LEVÉLTÁRTUDOMÁNY

Számítástechnikai adatok, adathordozók archiválása. Elemző tanulmány. Témafelelős Klein Róbert. • 1983. jún. [sz. n.]

Az interjú módszere Az Uj Magyar Központi Levéltár főigazgatója levélben fordult a kutatók által javaslatba hozott szervek vezetőihez s intéz­kedett a munkatársak fogadásáról. Ennek eredményeképpen, egyenkénti látogatások során, beható megbeszélésekre került sor a kiválasztott szervek vezetőjével /helyettesével/, me­lyeken résztvett az UMKL témafelelőse. A megbeszélés elején egy előzetesen összeállított kérdőiv került átadásra, amely, ha kötetlenül is, vezérfonalul szolgált a megbeszélésre. Szervezeti háttér s kapcsolatok A megkérdezettek - a Megyei Levéltár vezetőjének kivételével - olyan számitástechnikai intézmény vezetői, melyek az 1.1 sza­kasz terminológiája szerint, elsősorban üzemeltetőnek minő­sülnek. Közülük néhányan /KSHSZK, PSZI, OTSZK/ emellett leg­alábbis részben felhasználói rendszerfelelősi/adatadminisztrá­­tori/ funkciót is látnak el. A "mintában" képviselve voltak a nagy iratképző szervek belső számitóközpontjajként működő üzemeltetők - függetlenül attól, hogy esetleg önálló jogi személyiséggel rendelkeznek, továbbá az üzleti szolgáltatás­ként ügyfelek SZIR-jeit üzemeltető bérmunka központok /SZÜV, kisebb arányban a VOLÁN Elektronika/. A felhasználói rendszer felelősi tevékenységkör ilyen munka­­megosztása a SZIR-ek viszonylag előrehaladottabb fejlettsé­«r gére utal. A SZIR-szolgáltatásokat ezeknél az iratképző szer­veknél egyre inkább a végfelhasználók: vagyis az OT, a KSH, a Pénzügyminisztérium főosztályai alakitják ki a számitó­­központtal közösen. Ahol a felhasználó hatóság szervezeti egy­ségeinek SZIR-jeit egy hivatalon belüli rendszerfelelős nem fogja össze, ott kézenfekvő, hogy ezt a funkciót a Hivatal, Minisztériun^ vezetése által felügyelt számitástechnikai- 34 -

Next

/
Thumbnails
Contents