Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések

Beszámoló a LOK I. konferenciája óta végzett munkáról. (1951.04.05-1951.04.07-i levéltárvezetői konferencia 1. napirendi pont) • 1951. ápr. [sz. n.]

2. a megvalósítására sor kerül, átmenetileg is kell bizonyos összevo­násokét megvalósítani, emelj egyrészt a fennálló kádorhiányon, leg­főképen púdig levéltáraink lehetetlen elhelyezési állapotán fog változtatná. Itt kell megemlítenem pl. Győr-Sopron megye esetét, ahol 3 vá­rosbeli 6 különböző épületben van levéltári anyag, úgymint: Győr, Sopron Magyaróvár, 2 levéltárvezotő vezetése alatt, Továbbá lehetetlen a helyzet Zemplén megyében is, ahol a levéltár kezelője 80 km-re von a Sátoraljaújhelyi levéltárától. Sok energiát áldoz a LOK ezeknek a kérdéseknek a megoldására. Ezek a- nehézségek elhelyezési nehézségek, szocialista nehéz­iparunk hatalmas fejlődése lolytán, mint növekedésünk nehézségei mutatkoznak, ami teljes mértékben érthető és feltétlenül csak át­meneti nehézségeid Tehát semmiképen sem abból adódnak, mintha né­pi demokratikus kományunk a levéltárak fejlesztésével nem törődnék kellőképen, hiszen a már eddig-tapasztalt es élvezett segitsége va­.lamcnnyi kartárs előtt világos. Az említett elhelyezési nehézsége­ket Pécsett sikerült. megnyugtató mécl'in elintézni, amennyiben ott ,egy megszerzett épülettel a Pécs-Baranya megyei összes levéltári .anyag begyűjtése lehetővé válik. Pécsett a levéltárak elhelyezése mar teljesen tarthatatlan volt, mert-részben'az ottani állami áru­ház, másrészt a Tanács terjeszkedése folytán kiszorult a levéltár, '"'De lehetségessé vált egy nagyobb épület-Komplexus megszerzése, amely -.lyol egyben az első kerületi levéltár alapjait rakjuk le. Itt fog­juk- elhelyezni Pécs városi.-Baranya megyei, íolna megyei, Szek­szárd városi levéltárainkat,- További összevonásokat eszközöltünk • Debrecenben. A Hajdú-Bihar megyei levéltár kaotikus állapotban volt. Észszerű rendezéssel és bizonyos fokú selejtezés végrehajtásával elhelyezhető lesz itt Szabolcs-Szatmár megye levéltara is. Ezt in­dokolttá teszi az a körülmény, hogy Nyíregyháza nem egyetemi város, Debrecen viszont•az. Nyíregyháza messze van az-egyetemi központok­' tol és levéltárainak elhelyezése sem megfelelő. További összevonást szándékozunk végrehajtani Kecskeméten. A kecskeméti levéltár ésszerűbb rendezésevei lehetővé válik a nagy­kőrösi levéltár Kecskemétre való beszállítása. Felmérte a Központ továbbá a Nógrád megyei helyzetet, ahol a há­ború, előtt igen értékes levéltár volt ugyan, de a. háborús cselek­mények következtében csak a roncsai maradtak meg. A háború idején az ottani levéltáros eltűnt, a megmaradt-levéltári anyag szakkép­zett levéltáros nélkül maradt. Indokolt és célszerű, hogy a ndgrá­di anyagot a Pestmegyei levéltárba szállítsuk be, annál is inkább, mivel a pestmegyei levéltár levéltári célokra egy nagyobb helyi­séget kapott az utóbbi időben. Ezen a téren még további lépéseket fogunk tenni és a lehetősé­gekhez képest igyekszünk a levéltárak elhelyezését, további ösz­szcvonásokkal megfelelőbbé tennie Áttérek a gyűjtés és selejtezés irány itásónak kérdésére. A gyűj­téssel la^csolatban, mint pozitívumot kell megemlítenem a szerzete­si levéltárak begyűjtésének befejezését,, A selejtezés kérdésénél az elnult konferencia óta nem jutottunk sokkal előbbre. Ugyanez a helyzet az anyakönyvi másodpéldányok kér­déseben is, A LOK hatáskörén túlnő e feladat gyors megoldása. Erről a kérdésről Borsa Iván elvtárs fog részletesen beszámolni. Ezt az„ alkalmat azonban felhasználom arra., hogy a VKM jelenlévő képviselő­jének figyelmét felhívjam mind a selejtezési szabályzatok, mind az anyakönyvi másodpéldányok fontosságára és arra, hogy sokkal nagyobb

Next

/
Thumbnails
Contents