LEVÉLTÁRTUDOMÁNY

A szocialista korszak történetére vonatkozó források tudományos közlésének ideiglenes archeográfiai szabályzata. (1974.09.24-1974.09.26 esztergomi igazgatói értekezlet 2. napirendi pont) • 1974. [MOL XIX-I-7-o-levéltárigazgatói értekezletek]

- a tudományos-tájékoztató apparátus jellemr^'ét,milyen módszerrel készül, mik voltak a forrásai, - mindazon személyek felsorolása, akik részt vettek az iratok feltárásában, vagy a kiadvány elkészitésében. b) Jegyzetek 71 . A jegyzetek fajtái 1 . Szövegkritikai jegyzet 2. Magyarázó jegyzet (kommentár) A jegyzet állományát, vagyis azoknak a kérdéseknek körét, amelyeket akár a szöveg visszaadásával, akár pedig annak tartalmával kapcsolatban elmondani szük­séges, a kiadvány egészével összefüggésben kell megál lapítani, 72. A szövegkritikai jegyzet Ali. fejezetben már utaltunk arra, hogy a közlésre kiválasztott szöveg kri­tikai feldolgozása során milyen esetekben kell szövegkritikai észrevételt tenni. A szö­veghez fűzött jegyzetnek a tudományos kiadványban részletesebb adatokat kell tartal­maznia a szöveg keletkezésére, sajátosságaira, esetleges hibáira stb. vonatkozóan, az alábbiak szerint: a szöveghez fűzött jegyzetben - hivatkozunk a szövegváltozatokban található lényeges eltérésekre - megmondjuk a szövegben észlelhető' törléseket, betoldásokat, - megemlitjük a szöveg tökéletlenségeit (olvashatatlan szövegrész, rongált szöveg), - a szöveg szerzőjétől származó kihagyások esetében, amennyiben sikerül meg­áll "'•cni a kérdéses adatot, azt közöljük - leforditjuk az idegen nyelvű szavakat, mondatokat - megmagyarázzuk a sajátos szakkifejezéseket és kevésbé ismert szavakat (hacsak nincs terminológiai jegyzék)

Next

/
Thumbnails
Contents