárgyában. Ez az utasítás a belügyminisztérium, a helyi tanácsok, a rendőrségi szervek, a tűzoltó szervek, valamint ezek közvetlen irányítása alatt álló intézetek, intézmények és vállalatok számára készült. A hozzá csatolt ügykörjegyzékek voltak hivatottak részletesen meghatározni, hogy a fent említett szerveknél keletkezett iratokat öt évnél hosszabb vagy rövidebb ideig kell-e őrizni, illetve melyek a nem selejtezhető iratok. Az utasítás leszögezte, hogy a 9
