Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Keresztes Csaba: „A püspök nagy tisztelettel beszélt a levéltárosokról és a levéltári munkákról”. Az egyházi levéltárak állami reformja 1969-ben. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 33. (2021) 1–2:133–158.
144 Keresztes Csaba Az 1956-os események miatti zavarok ismét hátráltatták az izraelita egyház levéltárügyének rendezését. Mikor az 1957. évben ismét előkerült az ügy, már az ÁEH segítségét igényelték, mivel, úgymond az „izraelita egyházzal eddigi többszöri próbálkozásunk ellenére nem sikerült eredményt elérni”. A legnagyobb megoldásra váró problémát abban látták, hogy bár a vidéki hitközségek anyagainak pusztulása „reálisnak” látszik, bizonyos, hogy a fővárosban lényegi iratok találhatók. Ezekre a felvetésekre egyrészt az ÁEH megerősítette, hogy náluk is előállt az a helyzet, hogy egyes szakterületeik nem boldogulnak az izraelita egyházzal, másrészt ígéretet tett a közbenjárásra - ám eredménye nem született.59 59 MNL-OL-XIX-I-18-a-86430-0-l-1955-1957. (76. doboz) 60 MNL-OL-XIX-I-4-ab-3-30. tétel-94232-1969. (109. doboz) 61 Seifert Géza, Dr. (1906-1976), jogász. 1966-tól haláláig a MIOK és a Budapesti Izraelita Hitközség elnöke. 62 MNL-OL-XIX-I-4-ab-3-30. tétel-95156-1969. (109. doboz) Jelnetősebb iratanyagot vélelmeztek még Miskolcon, Szegeden, Szentesen és Debrecenben, továbbá „általuk ismert magángyűjteményekben, sőt tudnak az óbudai Izraelita Hitközség anyagából származó, 18. századi iratok létezéséről, sőt az utóbbiak egy része a zsidó múzeumban van.” Uo. 63 MNL-OL-XIX-A-21-b-3. tétel-56605-1970. (109. doboz) MNL-OL-XIX-I-4-ab-3-30. tétel-95200-1969. (109. doboz) Ezt követően több, mint egy évtizedig lényegében semmi sem történt. Az 1967. és 1968. években az egyházakkal lefolytatott egyeztetések során kerület elő ismét az izraelita iratok kérdése. Az ÁEH ekkor 70, iratanyag szempontjából is számba jöhető, hitközségről tudott. A fokozott állami nyomás ellenére az Izraelita Egyház gyűjteményügyi keretszervezetet nem hozott létre és semmilyen infrastruktúrát sem építettek ki. A tárgyalások középpontjában lévő, és „irattárinak” nevezett iratanyag, egy része a Zsidó Vallástörténeti Múzeum kezelésében volt. Annak elkerülése érdekében, hogy az iratokat ne kelljen közlevéltárba adni, javasolták, hogy egészítse ki a nevét Zsidó Vallástörténeti Múzeum és Levéltár megnevezésre.60 Efelvetésre sem érkezett konkrét válasz, azonban 1969 végén már elkerülhetetlenné vált az állammal való közvetlen együttműködés. A LIG szorgalmazására év végén egyeztetéseket folytattak le. Seifert Géza 61 budapesti és országos elnök elmondotta, hogy tanulmányozták az új levéltári jogszabályokat, azonban „a levéltárüggyel érdemben még nem foglalkoztak”. Szűknek nevezte az anyagai keretüket, és ennek megoldására tárgyaltak az ÁEH-val, támogatást kérve. Emellett igyekeztek biztosítani a minisztériumot, hogy ők is hajlandók bizonyos anyagi áldozatot hozni. ígéretet tettek egy vezetőkből álló bizottság összeállítására a gyűjteményi munka megoldására. A gyűjteményi munka elkezdését az akkor a Dohány utcai zsinagóga egyik ablaktalan helyiségében elhelyezett, rendezetlen iratanyagon akarták kezdeni, amely között 150 éves iratok is vannak. Szakembert kértek a LIG-től, akinek irányítása alatt a nyári szünetben a rabbinövendékek a „nagyobb munkákba bekapcsolódhatnának”.62 A MIOK 1969 végén közölte, hogy megalakult a gyűjteményi bizottságuk, melyet 1970-ben „elnökségként” alakítottak át. Kérték és meg is kapták is a fondjegyzék elkészítéséhez szükséges útmutatót, valamint a munkatervi irányelveket.63
