Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Keresztes Csaba: „A püspök nagy tisztelettel beszélt a levéltárosokról és a levéltári munkákról”. Az egyházi levéltárak állami reformja 1969-ben. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 33. (2021) 1–2:133–158.
136 Keresztes Csaba Ha pedig egy szervezet nem tud, vagy nem akar szaklevéltárat fenntartani, az a levéltári anyagát köteles lesz az illetékes közlevéltárnak átadni.17 17 MNL-OL-XIX-I-4-iii-3-l 114-1968. (16. doboz) Valamint: MNL-OL-XIX-I-4-ab-3-30. tétel-94232-1969. (109. doboz) 18 Veres Miklós, Dr. (? -1977), jogász, levéltáros. Sokáig az Országos Levéltárban dolgozott, onnan került át a minisztériumba. 1977-ben, egy általa véletlenül tett szovjetellenes kijelentés után elhatalmasodó félelme következtében öngyilkos lett. 19 MNL-OL-XIX-I-4-ab-3-30. tétel-94833-1968. (100. doboz) A katolikus gyűjteményi központ élére szánt főpap még 1968. december 13-án sem kapott sem kinevezését, sem semmiféle utasítást. (MNL-OL-XIXA-21-b-3. tétel-48290-1968. (157. doboz) 20 MNL-OL-XIX-I-4-eee-1969. május 19. 21 Molnár János (1927-1990), történész. 1959 és 1970 között művelődésügyi miniszterhelyettes. 22 HU-MNL-OL-M-KS 288. f. 41. cs. 1969. július 8. a nyomtatott állásfoglalás: MNL-OL-XIX-A-21-b-3. tétel-sz. n.-1969. (157. doboz). A titkos állásfoglalás: MNL-OL-XIX-I-4-ab-3-30. tétel-94852-1969. (109. doboz) Időközben a minisztériumi létszám is bővült: a LIG külön egyházi levéltári előadó státust kapott, melyet Veres Miklóssal18 töltöttek be. (Az állami levéltárak ügyeivel két előadó foglalkozott.) Veres nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába és baráti, segítőkész módon áll az egyházi ügyekhez. A tárgyalások során igyekezett kiegyenlítő szerepet betölteni az állam és az egyházak között. Az 1968. év második felében kompromisszumra jutottak a felek. Az egyházak kifejezték készségüket a költségvetési és a személyi feltételek biztosításáról, és arról, hogy a gyűjteményi szervezeteik elkezdik a működésüket. Ez utóbbi főleg a római katolikus egyházat és az izraelita hitfelekezetet érintette, melyek ebből a szempontból lemaradásban voltak. Az állam a szakmai irányítás, a továbbképzés és a „patronálás” feladatait vállalta magára.19 A több, mint két éven át végzett munkát Művelődésügyi Minisztérium miniszterhelyettesi értekezletén értékelték ki. 20 Ennek alapján Molnár János21 miniszterhelyettes készített jelentést a Magyar Szocialista Munkáspárt számára. Ebben a gyűjtemények számbavételén túlmenően a védetté nyilvánítást és az állagmegóvást is szorgalmazta, és mindezt az állam és az egyházak „közös áldozatvállalásával” kívánta elérni. A párt Agitációs és Propaganda Bizottsága 1969. július 8-ai ülésén a jelentést tudomásul vette, és a gyűjtemények helyzetét leíró és a szükséges feladatokat általános jelleggel megfogalmazó állásfoglalást adott ki. Emellett a végrehajtásra kijelöltek részére küldtek egy „Szigorúan bizalmas” minősítéssel ellátott külön tájékoztatót is, melyet „végrehajtás után meg kellett semmisíteni”. Ez utóbbiban, minden egyház vonatkozásában, a gyűjteményeik zárt jellegének megszüntetését jelölték meg első feladatként, és azt, hogy az állami szervek fokozatosan kapcsolódjanak be az „egyházi vagyon kezelésébe”, hogy a kutatók és a látogatók (idegenforgalom) előtt megismerhetővé váljanak a gyűjtemények. Mindezeken túlmenően a legfontosabbnak tartotta az egyházi gyűjteményanyagok „mielőbbi” pontos nyilvántartásba vételét, illetve a szakfelügyeleti hatáskör érvényesítését úgy, hogy az állam és az egyházak közötti bizalom is erősödjön. Külön kiemelték az izraelita felekezet (szó szerint) „vagyonának rendezését” is, merthogy ez esetben lemaradást tapasztaltak.22
