Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések

Szaniszló Ferenc: Gondolatok a levéltárügy szabályozásáról. Archivum Supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum - A Heves Megyei Levéltár közleményei, különszám (Eger, 1993)

Ha úgy fogalmazunk, hogy az irattári anyag egy része az ügyviteli funkciójának megszűnése után válik levéltári anyaggá, az nem biztos, hogy fedi a valóságot, ugyanis potenciálisan már a keletkezés pillanatában is az, mert kortörténeti valamint dokumentatív értékkel bír, s így mindenképpen védelemben kell részesíteni. Ezen kívül nagyon nehéz eldönteni, hogy mikor veszíti el az irat az ügyviteli funkcióját. Erre a legjobb példát a kárpótlási törvények miatt a levéltárakra hárult többletmunka szolgáltatja, ugyanis a tulajdonviszonyokra, iparügyekre stb. vonatkozó iratokat a történeti értékük miatt vették át a levéltárak, de az elmúlt két esztendőben ezen iratok ügyviteli értéke került előtérbe. Az új törvény koncepciója szűkíti a levéltárba adandó iratok körét. Az alapelv az, hogy csak a közhatalom gyakorlása és közfeladat ellátása során keletkezett köziratok megőrzésre érdemes részét, továbbá az állami tulajdonban lévő gazdasági szervek iratait kell közlevéltárban elhelyezni. Az olyan levéltári anyag, amely nem közhatalom gyakorlása és nem állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet működése során keletkezik, az magánlevéltári anyagnak minősül. A törvénytervezet tartalmazza, hogy azt a magánlevéltári anyagot, amelyhez közérdek fűződik, állami nyilvántartásba kell venni. A kérdés az, hogy ha nincs kellő információ valamilyen formában a magánlevéltári anyagról, akkor ki és mikor tudja felelősen eldönteni, hogy ahhoz közérdek fűződik. Az ilyen jellegű információ megszerzését kellene a törvénynek valamilyen formában biztosítani, mert nem biztos, hogy elegendő a hatóságoknál tükröződő iratanyag. (Ez utóbbiak mennyisége ráadásul csökkenő tendenciát fog mutatni az állami és önkormányzati kontroll jogos háttérbe szorulásával. Kiszámíthatatlan, hogy az APEH és a gazdasági bírósági iratok ezt mennyire kompenzálják a későbbiekben.) A magánlevéltárak (magánirattárak) - feltételezve egy szigorú előírást a magánlevéltárak létesítésével kapcsolatban - iratainak levéltári kezelésbe kerülése ismét finanszírozási gondot vet fel. Nem biztos, hogy egy magáncégnek - a szigorú előírások betartásával - megéri fenntartani egy magánlevéltárat, de saját jól felfogott érdeke azt kívánja, hogy a cég, illetve szerv bizonyos iratai megmaradjanak, ezért azt a területileg illetékes levéltár őrzésére bízza. Felvetődik a kérdés, hogy ilyen esetben a levéltár őrzési, tárolási, kezelési stb. díj címén kérhet-e megfelelő térítést az ilyen szervektől. Mindenesetre a szervek részéről nagyobb volna a hajlandóság az ilyen iratok állami-önkormányzati levéltárba adására, ha ez a költség az adóalapból leírható lenne. Ha egy sportegyesület támogatása adócsökkentő tényező, akkor véleményem szerint nem túlzott elvárás, hogy nemzeti múltunk egy részének megmentése érdekében hasonló szabályozás érvénybe lépjen, s ezzel talán megoldható lenne a magánszféra iratainak legalább részbeni megmentése. 228