Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Hermann István: Levéltári dolgozók életpályamodelljének vázlata. Levéltári Szemle, 68. (2018) 2. 5-34.
31 2018/2. VII. Az egyes levéltári munkakörcsoportok közötti átjárhatóság A szakirányú egyetemi végzettséghez kötött, illetve a közép- és felsőfokú szakképe sí tés hez kötött munkakörcsoportok esetében megfelelő végzettség munka melletti megszerzése esetén biztosítani kell az átjárhatóságot. Ebben az esetben az érintett munkavállaló szakmai gyakorlatának ideje teljes körűen beszámítható azzal, hogy amennyiben korábbi munkakö ré ben nem szerzett vizsgát, azt az átsorolásától számított 3 éven belül le kell tennie. Egy levéltári kezelő munkakörcsoportban alkalmazott munkavállaló, aki 15 év levéltári munkaviszonyt követően szakirányú egyetemi végzettséget szerez, a levéltáros munka kör csoportba levéltárosként kerül át, azzal, hogy 3 éven belül köteles letenni a szakvizsgáját. VIII. Más területekről érkezők beillesztése a levéltári életpályába VIII.1. Általános elvek Elvárható egyrészt, hogy aki levéltárba kerül dolgozni – levéltári szempontból pályakezdőként –, az részt vegyen a gyakornoki idő tapasztalatszerzésében, s végigjárja az életpálya egyes állomásait, másrészt az is jogos igény, hogy a rokon területeken szerzett munkatapasztalat valamilyen formában beépülhessen az illető életpályájába. Ez utóbbi nélkül ugyanis az átjárhatóság az évek előre haladtával gyakorlati akadályokba ütközne, ami hátrányosan érintené a levéltári terület munkaerővonzó képességét. Álláspontunk szerint különbséget kell tenni (1) a közgyűjteményi ágazat más szakterületein (könyvtár, múzeum) dolgozók, (2) a levéltári szempontból szakirányú egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógusok és közművelődési szakemberek, (3) irattári alkalmazottak, (4) valamint más területeken dolgozók között. További különbséget jelent, hogy mely levéltári munkakörcsoportba történik az adott személy belépése, hiszen nyilvánvalóan más feltételek vonatkoznak egy restaurátor, könyvtáros vagy levéltár-pedagógus munkakörcsorportba érkezőre, mint egy levéltárosra. Levéltári dolgozók életpályamodelljének vázlata